Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-07-11 / 28. szám

Ime. az evangelikus egyház újra osztotta kerületeit; igaz, hogy akár azonnal újra megtehetné ezt. Ennek azonban az a nagyon egyszerű oka, hogy mellékes érdeket toltak előtérbe. Nálunk ily mellékes érdek nincs, nálunk egyedül az egyház magasrendű céljai jöhetnek tekintetbe. Kell-e reámutatnom a tiszántúli kerületre, melynek óriási területe és népessége szinte kiált a felosztás után ? Kell-e fölem­lítnem, hogy egyes egyházmegyéink népességűknek, illető­leg egyházaiknak részint csekély, részint túlságos volta miatt nagyon is reászorultak a rendezésre ? Ott van pl. — a két végletet említve — a gyulafehérvári egyház­megye 8000, s a békésbánáti szinte 200.000, tehát több mint hatvanannyi lélekkel,vagy a kolozsvári egyházmegye két, s a felsőszabolcsi szinte 90, tehát több mint negyvenannyi egyházzal. Ki nem akarja ezt a tarthatatlan állapotot megszüntetni? Hiszen — ha egyéb visszásságokról hall­gatunk is — így némely püspökünket, esperesünket el­vonjuk saját egyházuktól, folytonos irodai munkára kár­hoztatjuk őket, pedig épen tőlök várnánk a példaadást, az útmutatást. Másoknak pedig épen csak a címök van meg. dolguk pedig épen nincs. Hat egyházkerületben mintegy hetven-nyolcvan egyházmegye a lehetőségig helyes es egyenletes beosztással: ez volna, a mi közigazgatásunkat mintaszerűvé s a vallásos életnek hatékony ellenőrzőjévé és elősegítőjévé tudná tenni. Akkor aztán a több lelkész­szel bíró egyházakat sokkal könnyebben és hamarabb fel lehetne osztani parochialis körökre, serkenteni új templo­mok vagy imaházak építésére, népiskolai katecheíai állo­mások szervezésére. Még egy van, a mit sürgősen és pedig mint a leg­közelebbi jövő teendőjét várhatnánk a hivatalos egyháztól: a stóla megszüntetése, illetőleg megváltása iránti intézke­dését, illetőleg ennek kezdeményezését. Nem szükséges bi­zonyítgatnom, mily nagy előnyére válnék egyházi életünknek a változott viszonyok közt, ha minden külön díjazás nél­kül vehetnék a hívek igénybe lelkészök szolgálatait. A keresztelés ingyenessé tétele annyival szükségesebb, mert csakugyan csodálatos, hogy szentség kiszolgáltatását külön díjért végezzük, s ezután még azt se lehet felhozni e mellett, a mi eddig álcájául szolgált, hogy tudniillik az anyakönyvi beírásért járt a stóla. Az esketési stóla meg­váltása csak azért is halaszthatatlan, mert 1896-tól más­különben negyedrész annyit fogunk esketni, mint eddig, különösen ha fentartjuk még azokat a fokokat is, a mik néhol, p. o. a tiszántúli egyházkerületben erre nézve divat­ban vannak. A temetési stólák, ha különböző temetési szertartásaink egyházanként nem egyszerűsíttetnek vagy az összesre nézve nem egyenlősíttetnek, továbbra is fen­nmaradhatnának, bár célszerű volna, hogyha már hozzá­kezdünk, ne álljunk meg félúton, hanem úgy ezeket, mint a lassanként elfogyó anyakönyvi kiadványok díját átalány­összegben állapítsuk meg. A stóla megváltását megkívánják először is vallásos életünknek, de megkívánják másodsorban a lelkészi kar­nak az érdekei is. Kiszámíthatatlan ugyanis az az anyagi veszteség, a mit e nélkül a nagy egyházak lelkészei ezen­túl szenvedni fognak. Fontos ez tehát több tekintetben, de egyöntetűleg s egyidejűleg kell mindenfelé végrehajtani. Csak némelyik egyházban vinni keresztül még talán vesze­delmesebb volna, mint sehol se csinálni meg. Ezért várjuk úgy a kezdeményezést, mint a kivitelt a felsőbb hivatalos hatóságoktól. Új korszak küszöbén állunk, ők se idegen­kedjenek a korszakalkotó tettektől. Ha az új törvények forrongást idéznek elő egyházi életünkben, egy cseppel sem lesz nagyobb a forrongás, ha kapcsolatban lesznek azok az általok provokált, de máskülönben is helyes in­tézkedésekkel. így értem én egyelőre a hivatalos egyháznak a bei­misszióban való közreműködését. Ha e kötelességeit a közel jövőben valóban teljesíti, nagyban megkönnyíti a bei­misszió munkáját és annak sikerét kétségtelenné teszi. Az idő majd meg fogja mutatni ezután is közreműködése mód­ját és alakját, s ha mindig megteszi, a mit tőle a társa­dalmi nemes munka vár, egyházunk jövője felett nem lesz mit aggódnunk. Tiszaföldvár. Zoványi Jenő. BELFÖLD. Egyházmegyei értekezlet Vértesalján. A mit évek hosszú során át oly hőn óhajtottunk, végre megvalósult: az első rendszeres lelkészi, vagy újabb elnevezéssel: egyházi értekezlet vértesaljai egyházmegyénk­ben megtartatott — szokott összegyülekezési helyünkön — Kápolnás-Nyéken. Esperesünk a dunamelléki egyházke­rületi értekezlet felhívása, illetőleg az egyházkerületi köz­gyűlés határozata alapján a mi helyi viszonyainkból kifolyólag célszerűbbnek látta az idei közgyűlést jóval megelőzőleg, vagyis június hó 26-ikára hívni össze érte­kezletre egyházmegyénk lelkészeit, tanítóit, gondnokait és más érdeklődő világi tagjait, a kik közül ez első értekez­letünkön, ha nem is oly nagy számban, mint reméltük és óhajtottuk, de azért elég számosan jelentek meg úgy lelkészi, mint világi részről. Megjelent ugyanis 23 rendes, egy helyettes, egy segédlelkész (hiányzott kilenc), több­nyire tanítóikkal és a gondnokokkal; világi tanácsbiráink közül azonban csupán Sárközy Aurél komárommegyei főispán úr tisztelte meg jelenlétével összejövetelünket ; egyházmegyei gondnokunk s egyik világi tanácsbiránk táviratilag mentette ki magát. Világi uraink távolmara­dásáért azonban mintegy kárpótolva lettünk azzal, hogy a buzgó érdeklődés elhozta közibénk Budapestről az apos­toli szellemű és mukásságu dr. Szabó Aladárt, ki többszöri felszólalásával értekezletünket csak annál érdekesebbé és emlékezetesebbé tette. A »Jövel szentlélek Úristen« eléneklése után Koncz Imre esperesünk imádkozott, meghatóan, szépen. Ugyanő nyitotta meg az értekezletet is, előadván annak genezisét s azzal a kijelentéssel, hogy ő a maga részéről nem látja oly sötét színben magyarországi ref. egyházunk állapotát, mint a milyenben sokan feltüntetni szokták, még irodalmi téren is. Ötven évre terjedő visszaemlékezése nem vissza­esésről, de sőt örvendetes haladásról tanúskodik. Egyház­megyénkben ez idő alatt tétetett az Andrási-féle 40 ezer forintos s több egyháznak 10—30 ezer forintra menő alapítványa. A nagyobb egyházak ezerekre rugó áldoza­tokat hoztak templomokra, iskoláikra. Továbbá ott van a P. Horváth Mária-féle, a Baldácsy-, Jordán-alapítvány s az országos közalap, a budapesti főiskola, újabban a kolozsvári és debreceni fakultás, a melyek mind a keb­lekben élő buzgó hitnek a munkái, bizonyságai. Nem szabad azért elcsüggednünk, de megállapodnunk sem, hanem haladnunk kell folytonosan, kivált a szeretet mun­káinak gyakorlásában. Legyen azért zászlónk jelszava ez : haladjunk! Ezután az értekezlet megalakult és pedig azonnal véglegesen. Mi megmaradtunk a kettős elnökség mellett itt is, megválasztván elnökeinkül Koncz Imre esperes urat és a világi részről Sárközy Aurél tanácsbiró urat. Titkár lett Lévay Lajos, jegyzők: Urházy Lajos és a világi rész­ről Csontos Andor. — A választmány megalakításánál egy

Next

/
Oldalképek
Tartalom