Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-12-05 / 49. szám

ejtett eme sérelmek miatt már-már lázongani kezdett, de a vezetők nem vesztették el fejőket. Az egyetemes gyűlés 184'2-ben végső kísérlet gyanánt a patronatusi törvény eltörlését kérelmezte a parlamenttől s midőn tagadó választ kapott, az evangeliámi párt megtette az előkészületeket az államegyháztól való elszakadásra. Az előkészítő bizottság megszerkesztette a protestációt, kifejtvén benne az államegyházból yaló kiválás okait, röpiratokat bocsátott ki az egyháztagok tájékoztatására, terveket készített a különválandó egyház legelső szükségeinek mikénti fedezéséről. Az elszakadás az edinburghi 1843-ki májusi egyetemes gyűlésen vált tónynyó. Nevezetes napok voltak ezek Skótországban! Öreg emberek, a kik mint ifjak átélték, ma is oly lelkesedéssel beszélnek ez eseményről, mint mi legutóbbi szabadságharcunk dicső napjairól. A gyűlés megnyitása után az evangeliumi párt egy kiváló lelkésze felolvasta a protestációt, meghajtotta fejét a királyné ott ülő képviselője előtt s ünnepies léptekkel elhagyta a termet, követve mintegy 300 hasonló gondolkozású lelkésztől, kiknek hosszú sora az utcán összegyűlt s őket lelkesen éljenző tömeg élő fala között vonult a város másik részében levő rögtönzött gyűlésterembe. Itt a protestációt még mintegy 200 lelkész írta alá s megalakult a skót Szabad Egyház. A lelkészekkel tartott híveik legnagyobb része is s egyszerre 500 gyülekezet maradt templom, s 500 lelkészcselód paplak nélkül. A Szabad Egyházhoz, természetesen, nem csatlakoztak a felsőbb körök, a földbirtokos nemesek; hanem a közép- és alsó néposztály tagjai: kereskedők, iparosok, földmívelők, halászok stb. képezték híveit, s ezek nagy többsége a szegény emberek közé tartozik. Skóciának kivált felső, hegyes részét szegény nép lakja, mely természeténél fogva is takarókos s a pénzt nagyon megbecsüli. S mindezek ellenére az elszakadás első óvóben az akkor mintegy fél millió lelket tevő Szabad Egyházban közel négy millió forint gyűlt össze ez egyház céljaira, hangosan hirdetve az evangelium lelkesítő erejétől áthatott hívek buzgóságát és áldozatkészségét. S ez csak a készpénzbeli adakozás volt s az egyetemes egyház közös pénztárába folyt be. De mennyi volt még ezenkívül az egyes egyházközségek gyűjtése saját helyi szükségeikre, s mennyit tesznek a természetbeli adományok! A vagyonosabbak között többen voltak, a kik egy-egy templom és paplak teljes fölépítését magokra vállalták, mások épületanyagot adtak, mások az anyagok elszállítására vállalkoztak. Az adomány- ós segélygyűjtőknek egy egész jól szervezett serege működött közre s e munkában különösen a nők szereztek kiváló érdemeket. Komáromy Lajos. ISKOLAÜGY. Nevelés és társadalom. (Folytatás.) II. A társadalom művészi formáinak korszakai. 1. A rendi állam a helleneJcnél. A társadalomnak nemzetségek szerint való szervezete mindinkább kényelmetlenné válik. Mennél jobban erősbödik a család, annál inkább törekszik arra, hogy a szülők szerzeménye, tulajdona azoknak halála után, ne a nemzetségre, hanem a gyermekekre szálljon. A nemzetség fejének hatalma kisebbedik, a családok eltávolodnak egymástól és megkezdődik a társadalmi nyugtalanság és zavar ideje. A krízisekben azonban mindenütt találkozik »törvényhozó*, a ki az imént feltalált írás segélyével nyilvánosságra hozza a törvényeket és a társadalmat a megsemmisüléstől megmenti. Az egész élet újonnan rendeztetik. A nemzetségi korszakban az elődök szokása képezte a törvényt; a vallás nem volt más, mint a természeti hatalmaknak és jelenségeknek, a földnek, égnek, napnak, zivatarnak megszemélyesítése, s gyakran, miként a görög mythologiában, a természeti jelenségeknek olyan ábrázolása, a mely emberi szempontból erkölcstelen. Ebben a tekintetben nagy változások történnek. A cselekvések szabványaivá abstrakt (elvont) törvényeket rendelnek, mint pl. »ne iopj«, »hamis tanúbizonyságot ne tégy«, s ezeket a törvényeket az istenek oltalmába ajánlják, a kik ekként erkölcsi istenekké lesznek. Apolló, a ki Homerosnál íjlövő s nyilaival pestist, az öregeknek pedig enyhe halált hoz, a Delphi-beli Apollóvá, legfőbb ítélő biróvá lesz az erkölcsi tisztaság és igazság minden kérdéseiben. A természetes fejlődés által létrehozott patriarchalis királyság művészi állammá változik, a melyben az egyének magánvagyonuk nagysága, vagy foglalkozásuk különfélesége szerint az állammal szemben különböző kötelességekkel és jogokkal bíró rendekké alakulnak. A nemzetség helyébe most a rend lép, a mely — mint korábban a nemzetség, az egyeseket korlátolja, de védi is. Ez a folyamat lényegében megegyezik minden történettel bíró népnél. A tényleges és mythikus törvényhozók, mint Confucius, Manu, Zarathustra, a papok, kik a mózesi törvényeket kidolgozták, Solon, Lykurgus stb. mindnyájan a rendi állapotot hozták be a nemzetiségi állapot helyébe, de csak Keleten válik a rendi állapot merev megkülönböztetéssé az ú. n. kaszt-rendszerben. Sociális nyilatkozatai szerint azonban, szemben az egyeddel, Solonnak »osztály* ai Athenben, a mythikus Servius Tulliuséi Rómában, a középkori »rendek« és hindusok kasztjai lényegében ugyanazok. Ezen korszakban már észlelhető a munkafelosztás; a Kelet kasztjai egyenesen a munkafelosztáson alapulnak; Nyugaton a munkafelosztás az úr és rabszolga közt keletkezik s azon cselekvések megkülönböztetésében észlelhető, a melyek az államnak teljesítendők. Az új rend a nevelésre is nagy befolyással volt és pedig úgy a nevelés szervezetére, mint a szellemi és erkölcsi képzés tartalmára. A távolabbi népektől eltekintve és csak a Nyugotra szorítkozva, a nevelés ebben a korban lesz a görögöknél