Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-10-03 / 40. szám

TÁRCA. A protestantismus kulturális jelentő­ségéről. (Folytatás.) ismétlem: az újabb kornak egész kulturvildga a tudomány és művészet, állam és társadalom s ipar és kereskedelem terén kevés kivétellel prot. nevekhez vau kötve, a mi eléggé bizonyítja, hogy a protestantismus az a szellemi erő és hatalom, a mely a jelenkor fölött do­minál. De az erkölcsi kultura tekintetében is előnyben van a protestantismus a katholicismus fölött. Mert a jelenkori bűnügyi és morálstatistika tanulsága szerint a germán népek, mint a protestantismus hordozói, sokkal kedvezőbb erkölcsi viszonyok között élnek, mini a román­pápás népek. Hogy a prot. vidékek vagyon és értelmiség tekintetében nagyobb súlylyal bírnak, mint a pápások, nálunk is számadatokkal bizonyította be Bartha Béla a maga úttörő »statisztikai tanúlmányaiban*. A protestan­tismus az evangéliumnak világerjesztő, világosító és meg­szentelő erejét adta a társadalomnak. Azt hirdeti, hogy az evangelium erkölcsi ereje nem csupán a lélek üdvözítő ereje, hanem kihat az ember egész világára: testébe, családjába, társadalmába és államába, tudományába és művészetébe, irodalmába és iparába, hogy mindezeket megszentelje és az isten országa alkatelemeivé tegye. A reformáció kedvezőbb a népek haladására, mint a római katholicismus. Az erkölcsi, vallási, lelkiismereti szabadság és összes ú. n. közszabadságok szelleme oly elválhataliá­nul összeforrott a protestantismussal, hogy ennek még erőtlenebb alakjaiban is mint elidegeníthetlen szent örök­séget őrzik és ápolják hívei. Az elvhü protestantizmust különösen a szellemi val­lásos erkölcsi élet terén erőteljes világjavító és világne­mesítő erkölcsi szellem jellemzi s itt az ő kulturája oly hatalmat fejtett ki, a inelvlyel Róma hivei nem mérkőz­hetnek. Szívesen elismerjük, hogy a humanitás s a könyö­rülő keresztyén felebaráti szeretet műveiben mindkét felekezet küzd az elismerés pálmájáért, bár úgylátszik, hogy IHiedner és Wichern úttörő kezdeményezése óta a belmisszió s különösen a külmisszió terén is messze fölötte áll az angol és német protestantismus a katholicismusnak. S ha e téren a német katholicismus a római egyház többi népeivel szemben nagyobb mozgékonyságot mutat, úgy az is a protestantismus műve, s a teljesen megme­revült és elerőtlenedett. római katholicismussal szemben nem egyszer hallottuk, hogy »mi német kathölikusok fél protestánsok vagyunk*. Olyan férfiak, mint Sailer, Die­penbrok vagy Wessenberg és Döllinger, kik korunknak legkimagaslóbb katholikusaihoz tartoznak, érzésük és gon­dolkozásuk javát a prot. kulturának köszönik, s a többi szabadabb tudományos vagy erkölcsi ítélettel biró katholi­kusok is — főleg a tisztátalan jezuitismus kettős könyv­vitelének uralma óta — az ókatholicismusban vagy a protestantismusban kerestek menedéket. A római egyház alapelveivel a tudományos és erkölcsi meggyőződés ön­állósága össze nem egyeztethető, mivel a Syllabus s a vatikáni zsinat csalatkozhatlansági dogmája a vak alá­vetést kívánja a pápa mindenható akaratával szemben. Nem ismeri vagy nem tűri az Istenhez s az ő igéjéhez kötött szabad személyiség fogalmát, sőt inkább dogmákba szorította, szertartásokba foglalta, hierarchiához kötötte s zárdákhoz láncolta s az a hit,- a melyet követel, az egyház dogmájának és papuralmi érdekeinek bírálat- és értelemnélküli elfogadásával azonos. Egyetlen erénye az engedelmesség, de nem evangeliumi értelemben, mely az Isten iránti hálás fiúi szeretetből fakad. Az a közvetlen személyes viszony az Istenhez, a melyből e gyermeki engedelmesség ered, teljesen ismeretlen a pápás keresz­tyén előtt. A feltétlen papi uralomnak folyton alávetett kath. hivő csak szolgai engedelmességet tanúsíthat a pápa feltétlen tekintélye iránt, ki mint Isten és Krisztus helyet­tese biztosítja az egyes lélek üdvét. Ezzel természetesen meg van bénítva a vallásos kegyelem szelének s az erköl­csi lelkiismeretnek minden szabadabb mozgása a hivő lélekből s a személyes lelkiismeret helyére az egyházi tör­vény s a pápa feltétlenül parancsoló akarata lép. Nem csuda tehát, ha ott az egyes ember vallásos-erkölcsi és szellemi képességeinek önálló szabad és harmonikus kifej­téséről, a mit mi a szónak legmélyebb értelmében mű­veltségnek nevezünk, szó sem lehet. Világos, hogy ezen az állásponton nem sokat várhat a tudomány sem. Értelmi haladás tekintetében is érdekes párhuzamot lehetne vonni Európa kath. és prot. országai között. Az evangeliumi protestantismus e téren is és pedig nemcsak a világi, hanem a hittudomány, a theologia terén is fölötte áll a román kath. népek tudományos törekvé­seinek, a minek oka abban keresendő, hogy a protestan­tismus ügy a gyakorlati lelkésztől, mint különösen a ker. vallástudomány művelőitől megkívánja a szellemi és anyagi kultura főbb jelenségeivel való folytonos érintkezést. A midőn a kath. theologus törekvése a tudománynak csak az egyház által meghatározott szűk körére szorítkozik, önként elzárja magát a jelenkori haladással való érint­kezéstől és kritikai, sőt ellenséges állást foglal el a prot. szellem által áthatott világi kulturával szemben. Különösen pedig a csalatkozhatlansági dogma a maga tudományos következményeivel erkölcsileg felette veszélyes helyzetbe juttatta a kath. tudóst, s teljesen megvesztegette az ese­mények megítélésében az ő önálló ítéletét, a mennyiben a dogma itt a legfőbb tekintély s a történet megítélő mértéke. így Janssen, az ultramontán történetíró odáig jutott, hogy »a cél szentesíti az eszközt*-féle pápás elv alapján a történetet, s különösen a reformációét, úgy szólván élére állította, s egy az igazság fóruma előtt tel­jesen elveszett ügynek megmentése céljából a történet rendszeres meghamisításának eszközeihez nyúlt. (Vége köv.) Dr. Szlávik Mátyás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom