Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-09-26 / 39. szám

nemzeti önérzettel mutathatunk: talán egy kivételével, hazafias lelkesedésünk teremtménye mind. A Nemzeti Muzeum, az Akadémia, a nemzeti szinház, valamennyi közművelődés és emberbaráti közintézetünk, közszobraink, emlékszerű épületeink, iskoláink a fővárosban és országszerte mind a nemzeti lelkesedés teremtő szavára, úgyszólván a semmiből állottak elő. Más államokban fejedelmi kegy, vagy országos közös erő teremti meg és tartja fenn mindezeket, nálunk, szinte a legújabb időkig, az országos erőből jóformán csak kaszárnyákra költöttek. Kedves növendékeim! Ti ma még a komoly életpálya legalsó lépcsőin álltok, de — elhiszem — nemes becsvágygyal készültök a jövőre. Ne feledjétek, az a jövő itteni országos életünk második évezrede lesz. Barátkozzatok meg már ma a gondolattal, hogy az az új ezredév nem lesz az ingyen mannák hullásának ideje; sőt a népek kapzsi versenye testi és lelki erőink összes kifejtését fogja követelni inkább, mint valaha; és ez a jövő rajtatok fordul meg. Úgy edzzétek meg tehát testi erőtöket! úgy tegyétek fogékonyakká minden igazra, szépre és jóra sziveteket ; úgy gyarapítsátok elmétek kincseit, hogy a művelt népek küzdő versenyében bennetek és általatok fajunk és hazánk becsülettel állhasson meg! Futó Mihály. TÁRCA. Tartozásunk az állam és egyház iránt. Egyházi beszéd. Tartatott a nagykőrösi ref. templomban 1895. szeptember l-jén. Márk 12, 17. Adjátok meg a mi a császáré, a császárnak; a mi az Istené, az Istennek. A farizeusok és a Heródes szolgái Jézushoz egy alkalommal ezen kérdést intézték: Kell-é a császárnálc adót fizetnünk vagy nem? céljuk az lévén, hogy Jézust, ha igennel felel, a nép előtt, ha pedig nemmel felel, az uralkodó római császár előtt, tegyék gyanússá és bevádolhatóvá. Jézus ekkor egy forgalomban volt pénzdarabot kért elő; s azt kérdezte tőlök, hogy kié azon ábrázat és az írás ? És midőn azok azzal feleltek, hogy a császáré: Jézus így válaszolt nekik: Adjátok meg a mi a császáré, a császárnak; a mi az Istené, az Istennek. Jézus ezen egyszerű feleletével egyszerre kettémetszette a cseltvető kérdés fonalát: sőt azzal minket is útbaigazít egy jellemben fenforgó nagyfontosságú napi kérdésre nézve. Ugyanis: mindnyájunk előtt tudva van, hogy egy hó múlva hazánkban életbe lép a polgári házasság és a polgári anyakönyvezés. Azt is tudjuk, hogy ezen intézmény életbeléptetésének mily sokan néznek aggodalommal elébe. Pedig erre nincs okunk, csak kövessük Jézusnak szentleckénkbe foglalt intését, mely sajátképen azt teszi: Adjuk meg az államnak, a mivel mint polgárok az államnak és adjuk meg az egyháznak, a mivel mint Isten hívei;

az egyháznak tartozunk. Mai beszédemben tehát keresztyén társaim! a polgári házasságra és polgári anyakönyvezésre való tekintetből, szent leckénk alapján, azon kérdés fejtegetésével kívánom becses figyelmeteket foglalkoztatni, hogy mivel tartozunk egyrészről az államnak, és másrészről az egyháznak ? I. Az államnak, mint polgárok, minden törvényes és jogos intézkedéseinél, engedelmességgel tartozunk; a mint, hogy szent könyvünk is így tanít bennünket: Minden lélek a felső hatalmasságnak engedelmes legyen. (Róm. 13, 1.) Már pedig minden országban a legfelsőbb világi hatalmasság az állam, vagyis annak törvényes képviselete. Alkotmányos egyeduralmi országban, minő a mi magyar hazánk, az állami főhatalom képviselői a nemzet törvényhozó gyűlése és a koronás fejedelem. Eszerint a mit törvényhozó testületünk törvényül megalkot, ha azt koronás fejedelmünk szentesítette : az ellen alkotmányossági, vagyis törvényes szempontból semmi kifogást sem lehet tenni. A polgári házasságot és a polgári anyakönyvezést pedig törvényhozó testületünk határozta el és az azokról szóló törvényeket koronás fejedelmünk szentesítette: következőleg azok ellen törvényesség szempontjából senki nehézséget nem gördíthet; hanem azokhoz minden honpolgár alkalmazkodni köteles. De azon törvények ellen a jogosultság szempontjából sem tehetünk kifogást, s nem mondhatjuk azt, mintha az állam azon törvényekkel az egyháznak jogkörébe vágott volna át s így mintha annak jogait sértené. Mert bár úgy a születésnek és elhalálozásnak, mint a házasságnak megvan vallási és így egyházi jellege: de tagadhatatlanul megvan azoknak polgári jellegök is, mivel a születés, elhalálozás és a házasság a polgári jogviszonyokat is mélyen érdeklő mozzanatok. Ezért senki sem vonhatja kétségbe, hogy az államnak joga van saját polgárainak születéséről, házasságáról és elhalálozásáról hiteles bejegyzéseket vagy anyakönyvezést vezetni, egyszersmind azt is meghatározni, hogy ő a házasságkötést mily módozat mellett tekinti a polgári jogok egyik legjelentékenyebb forrásának, vagyis, polgárilag törvényesnek és érvényesnek. Ezzel az egyház sajátképeni joga sértve nincs. Mert a polgári házasság és polgári anyakönyvezés mellett is megmarad az egyházi anyakönyvezés, a szülöttek megkeresztelése, a halottak egyházi szertartással való eltakarítása és a polgárilag megkötött házaságnak egyházi megáldása. Államunk ezeknek további gyakorlásában az egyházat akadályoztatni nem kívánja; sőt serkenti a polgárokat, hogy úgy a születés és elhalálozás, mint a házasságkötések eseteinél teljesítsék egyházuk iránti kötelességüket is. Az állam tehát meghagyván az egyházat sértetlenül a maga jogkörében, a polgári házasság és a polgári anyakönyvezés intézményével csak azt veszi gyakorlatba, a mi őt saját polgáraira nézve kezdettől fogva elévülhetetlenül megillette. Megvan a polgári házasság és polgári anyakönyvezés nemcsak a prot. Németországban, hanem már