Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1895-11-28 / 48. szám
csak itt találjuk >III. Béla és hitvese sírjában talált királyi jelvények« fényképét a magyar nemzeti múzeumban őrzött eredetiek után. A szép szövegképek közül kiemeljük a legrégibb magyar kódexnek, melyben egyszersmind a legrégibb magyar nyelvi emlék a »Halotti beszéd« foglaltatik, a deáki misekönyvnek kánon előtti képét és annak a lapjának fénynyomatát, melyen az ősrégi naptár augusztus hava van, már Szent-István magyar király neve napjával. Az egyes füzetek ára 30 kr. Előfizetés negyedévre (12 füzet) 3 frt 60 kr., félévre (24 füzet) 7 frt 20 kr. Kapható minden hazai könyvkereskedésben. ** A Szalay-Baróti-féle Magyar Nemzet Történetéből most kaptuk a 27-ik füzetet, mely folytatólag tárgyalja Hunyadi János történetét, szólva a kormányszünetről majd a nagy hős nyolc éves kormányzóságáról, végül V. László uralkodásának öt esztendejéről. A füzethez csatolt műmelléklet Székely Bertalan »Nándorfehérvár alatt« című gyönyörű freskóját ábrázolja. A többi illusztráció közül kiemeljük a következőket: V. László arcképét, Konstantinápoly látképét, II, Mohamed szultán arcképét, Nándorfehérvár látképét, Kapisztrán János arcképét, Kapisztrán szószéken a bécsi István templomban, a Rigómezei csatát stb. A derék munkát ismételve ajánljuk. Egy füzet ára 30 kr. Megrendelhető Lampel R. (Wodiáner F. és fiai udvari könyvkereskedése Budapest, Andrássy-út 21. szám. ** Az 1848/49-iki Magyar Szabadságharc Története című Gracza György által pompásan írt nagy munkából a 48-ik füzetet vettük, melyben a téli hadjárat folytatólagos elbeszélése foglaltatik. A szöveg népszerűen, zamatosan és tárgyilagosan van írva; az illusztrációk e füzethez is szépek. Külön melléklete: Paskievíts fölhívása az oroszok betörése előtt. Szövegképei: Huszártarsoly a szabadságharcból. Honvéd fogolytisztek névaláírása 1849-ből Rohonczy Lipót, huszárezredes arcképe. Komáromnál 1849. júl. 2-án vívott csata térképe. Az aradi vesztőhely apotheosisa. Havnau és Paskievits herceg. I. Ferenc József bevonulása Győrbe 1849. jún. 28-án. A piskii emlék. Kiss Ernő tábornok kávés csészéje. Megjelenik minden hó 1-én és 14-én Lampel R. kiadásában (Budapest, Andrássy-út 21. sz.), ára füzetenként 30 kr. ** Vasárnapi Könyvtár. A még a régibb évtizedekben néhái Pákh Albert szerkesztésében megindult közkedveltségű Vasárnapi könyvtár űjabb évfolyamának negyedik sorozatát bocsátja most közre a Franklin-Társulat. Az új folyam első kötete (128 lap) »Csontos Szigfrid és a Nibelungok« címen a németek nagy eposzának kivonatát adja, melyet Gaal Mózes a magyar nép és ifjúság számára dolgozott át prózában és 21 kép is érdekesíti. »Csontos Szigfrid története* régi népies olvasmány már magyar nyelven. Gaal Mózes azonban az eredeti szöveghez híven ragaszkodva, a mesemondás jól eltalált hangján és magyaros zamattal mondja el a Nibelung lovagok történetét, mely bennünket, magyarokat is közelről érdekel, mert Attila (Etele) is egyik szereplője. A népies átdolgozás ára 20 kr., mint a »Vasárnapi Könyvtár* bármely kötetéé. ** Az erkölcsi világ. Ily című bölcseleti műre hirdet előfizetést Bodnár Zsigmond, jeles írónk. Könyvében az ember erkölcsi, szellemi és aesthetikai életét mutatja be. Minden művelt embert érdekelnek a munkában fejtegetett kérdések. A munka tartalma: I. A haladás útja; II. A világtörténelem beosztása; III. Az emberiség politikája : IV. A vallás és erkölcs; V. A jellem; VI. A pessimismus és mysticismus; VII. Éjszak dél ellen; VIII. A szerelem; IX. Az oktatás és nevelés; X. A gazdasági és iparélet; XI. A nyelv és irály; XII. A cosmopolita és nemzeti irodalom; XIII. A classicismus és romanticismus; XIV. A költészet és más művészetek; XV. A bölcsészet.; XVI. Apponyi aesthetikája; XVII. Az idealismus megjelenése ; XVIII. Blaha Lujza ; XIX. A hit alapjai; a) A naturalismus és az erkölcs, b) A naturalismus és az aesthetika, c) A naturalismus és az ész, d) Az idealismus, e) A bölcsészet és a naturalismus, f) A tekintély és az ész stb. A mű előfizetési ára 2 forint, mely összeget szerző nevére (X., Család-utca 5.) kell beküldeni. ** Az Athenaeum Képes-Irodalomtörténetébó'l megjelent a 36-ik (utolsó előtti) füzet gazdag tartalommal a dűs illusztrációval. A mostani füzetben Beöthy Zsolt főszerkesztő befejezi Jókai Mórról s a forradalom utáni regényirodalomról az előbbi füzetben megkezdett gyönyörű szép értekezését. A második cikk egészen Madáclmak van szentelve, kinek Ember Tragédiájáról Alexander Bernát írt érdekes tanulmányt. Ugyan ő írt a füzetben a forradalom utáni drámairodalomról rövidebb, összefoglaló cikket. A füzet utolsó cikkét: az 1830—1867. évek közé eső műfordításról — Badó Antal, maga is jeles műfordító írta. A szövegképek közt találjuk Jókai svábhegyi nyaralójának s egy Beöthyhez írt legújabb levelének mását, mely utóbbi tartalmilag is rendkívül érdekes A szövegben vannak még Vas Gereben, Degré Alajos, Beöthy László, P. Szathmáry Károly, Vadnai Károly, Madách Imre, Szigeti József, Dobsa Lajos, Rákosi Jenő, Szabó István arcképei, egy címkép, s Madách dolgozó szobája. Külön mellékletül van a füzethez csatolva Jókai 1893-iki arcképe és Deák Ferencnek egy nagyérdekű, Zichy Antalhoz intézett eddig kiadatlan levelének hasonmása. — A három év óta folyó nagy vállalatból már csak egy füzet van hátra, melyben még egy cikk s a két kötethez tartozó képjegyzékek, név- és tárgymutató címlapok s az előszó lesznek két érdekes kézirati melléklettel. EGYHÁZ. A gyülekezetek köréből. A pelsöczi ev. ref. egyház ősrégi, góth stylú templomát és villám által sújtott tornyát nagy áldozatokkal s ősz pátriárkájának, a 80 éves Szentpétery Sámuelnek ifjonti lelkesedésével az idén megújíttatta s részben újra építtette. Az efölötti örömet és hálát nov. 10-én mutatta be a gyülekezet az Úrnak, a ki őket megsegítette. Ez alkalommal Szkárossy Gusztáv horkai lelkész tartott szép beszédet. — Gombáról írják : az egyházmegyei küldöttség számon vévén a lelkészi állásra beérkezett pályázatokat, konstatálta, hogy a 20 folyamodó közül kilenc nem bír minősítéssel, 11 azonban választás alá bocsátható. A választás napjául december 15-dike