Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-07-18 / 29. szám

Az egyesület az utóbbi években új alapszabály-készítéssel foglalkozott, mit ez évben be is terjesztett az egyházmegyéhez megerősítés végett, honnét a nagyméltóságú vallás és közoktatási miniszter úrhoz fog hasonló célból felküldetni. Szekeres Mihály, esperes. TÁRCA. Az ötödik evangeliom. Irta: Dr. Witz Ch. Alphons. (Folytatás.) Sem időm, sem hivatásom nem engedi, hogy az ó-testamentomnak más vallásokhoz való viszonyáról szóljak. Lehetséges, hogy idegen, egyptomi vagy babyloniai, esetleg persa befolyások érvényesültek Izrael vallásos életének kiképződésében, bár a zsidóság merev válaszfalat vont maga és a pogányság közé. Az Egyptommal való ellentét, mely a zsidóságot át meg áthatja, a zsidó vallás kezdete és princípiuma a próféták felfogásában. Ez esetben Izrael a mesebeli Midas királyhoz volna hasonló, ki mindent szenvnyé változtatott, valamihez csak ért. Mert sikerült volna neki saját alapgondolatának ellenkezőjét, a mi az eredeti ellentétet képviseli minden már meglevővel szemben, annyira beolvasztani és alattvalóvá tenni, hogy immár nagyon nehéz a zsidó átalakításban és átteremtésben az eredetit felismerni. S melyik ez az alapgondolat? Hit az egy Istenben. Tán e hit kezdetben inkább henotheismus, mint mono theismus, inkább hit egyben (a sok közül) mint hit az egyedüli Istenben. E hit az egész nép közös javává lőn. Mózes az egy Isten-imádást népvallássá tette. Az egész nép általa >szent néppé és királyi papsággá* emeltetett. Papi hivatása e népnek ama misszió, hogy szellemi sajátját közölje a többi népekkel, kik még a »Szentek szentjén* kívül állnak, közölje az egész emberiséggel. E feladatot a próféták felismerték és hangsúlyozták sokszor. Lészen az utolsó napokban, prófétálja Esaiás 2, 2, hogy minekutána az Úr házának hegye minden hegyeknek felette helyheztetik és magasabb lészen minden halmoknál, hogy minden pogányok arra gyűljenek. És nyitva lésznek kapuid szüntelen — mondja a 60., 11—12-ben — éjjel és nappal be nem zároltatnak, hogy bevigyék hozzád a pogányoknak sokaságát, azoknak királyaik is bevitessenek. Mert a nemzetség, az ország, mely neked nem szolgáland, elvész és azok a népek mindenestől elpusztíttatnak. A pogány népeknek is világosságul adtalak téged, hogy légy az én Idvezítőm a föld végső határáig (Es. 49,6.). Az Úr feltűri karját a pogányok előtt és a földnek minden határai meglátják a mi Istenünk idvezítését. (Es. 52, 10.) Az idegeneket — mondja a Jehova — az én szent hegyemre viszem és megvidámítom azokat az én imádságomnak házában. Azoknak égő áldozatjok és véres áldozatjok kedves lészen az én oltáromon, mert az én házam minden népek imádsága házának mondatik. (Es. 56, 7.) Menjetek által, menjetek által a kapukon, csináljatok utat a népnek, töltsétek fel, töltsétek fel az utat, hányjátok ki a köveket és emeljetek zászlót a népekhez. (Es. 62, 10.) Azon időben — bizonykodik Jeremiás — Jeruzsálemet hívják az Úr királyi székének és minden nemzetségek oda gyűlnek a Jehova nevéért és nem követik szivüknek akaratát (3, 17.). Az időben felemelem a Dávid leesett sátorát és betömöm annak repedéseit, mi róla letörött, újra ráerősítem, megépítem azt mint volt a régi időben, hogy bírhassák Edomnak maradékát és minden népeket, kik között az én nevem neveztetik.. (Ámós 9, 11—12.) E reményeket táplálták, ápolgatták a próféták. A Mózes alapította szép vallás világvallássá lett. A Messiás — Zakariás 9, 10. szerint — békességet szol a pogányoknak, és tengertől tengerig terjed birodalma, s az EufratestÖl a föld utolsó határáig. így mondja ki a profetismus, hogy Istennek dicsősége minden földet betölt és a jövőben be fog tölteni, azaz már most is, a hol még nem, ott pedig a végső időkben minden teremtmények, mint a legfőbbet és mint minden istenség teljességét fogják dicsérni az Istent. Ezzel a dicsérettel tartozik minden lény Istennek, azaz kell, hogy mindenek dicsérjék és magasztalják a nekik adatott kijelentés szerint. Az Isten nevének dicsérete a legmagasabb és végső cél, melyért az igazi zsidó imádkozik: »Nem nekünk Uram, nem nekünk, hanem nevednek adj dicséretet.* Ebből látszik, milyen bizalommal és a győzelemnek milyen biztos tudatával tekint Izrael a jövőbe. Izrael a tulajdonképeni vallásos nép, par excellence a kijelentés népe. Mint a hogy a görögök az általános emberiesség terén minták, ügy a zsidók a vallás terén az igazi klasszikusok, az igazi példányképek. Gyenge az államalkotásban, improductiv a művészetek terén, eminenter a vallásosság népe a zsidó. Ez a zsidó nép sajátossága, specifikuma, az ó-kor minden népei között — mondja találóan Beyschlag — hogy minden világi tekintetben képtelen a többivel versenyre kelni, de az Istennel való közvetlen érintkezésben az egyedüli; arra hivatva, hogy népe korlátait klasszikussá és univerzálissá emelje és nemzeti hitében az emberiség vallását előkészítse. 0 ismeri és bírja az igazi Istent, s csak általa ismerhetik meg a többi népek. Más szóval: Izrael Istennek a szolgája, küldöttje, prédikátora, prófétája az egész világ számára. Az a nép »első a népek között* (Ámós 6. 1.) nem tanul a pogányoktól. S jól vigyáz annak a nemzetnek minden tagja, nehogy idegen forrásból merítsen. Mikor Mózes kifejezetten megparancsolta: »Ne járjatok a pogányok rendeléseiben*, (III. 20., 23.) és Jeremiás óva inti őket: >Meg ne tanuljátok a pogányok utait (10, 2.), Hogy mennyire tiltakoztak a telivér zsidók az idegen ellen, mutatja a következő felelet: Azt kérdezték egyszer egy rabbitól, hogy mikor kell a gyermeket görög tudományokra oktatni. Ezt felelte rá: »Akkor, mikor se nappal se éjszaka nincs, mert írva áll a törvényben, hogy éjjel és nappal tudakozd azt*. Távol legyen tőlünk azt állítani, hogy Jézus ily szűkkeblűségben részes lett volna. De abban aligha szabad kételkednünk, hogy Jézus is mint igazi izraelita, osztotta népe bizalmát a jövőre nézve. Legalább is e váradalmak és nézetek között nevekedett. Már most alig lehet elképzelni, hogy ő, népe hű fia, oly népek tanítványául szegődik, kiknek isteneik »semmitérő bálványok (Zsolt. 96, 5.), kiknek tanácsát az Úr elrontja«. (Zsolt. 33, 10.) De miért támaszkodjunk valószinüségi bizonyítékokra? Tudunk mi más, jobb, biztosabb tanukat hívni állításunk bizonyítására. Tanukat, melyeket az evangéliumok adnak nekünk, még pedig apokryphok és kanonikusok egyformán. Azt hiszem, szabad a jelen esetben az apokryphekre is hivatkoznunk. Mert ezek sokat, nagyon sokat tudnak beszélni Jézus gyermekkoráról. Féktelen képzeletük előtt a legcsodásabb is természetesnek látszik. Jézus gyermekkoráról adott rajzaik valóságosan káprázatosak. Négy éves