Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-24 / 4. szám
60 4 s/.rim. sának sorsát látván — önálló munkában bibliamagyarázataikkal a világ elibe lépni merjenek. A ki mer is, abban sincs köszönet. Itt van pl. Fülöp József, a még kevés csalódást ért iíjú körmendi pap, a ki mihelyt egy vékony füzetre való magyarázatot összerovogatott, azt azonnal világgá is adta, elnevezvén nagy óvatossággal délutánra való »bibliai elmélkedéseknek a. A kritika meg a nélkül, hogy figyelemmel csak el is olvasta volna, melegen ajánlja e művet előnyeire való tekintettel a könyvvásárlók becses figyelmébe, az egyetlen Vattay László kivételével (Sárospataki Lapok). Ezt teszi Csiky L. a Debreceni Lapban, Szabó Aladár a Hajnalban s Ivenessey a Prot. Szemlében, kiemelve olyan tulajdonságait, melyeket a saját édes apjok — a szerző — se merne rájok fogni ! Hát ez hiba. Hogy nem vagyunk eléggé lelkiismeretesek. S a helyett, hogy őszintén figyelmeztetnők a szerzőket tévedéseikre, a szakmányszerűen és könnyűvérrel odadobott néhány általános frázissal (csakhogy ezt is letudjuk), vagy számító bókolással kárt teszünk az ügynek, kárt az írónak is, a ki így megmarad a helytelenül választott irányban, holott kellő útbaigazítás mellett, ha a szó idejekorán jő vala, hasznavehető munkás válhatott volna belőle. Eredetileg azzal a szándékkal kezdettem volt e sorok megírásához, hogy Fülöp J. bibliai elmélkedéseit ismertetni fogom. De elégnek tartom annyit mondani róla, hogy nem ő az, a kit vártunk ; s inkább arról beszélek, miért részesültek az eddigi bibliamagyarázatok, a kedvező kritika (?) ellenére, a vevő közönség részéről olyan mostoha fogadtatásban ? S miért nem tud az e nemű egyetlen vállalat s komoly törekvés, a Garzó-féle közöttünk erőre kapni és lendületet venni, holott olyan égető szükségünk volna reá? Az egyik okra épen most mutattam reá. S ez a kritika felületessége vagy bátortalansága. Hivatkozom minden újságolvasó emberre, hogy a mióta a »Gyakorlati Bibliamagyarázatok « folyamatban vannak, azóta Garzó Gyula, e folyóirat szerkesztője feltétlen elismerésnél egyébben még nem részesült. Azt minden lap minden esztendőben kijelentette róla, hogy a szerkesztő áldozatkész ember, törekvése becsülésreméltó, vállalata hézagpótló, a pártolásra nagyon, de nagyon érdemes, ele azt a fáradtságot egyik se vette magának, hogy legalább egyetlen füzetét beható bírálatra érdemesítette volna. Pedig talán ezt is megérdemelte volna, néhány őszinte szó kíséretében, azért a sok szellemi és anyagi áldozatért, a mit ennek az elhanyagolt mezőnek a kultiválásáért meghozott. Es ő csak vegetál, a lapok meg szidnak bennünket papokat, s azt hiszik, hogy ezzel eleget tettek irodalmi kötelezettségüknek. Pedig olyan előkelő irodalmi emberről, mint Garzó tiszttársunk, fel kell tennünk, hogy készséggel fogadná és értékesítené a kritikának kifogásoló megjegyzéseit is, ha egyszer látná, hogy azok nem akadékoskodásból, de igazság- és tárgyszeretetből fakadnak csupán. Ez adja nekem is a bátorságot, hogy őszintén feltárjam folyóiratának — vélekedésem szerint — legnagyobb gyengeségét, kelendőségének legnagyobb akadályát, a mely nem más, mint az, hogy ezek a gyakorlati bibliamagyarázatok nem eléggé gyakorlatiak, Kissé túlságos nagy súlyt fektetnek a kútforrásoki ^a, az alaposságra (már tudniillik a kik fektetnek, mert nem mindnyájan fektetnek), a betűrágásra, német és más theologusok exact bölcsességére, de nem elegendőt a magyar nép kívánalmára, viszonyaira, eszejárására, az alkalmazások ra, a rendelkezésünkre álló templomi időre, szóval a használhatóságra, a gyakorlati követelményekre. Ott vannak pl. a Korén-féle magyarázatok, hogy ne mondjam fordítások a Mózes könyvei felett, a melyek már nem is versről-versre mennek, hanem szófej tegetésbe vesznek bele, hogy a ki megpróbálná magyar emberek előtt így magyarázni végig a bibliát, az kénytelen volna tovább élni a vén Mathuzsálemnél, ha ugyan hallgatói ott nem hagynák már a második vasárnapon. Mások meg aztán annál kevésbé terhelik magukat a szöveg megemésztésével s nagyon csekély véleménynyel lehetnek vagy a hallgató közönségükről, vagy az írásmagyarázatról, mint homiletikai műfajról. Mert összes bölcsességük és gyakorlati magyarázatuk annyiból áll, hogy a felolvasott szakaszt a biblia szavai után elmesélik a saját szavaikkal, vagyis sajátosságából kivetkőztetik, egy kis lével feleresztik s a végére odacsapnak egy kevés sovány alkalmazást s kész a — gyakorlati írásmagyarázat. Erre meg ott vannak ijesztő példának a Bocsor L. modorában összetákolt magyarázatok. Ne mondja nekem senki, hogy nem is az a célja e folyóiratoknak, hogy magyarázatait, így a mint meg vannak szerkesztve, a lelkipásztor a szószékre vigye. Mert ha nem az a célja, akkor nincs is létjogosultsága s mindenekelőtt nincs joga ahhoz, hogy magát »gyakorlatinak« titulálhassa. De hogy maga a nagyérdemű szerkesztő sincs ebben a tarthatatlan vélekedésben, (a melyet csak valamely nehézkes mozgású prédikációíró talált ki valaha a maga fogyatkozásainak takargatására), bizonyítják azok a teljesen sikerült s a mi szájunk íze szerint való munkálatok, a melyekben a folyóirat szintén bővelkedik, maga