Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-01-31 / 5. szám

istenemberi közbenjáróban mindenekelőtt az embert akarta biztosítani számunkra, és ez az érdek megerősítette újplatonikus istenfogalmát. Ha isten változhatatlan, akkor csak annyira lakozhatott Krisztusban, a mennyire az ember Jézus magába fogadhatta, a mennyire .Jézus emberi lelke fogékony volt az Isten iránt. Krisztusban az Istennek teljessége lakozott ugyan, de az Ige nemcsak benne, hanem minden hívőben működött és működik most is, habár Istennek a liivökben való lakozása csak analógiája az Ige megtestesülésének. Egyedül Krisztus az út, az igazság és az élet. Sopron. Jausz Vilmos, theol. tanár. KÖNYVISMERTETÉS. Vegyes egyházi beszédek. Irta Lévay Lajos sárkeresztúri ref. lelkész. Szerző tulajdona. Kapható Sárkeresztúron, szerzőnél és Kókai Lajosnál Budapest. VII + 208 n. 8° 1. Ára 1 frt 80 kr; A jó nevű szerző tollából hetedfél év alatt immár a második kötet egyházi beszédet veszszük. Az előttünk levő munka összesen 19, részint ünnepi, részint közönséges, részben pedig különböző alkalmi prédikációt tartalmaz. Az előszóban maga a szerző tájékoztat ama szempontok iránt, a melyek őt a beszédek írásánál vezették s ezek között különösen kiemeli — igen helyesen — hogy »kivált falusi gyülekezeteinkben a száraz fejtegetéseket a lehetőségig mellőznünk és természetes egyszerűséggel, világosan, közérthetően s lehetőleg a tulajdon nyelvén kell szólanunk a néphez, ha nem akarjuk, hogy az igének magvai útszélre essenek nála«, mert hiszen »a fő és végcél mindig: a gyülekezet építése, Isten országának mentül hathatósabb terjesztése«. A beszédeket egyenként tekintve, az I-nek (adventi) bevezetése igen szép s megkapó az átmenet a textus-magyarázatból az alapigéknek a jelenre való alkalmazására. Ez az átmenet nemcsak szónoki, de közvetlen, könnyed és természetes. A felosztás kifogástalan. A tárgyalás mélyenjáró s evangéliumszerű. A szív melege hatja át s mind végig megtartja a textus és illetőleg ennek fejtegetése által fölkeltett nemes, emelkedett hangulatot. A beszéd gyors, szónokias menetéből csak a 6-ik lapon felhozott elbeszélés üt ki. Ez némileg el van nyújtva. Rövidebbre kellett volna fogni s ez által drámaibb hatásúvá lett volna. A tárgyalás különben azzal is kellemesen lep meg, hogy eltér a közönséges chablontól s nem annyira bizonyítékok sorozata, mint inkább egy erős meggyőződéssel mondott hitvallástétel és az alapigéknek a keresztyén élet különböző viszonyaira való alkalmazása. A Krisztus iránt való szeretet hatja át. Tulajdonképen egy kibővített ima az egész. Idézetei könnyedén s kitűnően alkalmazvák. A II. beszéd (karácsonyi) felosztása textusszerű. De az I. részben nem általában az Isten szeretetéről kellett volna beszélnie, hanem csupán csak arról az isteni szeretetről, a melvlvel Isten az ő egyetlen szülött fiát küldé el, tehát a szeretetnek az ezen tényben való nyilvánulásáról, mert a textusban csakis erről van szó. S ha szerző ehhez ragaszkodott volna, nem esett volna abba a hibába, hogy tulajdonképen már az 1. részben is a II. résznek gondolatait fejtegeti, a mikor arra mutat rá már itt, hogy Jézus azért küldetett el, hogy lenne bölcseségiinkké, igazságunkká és szentségünkké. E tételek már a II. rész kérdésére: »mi végre?« felelnek s így az aránytalanul rövidebb II. részre csak annak a fejtegetése maradt, hogy Jézus a mi megváltásunkra küldetett a benne való hit feltétele alatt. Tehát csak nagyon röviden kellett volna rámutatnia az isteni szeretet egyéb nyilvánulására s aztán mint e nyilvánulások legfenségesebbjére, a Krisztus testben történt elküldésére fordítani a főfigyelmet s inkább azokat a bibliai helyeket kellett volna összeszedni, a melyek a mellett tesznek bizonyságot, hogy már még az idők teljessége előtt miként szánja Isten az emberiséget s miként akarja az ő szeretete, hogy mindenek éljenek ő néki, míg végre elküldi az ő egyetlen fiát stb. A II. részben a Krisztusban való hit mély és evangéliumi felfogással van fejtegetve. A »téli gondolatok« (III.) hangulatos, de nagyon szokott téli tájkép széles és közönséges ecsetkezeléssel. A hangulat ad bele bizonyos egységet; de hát a puszta hangulatnál mégis csak több kell egy prédikációba, hogy az építsen is. A textust is csak úgy szakítja ki a maga egész összefüggéséből s önkényesen alkalmazza. A IV. és V. (mindkettő farsangi) közönséges moralizáló beszéd. Mind a kettőben igen sok jó tanács és megszívlelendő intés van; de egyikben sem mutat rá arra az erőre, a melyből a kötelességek táplálkoznának s a mely az életet megszentelné, hogy tényleg képesek is legyünk a magasabb kötelességeket teljesíteni. Sok bennük a pusztán csak szónoki szólásforma igazi mélység nélkül. Kétségtelenül érdekesek azok a megfigyelések, lélektani utalások, a melyekkel e beszédekben találkozunk; de nélkülözzük belőlük az arra a belső szellemi kapocsra való utalást, a mely pedig mégis csak a legerősebben összefűzi az embereket és a melynek megszentelő ereje nélkül hiában követelünk bárminő kötelességeket, mert úgyis képtelenek az emberek azokat teljesíteni. Szinte jól esik e két beszéd után tovább mennünk a Vl-ra (húsvéti) és ennek szárnyain a vallásos élet magasabb, éltető aetherébe emelkedni. Ebben a beszédben már van aztán erő megint. Már magában eleven, szinte megjelenesítő előadásával is mélyebb benyomást tesz. Főleg az első része igen szép. Hiában! más fundamentumot senki nem vethet azon kívül, a mely egyszer vettetett. Erő ma is csak a Krisztus palástjának érintéséből származik ! A Vil. (áldozó csütörtöki) egy nemesen gondolkozó és mélyen érző lélek nyilatkozata. A VIII. (szárazságkor) igen népszerű felelet egy nagy theodiceai kérdésre, vallásos hittel és tartalmas magyarázattal. A IX. (bűnbánati) egy erőteljes, hatalmas homilia, találó lélektani festéssel s kitűnő jellemzéssel. Az alkalmazása igazán megkapó. Mintha csak egy régi, semmitől vissza nem rettenő, emberi tekintetektől tökéletesen független igazi kálvinista bűnbánat prédikátor állana oda népe elé s vetné szemére annak bűneit. Az egész gyűjteményben ez egyike a legsikerültebb, a legkerekdedebb és a legegységesebb prédikációknak. A X. beszéd (Hány igaz van köztünk?) »közönségesnek mondatik ugyan, de szintén bűnbánati. Bevezetése nagyon szép. Az alkalmazás szintén az. Van ebben is valami megrázó nyíltság, a mely őszinteségével és igazságával döbbent meg: bár az előadási formában, a kifejezésekben van némi keresettség. Hanem aztán a szerző csodálatosan összekever két dolgot, t. i. a bibliának az emberiség általános bűnösségéről szóló nagy és örök igaz gondolatát és azt a legális, külső tisztességet, becsületességet, azt az idia dikaiozünét, a melvlvel az ember áltatja magát és meg is elégszik rendesen. E két dolog összelü