Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-11-21 / 47. szám

a sírig tartó házassági szövetségnek ünnepélyesebbé s emlékezetesebbé tételére, hogy az egyház szolgája által az illető felekezet szertartása szerint az egymás iránti kölcsönös hitvestársi hűségre és szeretetre megeskettetvén s magának a házasságot szerző nagy Istennek áldása is reájok kikéretvén, legyenek nemcsak törvényes, hanem egyszersmind az Isten áldásában is részesült hites házaspárok. Hogy pedig a megtámadott egyházkerületi lelkészi utasítás az egyházi hirdetés és esketés díjait a felek szabad elhatározására bízza, ez nézetem szerint nagyon is helyes és indokolt intézkedés, mert ha a célba vett polgári házasságkötés kihirdetése és a házasságkötésnél való közreműködés díjmentes, sőt ha az illetékes polgári tisztviselő köteles a házasság megkötéséről a házas feleknek bélyeg- és díjmentes tanúsítványt azonnal kiszolgáltatni, miért idegeníttessenek el a házasfelek, a mindenesetre űjabb idővesztéssel sőt esetleg költekezéssel is járó egyházi összeadástól s ennek kihirdetésétől az eddigi stóladíjak megkövetelése által, s vájjon helyeselhető-e, hogy pénzért osztogattassék az Isten áldása, midőn az egyházi összeadásnak többé nincs meg azon törvényes joghatálya, mely indokolta leginkább az eddig egyházilag végzett házasságkötésért szedett stóladíjakat Nincs tehát itt szó arról, hogy a ref. egyházkerületek lemondtak volna egyházuknak a házasságkötésre vonatkozó jogáról, vagy hogy e tárgybeli — sajnos nem egybehangzó — hatázozataik antipápaságból s túlságos szabadelvűsködésből, vagy egyházuk jövője fölötti aggodalmaskodásból származtak volna. Igaz, hogy ref. lelkészeink érzékenyen károsodnak a stóladíjak talán legjelentékenyebb részének elvesztése által, de ezen veszteség leginkább a különben is jövedelmezőbb lelkészségeknél válik jelentősebbé, azonban némileg mérsékelve lesz az egyházi összeadásokért a vagyonosabb hitfelektől bizton remélhető önkéntes díjakkal. Lelkészeink jövedelmének a legújabb törvényhozási intézkedésekkel okozott csökkenése szolgáljon hathatós indokul arra, hogy az 1848: XX. t.-cikkel biztosított állami dotáció, illetőleg a jelen társadalmi viszonyoknak megfelelő lelkészi congrua-pótlék kiszolgáltatását a két evangelikus egyház a legerélyesebben követelje, addig pedig, míg az bekövetkeznék, hassunk oda, hogy tehetősebb egyházaink — mint ez például Jászkiséren, de valószínűleg már máshol is megtörtént — az egyházi esketésnek feltétlenül ingyenessé tétele mellett, az e címen megszűnt lelkészi illetmények fejében aránylagos évi átalányösszegekkel adjanak kárpótlást. Vajha akár állami dotáció, akár egyházaink értékarányos megváltása által nemcsak az esketési, hanem a keresztelési és temetési stóladíjakat is megszüntethetnénk. Á Győry Lajos úr felszólalásában felhozott okok és körülmények, s különösen az 1894 . XXXII. t.-c. 1. §-a elleni védekezés mindenesetre fontosak s figyelemreméltók, de szerintem mégse indokolják az előzetes egyházi hirdetésnek — ha ugyan ez a házassági törvény ellenére elfogadtatnék — további fentartását, sőt annak és az egyházi összeadásnak ref. felekezetünkre nézve javasolt kötelezővé tételét. A taxatíve megállapított házassági akadályok kinyomozásával maga a törvény elég kimerítőleg intézkedik, a hirdetési eljárást pedig úgyszólván túlóvatossá és túlszigorúvá teszi, míg az eddigi egyházi hirdetés köztudomás szerint lanyhább és felületesebb volt. Ha mind e mellett is létesülnek érvénytelen és semmis házasságok, ezért a felelősség magukat az eléggé kikérdezett, sőt a megkívánt _okiratok bemutatására utalt házasulókat s a házasságkötésnél vigyázatlanul eljáró polgári tisztviselőket terheli. Cikkíró úr maga is elismeri, hogy az általa hangsúlyozott előzetes egyházi hirdetésnek szintén az a célja, a mi a polgári hirdetésnek, hogy t. i. az esetleg létező törvényes házassági akadályok felfedeztetvén, a házasságkötést teljesítő polgári tisztviselőnek kellő időben bejelentessenek. A mennyiben pedig felszólaló úr az előzetes egyházi hirdetésre való személyes jelentkezést s az általa hazánk némely vidékein szokásban levőnek mondott kézbeadási arra kívánja felhasználni, hogy lelkészeink a házasulókkal személyesen érintkezve, ezeket különben, s vallásos érzelmeikben erősítsék, különösen pedig vegyes házasságra lépés esetében a saját felekezetökhözi ragaszkodásban s gyermekeiknek a más felekezet részére való kiszolgáltatás elleni küzdelemben támogassák, erre csak az a megjegyzésem, hogy kései dolog a lelkipásztorkodást már a házassági hirdetésre jelentkezésnél s a kézbeadásnál kezdeményezni, lelkészeinknek ez alkalommal a házasuló felekkel való rövid érintkezésétől egyátalában nem várható azon sikeres eredmény, melyet cikkíró úr feltételez A vegyes vallású házasulok eljegyzésénél, úgy a köznépnél általánosabban elterjedt kézfogónál, melyek minden lelkészi közbejövetel nélkül rokoni és baráti körökben társadalmilag történnek, egyik vagy másik részről okvetlenül szóba kerül s azonnal el is határoztatik a gyermekeknek melyik felekezethez való tartózandósága, melyet az egyházi hirdetés vagy kézbeadás végett esetleg megkeresett lelkész többé meg nem változtathat, mert a fiatal házasulókat rendszerint a szenvedély s a minél elébbi összekelhetés ösztöne vezetvén, gyermekeiknek mely vallásban leendő nevelésével nem igen törődnek, s a családi megállapodásban megnyugosznak, a lelkésznek ez elleni komolyabb intelmei vagy épen erőltetései pedig egyenesen az egyházi összeadás mellőzését, sőt a házasulőknak már eddig is gyakori hittérítéseit eredményezik. Elébb kell tehát kezdeni a lelkipásztori gondozást, sokkal korábban, már a gyermeki szivekben kell a hit magját elvetni, ott a saját egyházunkhoz, a ref. felekezetünkhöz, magyar fajunkhoz és nemzetiségünkhöz való állhatatos ragaszkodást meggyökereztetni s ezt a felserdült és házasulandó mindkét nemű ifjúság keblében folyvást ápolni, fejleszteni. Csak az ekkép hitökb'en és felekezetünk iránti lelki ragaszkodásokban megerősödött egyháztagjainktól várhatjuk azután, hogyha körülményeiknél fogva vegyes házasságra szándékoznak lépni, mint férjek s családalapító apák a törvényengedte egyességet arra használják fel, hogy összes gyermekeiket saját egyházuk számára megtartsák, ha pedig ezt mint férjhez menő nők ki nem vihetik, a vallásukra nézve káros egyességtől tartózkodva, legalább leánygyermekeiket saját felekezetük részére a törvény oltalmával biztosítsák. A canonicus napok tiszteletben íartasa, miután ezek a köznépnek is tudomására vannak, s általa rendszerint eddig is tekintetbe vétettek, de lelkészeink által a gyülekezeteknek időnként, a szószékből is figyelmébe s emlékezetébe hozhatók, előzetes egyházi hirdetés nélkül is kieszközölhető a polgári házasságkötéseknél, a hívek által célba vett egyházi összeadás pedig ügy sem történhetik előleges bejelentés s lelkészi közreműködés nélkül. * * * Ne erőltessük tehát az egyházi hirdetést és egyházi összeadást, s az ezt igénybe nem vevő, de törvényes házasságban élő hitfeleinket ne ítéljük el, midőn a nyilvános paráznákat és köztudomású házasságtörőket se tiltjuk el az úrasztalától s nem zárjuk ki egyházunk kebe-