Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-06-06 / 23. szám

És jól van ez így! Hiszen a bölcs Isten alkotá, rendelé így! A tavasznak, az ifjúságnak, önmagában is van becse, értéke. Önmagában véve is szép, gyönyörű az! Óh szép, szép az ifjúkor! De.. . De, hogy ezen szépsége ne legyen csak üres alak, üres forma, belső lényeg, belső érték nélkül, nagy feladatokat is lűzött eléje a gondviselés. Az a hivatása, hogy előkészítse a jövőt! Az a tavasz hivatása, hogy előkészítse a nyarat, az őszt. Az a virág feladata, hogy előkészítse a gyümölcsöt. Ha azt nem teszi, üres virág marad. Olyan lesz, mint a Tisza virága. Egy-két napig él, ellepi a folyónak, az élet folyamának felületét, ott nyüzsög, ott zsizsereg felette, két-három nap multán elszárad s mint üres váz enyészik el. Hogy a ti ifjúságtok ne legyen ilyen üres virág: elmélkedjünk röviden bár, de komolyan, azon feliratról, mely az athénei iskola homlokán állott. Az volt az athénei iskola homlokára írva, úgy olvastam egy régi könyvben: »Élőfa vagy, óh ember! Ha erdei, félj; ha mezei, fuss; ha kerti, örülj!* Igen, élőfa vagy, óh ember! Nektek szólok kedves ifjak! 1. Most tavaszszal, midőn minden, de minden s így minden élőfa is virágzik, mindenik kedves. A tavaszért kedves. Most ifjúkorotokban, mikor mindenitek virít, mindenitek kedves, a hozzákötött reményekért... ifjúságáért! De »a szárnyas idő hirtelen elrepül!« S íme — akkor látszik meg mindeniken: kicsoda? micsoda? Némelyiken meglátszik, hogy szép, szép volt, míg a tavasz tartott; nem magáért, de a tavaszért. És kitűnik, hogy — erdei fa volt! Nőtt a világba, nem alkalmazkodott a szépészet törvényeihez, elhullatta virágát a nélkül, hogy gyümölcsöt érlelt volna s idő multán lett az erdei vadaknak, élősdi növényeknek, csuszó-mászó bogaraknak odvaiért, fogyatkozásaiért kellemes tanyája. Ha a nagyhangű harkály, vagy a huhogó bagoly nem repülne rája, észre sem vennék az emberek, egész addig, míg favágáskor reá nem kerül a sor. — Ez az ő vizsgálata! Ha csak úgy nőnétek fel minden míveltség nélkül, kivágatnátok, kizáratnátok az emberi, a — mívelt társaságból. Kivágatikü Élőfa vagy, óh ember! Ha erdei — félj; — kivágatol! 2. Másikon meglátszik, hogy szép, szép volt, míg a tavasz tartott, nemcsak a tavaszért, de önmagáért is, azonban rossz helyre került. . . Rossz társaságba. A mezőre, az útszélére. Szépen növekedett, szépen virágzott. Virágai nem voltak üresek. Gyümölcscsé értek! Azonban még mielőtt teljesen megértek volna, már is észre vették pirosló arcukat, mosolygó képüket az emberek. Arra járt a meggondolatlanság és mielőtt megértek volna, már is leszakítá gyümölcseit. Arra járt a lelketlenség, mely nem szeret magánál szebbet, jobbat látni és megtépdelé gályáit, hogy ne legyenek azok épek, midőn az ő ruhája rongyos, össze-vissza szakadozott; Arra járt a szenvedély, mely másra haragudott meg és még is őt tépázta, tördelte. Szóval az emberek gyarlósága, bűne nem engedi a mezei fát, az út melletti fát megmaradni! Megtépi, megrongálja, megcsúfítja, tördeli. — Ha örökösen az utcán, a közhelyeken, a mezőn, az út mellett vagytok kedves ifjak, megtépdeli lelketek szépségét, testetek egészségét a bűn; mert az emberek, a rosszak társasága, nem nézhetik ártatlanságtokat, magokhoz rántanak el titeket a sárba. Élőfa vagy, óh ember! Ha mezei, fuss! Megtépnek, megrongálnak! 3 De van olyan élőfa is, a melyen meglátszik, hogy szép, szép volt, míg a tavasz tartott; nemcsak a tavaszért, de önmagáért is, de még szebb most, most valóban gyönyörű. Kell-e szebb valami, mint egy valóban szép, ép gyümölcsfa? Kell-e szebb valami, mint egy szép, ép kertifa, melyen csak úgy ragyog a színes, az ízes gyümölcs? Mintha reánk mosolyogna az a piros alma! Mintha nekünk bólintgatna az a formás körte! S óh mi szép az a szilva is, mely még hamvát el nem vesztette! Mi szép az ártatlan ifjúság! Ezen élőfa jó helyre került! A gondos nevelő, a gondos kertész keze alatt szépen, szabályszerűen, teljesen kifejlődött. Virágzott, virága szép gyümölcsöt hozott, gyümölcse ép volt. Meg is becsüli mindenki, dehogy engedné megsérteni! Ellenkezőleg, nagyra veszi. Még faját, nemét is megkérdezi ; mert hiszen ő ád fajt, nemet a maga rokonságának. És neve? Neve bejárja a világot! Mindenütt emlegetik ! Élőfa vagy, óh ember! Ha kerti, örülj! Mert megbecsülnek! — Kertbe kerültetek itt az iskolában óh ifjak! A szépnek, jónak, isteninek, e magasztos eszméknek kertjébe. Becsüljétek meg helyeiteket!