Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-06-06 / 23. szám

kisérni és ezek a jelen korban feles számmal vannak, mert hiszen nincsen olyan mívelt hazafi, ki közéjök ne tartoznék s a folytonosan terjedő művelődés s a hazának forró szeretete soraikat mind inkább szaporítja. A jövő felvirágzását, boldogulását, a komoly gondolkodó hazafiak főképen és első sorban a tanügy lendületétől várják, mert tudják, hogy korunkban a mívelődés azon nagyhatalom, mely a közjólétet a munkásság minden terén hatályosan gyarapítja, a népeket felszabadítja a kártékony előítéletek rabláncaitól, azokról leveszi az ólomsúlyt, mely az egyént a hasznos munkára képtelenné teszi s az államokat a létért való küzdelemben erősekké teszi s győzelemre vezeti. Mind az, mi a tanügyre tartozik, annak alkotó része egy iránt méltó a közfigyelemre, az állami s egyházi hatóságok gondoskodására, a társadalom rokonszenvére s támogatására, az államférfiak folytonos érdeklődésére, minden gondolkodó hazafinak a dolgok mélyébe ható elmélkedésére, legyen az tanrendszeri vagy módszeri kérdés, vonatkozzék az a tanítás segédeszközeire, tankönyvekre s gyűjteményekre, az egészségügyre, a tanítványok szellemi és testi erejének okszerű kifejtésére, a jellemképzésre, az erkölcsök nemesítésére, a vallásos érzés élesztősére, a tanárok helyzetének javítására, nyugdíjazásokra, az özvegyeik tisztességes megélhetését s árváik nevelését biztosító alapokra? Az itt felsorolt tárgyak mindegyik része azon érdekkörnek, melylyel az egyházi középiskolák tanári értekezletei behatóan foglalkoznak, hivatásszerűleg foglalkozni tartoznak. A középiskolák növendékeiket a magasabb műveltségre s az egyetemekre készítik elő s az egyetemek csak azon országokban felelhetnek meg teljes mértékben feladataiknak. melyeknek jó középiskoláik vannak. Egy német tanügyi folyóiratban olvastam, hogy ha valamely távoli világrészben, hol a művelődés vágya megnyilatkozott, az illető nép fejedelme valamelyik kiváló német tanférfiúhoz fordulna azon kéréssel, hogy tartományában egy egyetemet szervezzen, mindenek előtt ott középiskolákat állítana fél, még pedig minél jobbakat s így biztosítaná a szerzendő egyetem felvirágzását. Az egyetemi tanítás nem sok évre terjed és hogy kívánt sikerrel járjon, az egyetemi hallgatóban az alapos ismereteknek nem csekély mennyiségét tételezi fél. Ha ezen ismereteket az illető a középiskolában töltött évek alatt nem szerezte meg kellőképen, azoknak utólagos megszerzésére egyetemi tanulmányai közt aligha fog elegendő időt találni és mert ezek alapvető ismeretek, hogyan fog tovább építhetni az alapot nélkülözve. Az orvosi tanulmányokhoz kezdő lépten-nyomon érezni fogja a természetrajzi ismeretek szükséges voltát, s ha ismeretei ezekben fogyatékosak, azok hiányát. A görög nyelv ismerete pedig az egyetemi karok összekötő láncszeme, melyre nemcsak a humaniórákkal, de még a reáliákkal foglalkozó és bizonyos tekintetben reá szorul, ha az általa mívelt tudományágakban történeti kifejlődésével óhajt behatóan foglalkozni, már pedig karunkban az egyes ismeretágak genetikus fejlődésének története a modern emberre nagy vonzerővel bír. Napjainkban keresve-keressük az egyes ismeretágak érintkezési pontjait s a modern tudományos szellem ezen irányzata is Hellas szellemi kincseihez, nagy bölcseihez vezet, kiknek reánk maradt irataiban az emberi elme problémai nem egymástól mereven elkülönítve, hanem egymást kölcsönösen felvilágosítva tárgyaltatnak. Nekünk pedig protestáns egyházi középiskoláknak a görög nyelv tanításának ügyét kiváló gondozásunkban, ápolásunkban kell részesítenünk, mert hiszen a protestantizmus mindjárt keletkezésekor e nyelvvel szoros szövetségbe lépett s nálunk Magyarországon is ép ügy, mint másutt, az első görög nyelvtanírók egyszersmind protestáns egyházunk oszlopos emberei, a magyar reformáció hitbuzgó bajnokai voltak. A középiskola feladata nézetem szerint nem egyedül az értelmi erők fejtésében áll, de nagy mértékben az alapos ismeretek közlésében is s a tudományos szellemnek az ifjak lelkében való felköltésében. Az, a kit e szellem áthatott, az igazságot minden vonatkozás nélkül a tőle várható hasznokra magáért az igazságért szereti és keresi lankadatlanul. Az a középiskola nagy elismerésre, dicséretre méltó, mely ezt a szellemet gondosan ápolja s melynek falai közt ez a szellem minél több ifjút áthat s lelkesít. A középiskola egy másik főfeladata az erkölcsös jellem képzése, melyre nagy súly helyezendő, de nem kevésbbé fontos ennél azon feladata: a vallásos érzést ébreszteni, ápolni a növendekek lelkében. Mindezekhez hozzájárul azon elmulaszthatlalan kötelessége, a honszeretet érzését mélyen s kiirthatatlanul meggyökereztetni a gondjaira bízott növendékekben. A ki hazáját igazán szereti, azt nem szóval bizonyítja, hanem élete munkájával. A jelen évben a szászvárosi ev. ref. Kún tanodának jutott a szerencse, hogy az erdélyi részek ref. középiskolai tanári értekezletét fala közt üdvözölje. A viszontlátás örömérzete közé, melyet gyülekezésünk első perczeiben a pályatársak éreznek, a gyász sötét árnya vegyül. Dr. Kovács Ödönnek, a kitűnő tudósnak, a feledhetlen emlékű tanárnak váratlan elhunyta nemcsak a nagy-enyedi Bethlen főtanodát, de összes protestáns kollégiumainkat is mély bánatba ejtette s vele együtt mindazokat, kik hazánkban a theologiai irodalom s a theologiai tanítás ügye iránt melegen érdeklődnek. A szászvárosi ref. Kún tanoda szintén gyászol. Egyik alapítója s egy fél századnál hosszabb időn át főgondnoka a szó legigazibb értelmében, dicső emlékű Kún Kocsárd gróf a folyó év kezdete óta nincs többé az élők közt, de élete munkája el nem múlik soha. Nekem jutott a szerencse a mai értekezletet megnyitni. Üdv a tanári értekezletnek! Fogadják az itt megjelent igen tisztelt tanár urak a legmelegebb üdvözletünket ! Adja a mindenható, hogy az ezen értekezleten elért eredmények, kifejtett nézetek, megvitatott kérdések, tett és elfogadott indítványok egyházi iskoláink való hasznára, minél szebb felvirágzására, protestáns egyházunk s forrón szeretett hazánk javára használjanak! E hő óhajjal szivemben az erdélyrészi ev. ref. középiskolák tanári értekezletét ezennel megnyitottnak nyilvánítom. Intő beszéd a tanuló ifjúsághoz. Elmondatott Eperjesen, 1895. május 22-én a deprecatio alkalmával. Mélyen tisztelt tanári Jcar. Kedves ifjak! Nézzetek körül a nagy természetben, a nagy világban és látni fogjátok, hogy minden virul. Erdő, mező, kert, mind, mind tele van a tavasz színpompájával; a tavasz kellemeivel! Az egész léten az öröm ömlik el! Nézzetek körül itt e templomban, e kis világban, a ti soraitokon és látni fogjátok, hogy mindenitek virul. Gyermek, serdülő ifjú és felserdült ifjú, mind-mind az ifjúság élénk rózsa színét hordozza; mind-mind az ifjúkor kedves kifejezésével arcán, szemeiben. Ti vagytok a tavasz! Soraitokon a tavasz öröme virít! Bennetek az élet duzzadoz!