Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-06-27 / 26. szám

bizonyára Goethe gondolatait visszhangozva azt mondja: Ja wenn cler Pfarrer ein Comödiant ist. Hát kérem attól, hogy kálvinista theologus színészkedjék a mogorvaságig, karthauziságig igen sok ártatlan öröm van s én ugyan nem akarok karthauzi lenni, de a mai élvezethajhászó világ­ban kötelességemnek tartom a szórakozások, ki­vált kálvinista theologusok szórakozásainak túl­zásai ellen felszólalni s azt ajánlom: Ne neveljünk Comöcliant-Pfarrereket. * * A lelki szőnyeg harmadik része a »Debreceni Prot. Lap« szerkesztőjének egy megjegyzésére vonatkozik. Arról nem akarunk szólni, hogy a Szerkesztő Úr megszentelési hajszáról beszél. Ugyan hol vette észre csak a megszentelődósre vonatkozó nagy törekvést is? Talán a fővárosi lapok híreiben, kis hirdetéseiben, vagy elbeszé­léseiben, a melyek közül egyik minap valami vicebirónak egy paraszt menyecskével való egészen frivol alkudozását adta elő? Vagy talán valahol ószrevehetőleg pusztul a rószegeskeclés vagy más bűn ? De hagyjuk ezt. A Szerkesztő Úr másik meg­jegyzése okozott nekünk különösebb aggodalmat Lapja legutóbbi számában egy helyen azt mondja, hogy ő mint világi nem igen érzi magát hivatva a belmissziói mozgalomhoz való hozzászólásra, még kevésbbé arra, hogy e mozgalmat irányítsa. De kérem csak tessék irányítani. A Szerkesztőknek irányítani kell. Kivált a »Debreceni Prot. Lap« szerkesztőjének, a ki majdnem egy millió kálvi­nista szellemi vezérévé választatott el s a ki annyi kiváló lelkész és tanár közt legalkalmasabbnak ítéltetett arra, hogy a tiszántúli kálvinistaság lapját szerkeszsze. Hanem úgy látszik, hogy az egyetemes papság eszméje, melyet a reformáció a pápista hierarchikus felfogás ellen szegezett, nagyon feledésbe ment Tiszántúl. Lliszen kérem a belmisszió főkérdése nem az, hogy a lelkészek folytassanak-e és mennyiben belmissziói munkát, hanem az, hogy a világiak mi módon segíthetnek az Isten országa terjesztésében a lelkészeknek. Mert a ki vette az Isten kegyelmét s hisz a meg­feszített és feltámadott Krisztusban, annak joga is, kötelessége is az Isten országa terjesztésében részt venni. Itt tűnik ki különben, hogy az egész 'belmissziói mozgalom mily mérsékelt reform­mozgalom. Mert hiszen az evangeliumi egyházak­ban a templomi igehirdetés és a sakramentomok kiosztása is a hívek joga s nem valamely kivált­ságos papi rendé. A rencl kedvéért e jog lelké­szekre van ruházva, de ha szükségesnek mutat­koznék, akárki is indíthatna oly reform-mozgalmat, melynek célja lenne a jelen helyzet megváltoz­tatasa, S a mint az utolsó zsinat a joghallgatókat hatalmazta fel a templomi igehirdetés jogának gyakori asara s a mint sok helyen a tanítók segédkeznek az úrvacsora kiosztásában, egy törvényesen választott zsinat elhatározhatná, hogy a joghallgatók tanárai is hirdethessék az igét s hogy az úrvacsora kiosztásánál a tanítókon kívül mások is segédkezzenek. E kérdésekre nézve cikkeket vagy könyveket írni azonban ma is van joga a Krisztus egyháza minden tagjának. Még e kérdésekre nézve is, a melyek felvetését én nem tartom szükségesnek, mert még mindig hiszem, hogy lelkészek ós vilá­giak következetesebben alkalmazzák ezentúl a Krisztus evengeliumát, mint eddig tették. Ha azonban még e kérdések fejtegetéséhez is joga van a Krisztus egyháza tagjainak, látható, hogy a »Debr. Prot. Lap« szerkesztőjének a világiak jogairól táplált eddigi felfogása — mert remé­lem megváltoztatja — nagyon közel jár a pápista felfogáshoz. Hiszen Sir Georg Williams, grófBerns­torff, Pfovanelli lovag, báró Oertzen, Raikes Róbert, Szilassy Aladár és mások pélclái mutatják, hogy a világiak egyenesen hivatva vannak belmissziói, sokszor ép vezérlő munkára. Es a tiszántúli egyházkerület által ép a belmissziói eszmék meg­valósítására alkotott értekezletnek egy sereg világi tagja van! Ezek csak hozzászólhatnak azokhoz az eszmékhez, a melyek megvalósítására kikül­dettek. Tehát a »Debr. Prot. Lap« szerkesztője is hozzászólhat, sőt kötelessége hozzászólani. * * * • r. i • t il . Fordulok immár Erőss Lajos püspök-ladányi lelkész úr egy megjegyzéséhez, mely szintén a »Debr. Prot. Lap« legutóbbi számában található. Tisztelt lelkósztársam azt mondja, hogy ha meg­győződnék arról, hogy ón a baptistákkal csak kacérkodom is, hát tanári állásomtól való meg­fosztásomat indítványozná. Hát erre először is megjegyzem, hogy én akár a baptisták meggyőző­déseit fogadnám el, akár megszeretném a misére járást s így a pápistasághoz szítanék, akár meg­tagadnám a Jézus isteni voltát s elhinném, hogy az Isten nem mint Atya, Fiú és Szentlélek mun­kálkodott s pl. az »Orálló«-val azt hirdetném, hogy mindegy, akár Jézusra, akár Mohamedre, akár Conuciusra esküszünk (mellesleg mondva, az ilyen nyilatkozatok bizonyára maradandó hatást gyako­rolnak majd azoknak a lelkészeknek a híveire, a kik az »Őrálló«-t terjesztik), hát higyje el, hogy én a református egyháztól állást ós fize­tést nem fogadnék el. De hát tisztelt lelkésztár­sam miért nem lép fel azok ellen, a kik az uni­táriusokhoz szítanak vagy gondnok és presbyter létükre misékre, sokszor halotti misékre járnak? Miért helyezi csak rám nézve kilátásba, hogy tanári állásomtól megfosztat, ha hűtlen leszek a re­formátus egyházhoz? Mily következetlenség! Mily

Next

/
Oldalképek
Tartalom