Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-01-17 / 3. szám

A három új egyházpolitikai törvényről. Ha már a hazánkban csak legutóbb szentesített és törvényerőre emelt polgári házasság teljes intézményét tekintjük, úgy a mint az az 1894. évi XXXI. törvénycikk §-aiban lefektetve van: valóban keresve-kerestünk abban olyan pontokat, melyeket az egyház, vagy a vallás-erkölcsi felfogás szempontjából szigorú elbírálás alá lehetne vennünk, de ilyet egyáltalában nem találtunk. Hodge múltkor idézett szavaiban nagyon helyesen ítéli el az angol, a német és az északamerikai államok életéből vett ama példákat, melyekben családi, politikai, testületi, vagy pusztán büszke fajérzeti szempontból valósággal fényt űznek a házassággal és pedig mindazon államokban a polgári házasságnak eszméjéből, míg a mi törvényünk, minden abnormitás kizárásával, teljesen a jogegyenlőség alapjára helyezkedik s tiszteletben tartván a házasulni akaró felek egyházias érzületét, nem akarja sérteni és nem is sérti a vallás-erkölcsi elveket sem. A protestáns egyházak házasságjogi felfogásához meg épen sokkal közelebb áll, mint például a római katholikus egyházéhoz. Tiszteletben tartja e törvény a házasodni akaró felek egyházias érzületét, a mennyiben »ezen törvény a házasságkötésre vonatkozó vallási kötelességeket érintetlen hagyja«. (149. §.) Nem sérti, sőt erősen hangsúlyozza e törvény a valláserkölcsi elveket, mikor kimondván, hogy »az eljegyzésből nem származik kereseti jog a házasság megkötésére« (1. §.), az eljegyzési idő alatt bármelyik fél részéről a kötendő házasság céljából tett kiadások erejéig kártérítést állapít meg (3. §.); mikor nem engedi házasságra lépni a közel rokonokat és sógorokat (11. és 17. §-ok); a még korábbi házasságban élőket (12. §.); azokat, »kik közül egyik a másikkal egyetértőleg, saját házastársának, vagy a másik házastársának élete ellen tört« (13. §.); az elmebetegeket, a magokat megértetni nem tudó siketnémákat (14. §.); a kiskorúakat (16. §.); a lelki rokonságban levőket (18. §.); a házasságtörőket bűntársaikkal (20. §.) stb. Ha mindezekhez, melyeket csak kivonatosan közöltünk, hozzáveszszük azt is, hogy az új törvény a házassági elválást az eddiginél még nehezebbé teszi: azt hiszszük, igazoltuk azon tételünket, hogy az új törvény a vallás-erkölcsi felfogás ide vonatkozó minden követelményének megfelel. De bizonyos az is, hogy ezen törvény sokkal közelebb áll a protestáns egyházak házasságjogi felfogásához, mint például a római katholikus egyházéhoz, Ebből folyik tehát egészen természetesen, az, hogy a római katholikus egyház, főként a maga hivatalos közegeivel oly elkeseredett harcot vívott ezen törvény, mint még törvényjavaslat ellen, s egyes rétegeiben ma sem abar belenyugodni a már szentesített törvénybe. Szó sincsen róla, hogy respektálná a törvény a házasság sakramentális jellegére vonatkozó római katholikus dogmatikai felfogást, sőt nem veszi tekintetbe azt sem, hogy ezen egyház, a III. Incze pápa alatt 1215-ben tartott lateráni zsinat ideje óta, úgy a rokonságban, mint a sógorságban négy fokig tiltja az egybekelést. Nem veszi tehát e törvény tekintetbe a római katholikus egyháznak e pontra vonatkozó kánonjogi S7.vu

ványait, s ugyancsak ezen tekintetben mellőzi a nevezett egyházéval csaknem mindenütt egy alapon álló görög katholikus, s a hozzá közel álló görög-keleti egyházaknak ide vágó eljárását, A rokonok és sógorok közül az új törvény 11. és 17, §-ai értelmében bizonyos kivétellel csak azok nem köthetnek hazánkban ezentúl házasságot, a kiket a II. József császár 1786. évi házassági ügyekre vonatkozó rendeletének 12—16. §-aira támaszkodó 1790/91. évi XXVI. t.-c. 11. §-a negatíve jelöl meg, tehát a 11, §. szerint nem kelhetnek egybe a) vérrokonok egyenes ágon; l) testvérek; c) testvér testvérének vérszerinti leszármazójával; d) az egyik házastárs a másik házastársnak egyenes ágbeli vérrokonával, a házasság megszűnése vagy érvénytelenné nyilvánítása után sem. Továbbá a 17. §. szerint: Tilos a házasságkötés az unokatestvérek között. A mi már a 11. §. d) pontját illeti, arra nézve nekem aggályaim vannak, úgy hogy szinte hajlandó vagyok azon nézetemnek adni kifejezést, hogy itt a törvényhozótestület egy okvetetlenül helyrehozandó elnézés áldozatává esett. Okoskodásom ez: nem köthet tehát házasságot »az egyik házastárs a másik házastársnak egyenes ágbeli vérrokonával*. Más szóval nem veheti el az ipa menyét, a napa nem mehet férjhez vejéhez; avagy a férj nem veheti el feleségének előbbi házasságából született leányát, sem a feleség nem mehet hozzá férjének előbbi házasságából született fiához. Ezen kimutatást természetesen lehetne aztán úgy föl-, mint lemenőleg akár meddig vinni, de ez föltétlenül fölösleges, mert talán nincs férfi, ki napának anyját, vagy mostoha leányának leányát akarná elvenni, sem nő, ki ipának apjához, vagy mostoha fiának fiához hozzá menne. Ámde vájjon tényleg megakarja-e engedni az új törvény, hogy az egyik házastárs a másik házastársnak mindén oldalági vérrokonával minden fölmentés nélkül egybekelhessen ? Ez a kérdés, melyre a törvény szerint nekünk igennel kell felelnünk. De lehetséges-e az, hogy a férj minden fölmentés nélkül egybekelhessen felesége nőtestvérével, nagynénjével, vagy unokanőtestvérével, vagy a nő hozzá mehessen férje fi testvéréhez, nagybátyjához, vagy unokafitestvéréhez ? Lehet, hogy van olyan modern keresztyén állam, mely már az oldalágon első fokon álló sógoroknak is megengedi minden fölmentés nélkül az egybekelést, de én, őszintén megvallom, ilyen államot nem ismerek, azonban tudom, hogy Ausztria-Magyarországon a zsidók között a házasság feloldása után, tehát mindenesetre egy speciális esetben, a férj semmiképen sem veheti el felesége nővérét, sem a nő nem mehet hozzá férje fivéréhez. Ha nincs tévedés, elnézés a törvényparagraphus jelzett pontjában, akkor azt nagyon lazának kell kijelentenünk. Mindenesetre nagyon szeretném, ha kezemben volna a törvénynek, mint még törvényjavaslatnak indokolása, hogy teljesen tisztában állanék a törvény ezen paragraphusának ide vonatkozó intentiójával, ha ugyan az indokolás reflektál erre. De nincs meg nálam, sem közelemben nem volt található az indokolás. A törvény 18. §-a, talán azért is, hogy a római katholikus egyházat némileg rekompenzálja, elfogadja az örökbefogadó és örökbefogadott s ezek családjai között létesült, ú. n. utánzott rokonságot és sógorságot is házassági akadálynak, sőt tovább menve, a 19. §-ban tiltja a házasságkötést a gyám, valamint annak leszármazója és a gyámolt között. És ha a házassági szövetséget a maga mélységes ethikai jelentőségében tekintjük, valljuk be, hogy bármenynyire nem ismerte is el a protestáns egyház az ilyen utánzott rokonságot és sógorságot, annak erkölcsi intentióját méltányolni vagyunk kénytelenek.