Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-06-27 / 26. szám

társaság évi gyűlései ünnepszámba mentek. Figyelemre méltók az elvek, a mire a társaság alapította működését. »Egyesületünk, mondja az egyik pont, nem theologiai, hanem keresztyéni »Társaságunk csak egy hivatást ismer, t. i. hogy a bibliát terjeszsze, azontúl nem avatkozik sem az oktatásba, sem a dogmába; nem excommunicál senkit, sőt azon van, hogy minél többeket egyesítsen.* Egész Kálvin idejétől kezdve, a francia protestánsok apokrif könyvekkel ellátott bibliákat tartottak; 1826-ban szakított ez a társaság a régi szokással, s azóta csak apokrifek nélkül terjeszti a bibliát, valamint azt is elhatározta, hogy minden konfírmándusnak és minden esketendő párnak ingyen ad újtestamentumot. 1893-ig a társaság 2.983,000 frankot adott ki és 897,000 szent könyvet osztott szét, a mi a nagy brit bibi. társaság eredményeihez képest csekély, de tekintve, hogy Franciaországban csak félmilliónyi református van, még mindig szépnek mondható. Eddigi elnökei közül nevezetesebbek a már említett Jaucourt, a híres Guizot; alelnökei közt is számos jeles ember volt, nem egy tábornok és tengernagy. Van még több francia bibliai egyesület. Ilyen a »franciaországi bibliai társaság,« melyet néhány kiváló francia protestáns 1864-ben alapított. Ezen társaság irányát jelzi az alapszabályok első_ pontja, mely azt mondja: »A francia biblia-társaság a szent iratok inspirációjába és azok szabályozó erejében való hiten épült föl; ezért is iparkodik a szt. irást terjeszteni, lehetőleg alacsony áron adni, hogy mindenki megszerezhesse. Ingyen ad azt esküvő pároknak, konfirmáltaknak, menedékhelyeknek és árvaházaknak és mindenféle keresztyén irányú intézetnek. < Érdekes, hogy eme társaság a katonák számára külön hordozható bibliákat ad ki. Gondoskodott az elavult francia bibliafordítás revíziójáról is, a mit 1881-ben fejezett be. Az 1870-iki háború alatt áldásos működést fejtett ki, elosztogatván körülbelül 22,000 bibliát, különösen a megszállott Párisban, hol 21 ügynöksége volt ez időben. Első elnöke Francois Delessert volt. Évi kiadása 50,000 frankra megy és ez ideig 750,000 példányt terjesztett el. Érdekes az ú. n. »Léo«-féle alapítvány története is. Egy fiatal, Léo nevű szász, 1811-ben jött Párisba, elcsudálkozott, mikor látta, hogy mennyire járatlan a bibliában a párisi nép. Azért először a maga költségén hozatott egynéhány bibliát és elosztotta; de ezt nem győzte sokáig, hanem 1812 ben az az életrevaló gondolata támadt, hogy alapítványt fog gyűjteni a biblia terjesztésére. Még az akkori kultuszminiszter is buzdította és így történt, hogy létrehozott egy »bibliai bizottságot«, mely hat tagból állott és szerzett helyiséget is. 1814-ben előterjesztette a gyűjtés eredményét, a mi 15,000 frank volt; azután kezdte a bibliát nyomatni. 1830 óta számos kiadást nyomatott a »fondation Léo«. Bevételeit tőkésíti és ebből ad ki újabb és újabb kiadásokat. Míg a föntebbi egyesületek kiváltképen a protestánsokat látják el bibliával, addig a brit és külföldi bibliai társaság a római katholikusok közé iparkodik bevinni az igét és pedig szép eredménynyel, mutatván nekik, hogy hamis princípium az, melynél fogva ők a szent írást a nép kezéből elvették. 9 milliónál több bibliát osztottak el eddig és évenként 100—150 ezer frankot költenek rá. Van az említett társaságoknak több fiók- és segédegyesülete, melyek mind a szeretet örök forrásából merített szeretet gyakorlására fáradoznak, egyfelől a katholicizmus, másfelől az ott nagyon és elterjedt keresztyéntelen, materiális áramlatok ellen. Kovács Lajos. BELFÖLD. A budai templom belső felszereléséhez. Felhívás adakozással és ajánlattétellel járulásra a budai ref. templom belső felszereléséhez. Tíz éve lesz, hogy a főváros budai részén építendő református templomra 1885. szeptember hó 1-én az első felhívást adakozásra kibocsátottuk. Felhívásunkat váratlanul szép siker koronázta. »Templomot a budai részen lakó református híveknek ! — kiknek elődei már a reformáció századának közepén, 1566-ban, anyaegyházzal s templommal bírtak, de a török hódoltság s azt követő nehéz idők alatt azt elveszítvén;

utódaik azóta újat nem szerezhettek, nem építhettek. A mult század végén, 1796-ban az akkor még külön Pesten megalakult üjra a ref. egyház — magába fogadta a budai ref. hívek akkor igen csekély számát is — együtt is csak pár százat tett a lelkek száma — kik csak 1830-ban építették a Kálvin-téren ma fennálló templomukat, mely az akkor is alig 1500-ra menő lélekszámnak bőven elég tágas volt. De 1848-ban már 4000 s a mikor 1885-ben a budai templom építésének eszméje testet kezdett ölteni, az 1880—1-ki népszámlálás, a már akkor egyesült fővárosban (Ó-Budát nem számítva) 22,000 református lelket mutatott ki, melyből közel 3000 esett a budai részre. Az eredetileg legfölebb 10—12 ezer lélekre számított kálvin-téri templom egyre szűkebb és szűkebbnek bizonyult s a már 4000 lelken túl szaporodott budai hívek számára a már régen óhajtott templom építése sürgős szükséggé vált s jelszóvá lett: »Templomot a budai részen !« A kimondott szó hatott. A gyűjtés élére egy ép oly magas rangú mint lelkű kegyes és buzgó úrnő állt s szerencsés keze maga tetemes összeget, mintegy 50,000 frtot hozott össze. Egyéb gyűjtésekből is, közel 80,000 frtra szaporodott a budai templom-építési alap. A minden közművelődési, különösen egyházi és iskolai célokat is nagylelkűen pártoló s gyámolító székes főváros, a budapesti ref. egyháznak templornépítési szükségeire 50,000 forintot adományozott, melyből 30,000 forint jutott magának a budainak; ennek összesen mintegy 160,000 forintra menő építési költségéből még fedezetlen maradt 50,000 forintot pedig maga a budapesti egységes ref. egyház hosszabb lejáratú törlesztési költséggel pótolta. Hátra van még a belső felszerelés költsége, melyre hogy fennakadás és hátramaradás ne legyen, az egyház jónak látta, a főváros adományából még hátralevő 20,000 frt terhére 18,000 frt rövidebb lejáratú külön kölcsönt venni fel, melynek tetemes részét azonban a hívek nem lankadó buzgóságának s áldozatkészségének kegyes adományaiból reméli fedezhetni. A felszerelésnél egyelőre csak a legszükségesebbre szorítkozhatunk: azokra, a melyek nélkül a templom meg