Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-01-24 / 4. szám

a szerkesztő jeleskedvén és vezérkedvén legelői e tekintetben a jó példával. Mért nem kellenek hát ezek se? Azért, mert ezekhez csak a többinek a holt testén át lehet jutni s ezeknek az elevenebb és melegebb vérű magyarázatoknak a kedveért a többit, a holt tömeget is meg kell vásárolni. Már pedig sem a pénznek, sem a helyzetnek annyira bővében nem vagyunk, hogy néhány használható magyarázat kedveért egy nem elég oekonomikusan tervezett, sőt a végtelenségbe nyúló nyomtatványt halmozzunk össze évről-évre azért a pénzért, mely sok esztendő alatt sokra rúg s egyetlen irodalmi ágazatra fordíttatván, méltán áldozathozatalnak nevezhető. A bibliamagyarázatok számára tehát nagyobb kelendőséget csak úgy biztosíthatunk, szószéke­ket és sziveket minél nagyobb területen való befogadásukra csak akkor hódíthatunk, ha azokat 1. nem a könyves polcok, de a kathedrák számára — s nem a tudós exegesis, de a nép lelki szükségeinek ós felfogási körének szem előtt tartásával — fogjuk összeállítani. Minden írás­magyarázat, mely ennek a célnak akár száraz­ságánál és nehézkességénél, akár terjedelménél s beosztásánál fogva meg nem felel, legyen az máskülönben bármilyen alapos s magas irodalmi ós tudományos színvonalon álló dolgozat, a »Gyakorlati bibliamagyarázatok« birodalmából feltétlenül kiküszöbölendő, de kiküszöbölendők a széllel-bélelt magyarázatok is, ezek a mag nél­küli polyvák, melyek minden haszon nélkül fo­gyasztják a papirost s türelmet; 2. ha nem kötjük magunkat kizárólag ahhoz a magyarázási eljáráshoz, mely állandóan egy könyvet magyaráz s csak akkor kezd máshoz, ha azt bevégezte; hanem tért nyitunk a szemel­vényeknek is, a mi nem vezet olyan könnyen a magyarázatok megunatására; 3. ha a folyóirat terjedelme alább szállítta­tik s lehetőleg csak egy évre való magyarázatot közöl minden esztendőben; hogy így a terjede­lemmel az előfizetési díjat is lejebb szállítván, alkalom nyujtassék a legszegényebb lelkésznek is a hozzáférhetésre. A magam érdekében is szólok, mikor ezeket óhajtom, mert én sem szeretnék a lelki jók for­rásától elzárva maradni. Hadd zendülne a szó minden kathedránkon, hadd lángolna a szövét­nek minden kicsi zúgban s hadd vennének épü­lést a hitökben tántorgók, álmélkodva látván, hogy a Krisztusnak evangéliuma valóban Istennek hatalma minden hívőnek üdvösségére. Erdőbén ye Czinke István. Egyházi esketésünk formái a polgári házasság behozatala után. Az 1894. évi XXXI. törvénycikknek f. évi decem­ber 18-án leendő hatályba léptével az egyházi esketés kötelező volta meg fog szűnni, mert a házasságot polgári tisztviselő előtt kell megkötni. (29. §.) De ezen törvény egyáltalában nem akarja elvenni az egyházaknak azon jogát, hogy íészökről is meg ne áldhassák a már megkötött házasságot, sem e szerint az egyháztagoknak sem akar űtjokba állani, hogy oda járul­hassanak saját egyházuk szolgái elé, hogy felkérjék ál­tatok házassági szövetségükre Istennek áldását, hogy mint­egy mélyebbé tegyék szivök szövetségét, melynek azon polgári tisztviselő előtt csak külsőleg, szerződésszerüleg adtak kifejezést, mikor előtte *két tanú jelenlétében sze­mélyesen kijelentik, hogy egymással házasságot kötnek, s a polgári tisztviselő a kijelentés megtörténte után a törvény értelmében házastársaknak nyilvánítja«. (39. §.) Hát bizony ez nagyon rideg, az eddiginél összeha­sonlíthatatlanul kevesebb erkölcsi értékű, a törvény értel­mében igenis teljesen érvényes, de a szivet és lelket semmi­képen ki nem elégíthető házasságkötés; s erősen meg vagyok a felől győződve, hogy, a mint ez más keresztyén országokban is szokásos, nálunk is ünnepélyesebbé óhajtja ezen ő polgári szerződését a legtöbb házaspár tenni, s oda járul az ő lelkésze elé, hogy kikérje házassági szövet­ségére az egyház áldását, hogy komoly intő szavakat hall­jon és fogadjon, hogy megesküdjék Isten szine előtt is házastársi kötelességeinek szentül leendő megtartására. Én igenis hiszem, hogy ezt a legtöbb házaspár ez­után is meg fogja tenni, hiszen a szív telve van ilyenkor, s fogékonynvá válik a nagy válút kezdetén némi komoly ünnepélyes szertartás elfogadására, véghez vitelére. A mi magyar népünk, Istennek hála, nem vallás­talan, s a hol a szántóföldbe egy közbecsülésben élt tisz­tes lelkész ajka jó magokat hintegetett, ott termés fakad számunkra akkor is, ha a mezőnek egy részére más, egy világi ember is rá teheti a maga lábait. Ámde bizonyos az, hogy a polgári házasság hatályba léptével egyházi esketésünk formái nagy mértékben meg fognak változni a házasság kihirdetésétől kezdve el annak anyakönyvezéséig. Erről akarom e cikkben elmondani néhány gondo­latomat, szólván most a házasság egyházi kihirdetéséről, s az esketés megváltozandó formáiról. Az egyházi anya­könyvvezetésről cikksorozatom beosztása szerint jövő cik­kemben kell írnom. A) A házasság kihirdetése. Az új törvény 23. §-a szerint »a házasság megköté­sét kihirdetés előzi meg*. A polgári házasság kihirdetésének módjáról az új házassági törvénynyel junctim kiadott, az állami anya­könyvvezetésről szóló 1894. évi XXXIII. t.-c. 45—62. §-ai intézkednek, olyanformán, hogy az a községházánál, nyilt helyen tizennégy napig tartó kifüggesztéssel történik. (52. §.) A kik a polgári házasság megkötése után nem akar­ják igénybe venni az egyház szolgálatát, azokat az egy­ház bizonyára nem hirdetteti ki, de a kik egyházi esketést is óhajtanak, azokat egvházilag is ki kell hirdetni. így látom én azt más országokban is. Már Tertulliánus müveiből (de monogamia c. 11; de pudicitia c. 4) bizton kiolvashatjuk, hogy a régibb keresztyének között is szokásban volt az, hogy házasságra lépésük előtt egybekelési szándékukat, az isteni tisztelet folyamán közhírré tétették. Érezték már a régi keresztyé­nek, hogy a házassághoz nagyon hozzá tartozik az. hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom