Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-05-23 / 21. szám

bánásmódjában is rendet tart. Nem rombol le semmit, csak megmutatja az intézmények magasabb értelmét. A zsidókon kezdi, Izráel elveszett juhain, megváltói munkáját, mert azok közt lett e munka előkészítve s úgy rendeli, hogy Jeruzsálemen kezdjék az egész világ megtérítését az apostolok. A mikor valakit meg akar nyerni, az illető lelkében élő meggyőződésekből indul ki s úgy rendben, fokozatosan emeli a lelket mind magasabbra. A zsidók­nak az ótestamentumot tárja szemeik elé, a görögöknek pedig a földben elrothadt mag s az abból kikelő új élet példájával magyarázza halálának és feltámadásának nagy titkát. Viszont belőle áradt ki az igazi szabadság ama szelleme, a mely nem a réginek, hanem a rossznak, a hit­ványnak, a kicsinyesnek, a képmutatásnak és a hitetlen­ségnek bilincseitől (akár új, akár régi az) szabadít meg. Valóban ránk is áll s nemcsak a zsidókra nézve igaz, hogy ha a Fiú megszabadít, akkor leszünk igazán szabadok. Mielőtt még ama magaslatra emelkednénk, a melyről fentebb szólottunk: vizsgáljuk meg röviden azt a kérdést, hogy vájjon a pessimismus és optimismus ellentétei talál­nak-e kibékülést a Jézusban ? A pessimismus is, az opti­mismus is elemei egy egészséges erkölcsi világnézletnek. Különválva egymástól, mindenik erkölcsi elzüllésre vezet. A pessimismus meglátja a bajt, a nyomort, a bűnt, s szomor­kodik a fölött. Természetesen itt nem olyan pessimistáról szólok, a minő Schopenhauer volt, a ki unos-untig prédi­kálta e világ hiábavalóságát s ajánlgatta az akarattól való megválást, de azért mindennap pompásan vacsorált, jól élt s a cholera elől meg az emberiség szenvedését enyhítő munka elől szépen elmenekült. Hanem olyan pessimistát értek, a ki igazán gyötrődik a világ bajai miatt s csak az a baja, hogy segítséget nem remél s a gyógyulásban nem hisz. azért elkomorul, elsötétedik, az emberiség refor­málásának nagy munkáját nem folytatja, hanem csügge­tegen megáll, sőt tán életét kioltja, mint a hogy a stoicusok közül többen cselekvék. Míg így a pessimista kétségbe­esésből hagyja félbe a jó munkát, addig a felületes opti­mista könnyelműségből, elbizakodottságból él léha életet. Az ilyen optimista minden bajt és bűnt saját rózsás kép­zeletével takar be s egyenesen bezárja szemeit a vétkek láttára. Beszél általánosságban az emberiség jóravalóságá­ról s a gyilkosságokról, a paráznaságról s annak iszonyú következményeiről, a törvénytelen és kitett gyermekekről, a részegeskedés áldozatairól, az elzüllöttek százezreiről s az Istenkáromlás megmérgező voltáról, meg azoknak fino­mabb bűneiről, a kik az emberiség nyomorának enyhí­tésében nem fáradoznak: még csak hallani akar. Már most világos, hogy a Jézust sem egyoldalú pessimistának, sem fölületes optimistának nevezni joggal nem lehet. Senki jobban nem kesergett az emberiség bűnössége és nyomora fölött, de senki oly törhetlen reménynyel, oly derült, vidám világnézlettel, a melynek alapja az Isten mindent meg­javítani tudó kegyelme volt, még nem buzgólkodott a bűn uralmának megsemmisítésében s a könyek letörlésében. Épen azért én nem zárkózhatom el ama bizonyos­ság elől, a mely azt hirdeti, hogy a Jézusban az emberi és isteni ellentéte is egyesült egy fenséges összhanggá. Mert hogy ember volt, arról meg van győződve mindenki. Mindenik evangelista embernek írja le s az a fenséges tény, hogy az ő isteni volta úgy tör elő az emberiség burkaiból, tán sehol sincs elragadóbban leírva, mint a János evangeliuma IV-ik részében, a hol először egy fáradt vándor jelenik meg lelki szemeink előtt, a ki leül a Jákób kútja mellé, tanítványait eledelért küldi, tehát éhezik, a samariai asszonytól vizet kér, tehát szomjúhozik, hogy azután prófétává, majd a világ Megváltójává emel­kedjék előttünk. Oh bizony Ő ember volt, a ki az én emberi vágyaimat és érzelmeimet meg tudja érteni, a ki elfáradt, megéhezett, megszomjúhozott, elaludt, kicsiny korá­ban az édes anyai szóra hallgatott, nagy korában könnye­zett, gyötrődött, mint én. Csakhogy Ő az én Megváltóm, a ki isteni hatalommal és szeretettel rendelkezik. Azok a sugarak, a melyeket mi külön-külön megoszolva látunk az emberekben, azok () benne egyesültek, sőt Ő belőle áradtak szélylyel. Mert 0 nemcsak mintakép, hanem erő­forrás is. És nincs oly szava, a melyet hallva, Isten szivé­nek érettem való dobbanását ne hallanám. Nincs oly szava, mely valami magasabb vigasztalást ne közölne velem, mely ne emelne, ne segítene, ne gyógyítana. Ezt a Jézust nem a föld alkotta, ez a Jézus a hatalmas és irgalmas Isten nyilvánulása. Az isteni, tökéletes élet gyö­kere 0, mely lenyúlt hozzánk jelentéktelenül, dísz, ékes­ség nélkül, mint a hogy a zöldelő fa gyökere lenyúl a holt földbe. De a míg a növény csak olyan tökéletlen életet ád. a milyennel bír: a Jézus által örök és töké­letes életet nyer az, a ki vele egygyé lesz. Mert egygyé kell vele lennem. A vízcseppecske, a mely a növény gyökerével egyesül, életet nyer; az arany részecske vagy gyémántrészecske is, ha távol marad a gyökértől, élet­telen marad. Az örök élet, a mit a Krisztus ád az 0 Lelke által, nemcsak halhatatlanság, hanem tökéletes élet­ben való részvétel. Olyan élet ez, mely áttöri a bűn és halál korlátait egyaránt. Nincs ennél természetesebb. Ter­mészettudományokkal telített fejünk nehezen akar ez igaz­ság előtt meghajolni, de meg kell hajolnia, mert igazság az. Az újabb psvchologia egyik legnagyobbszerűbb ered­ménye az a tan, a mely szerint minden lelki ténynek testi változás felel meg s minél tökéletesebb a lelki tény, annál nagvobbszerű, bonyolódottabb és csodásabb a testi változás, a mit előidéz. A Krisztus megjelenése e világ­ban a legtökéletesebb szellemiség megjelenése s e szellemi­ség munkáját az anyagi világban a legnagyobbszerű vál­tozásoknak kellett kisérniök. Azért annak, a ki a lelki balált meggyőzte, a testi halált is meg kellett győznie. Mily diadal! Mily boldogság! Valóban, így a Krisztus ki­békíti hitünket és tudományunkat is és az emberiség eddig széthúzó hatalmas irányzatai egyesülnek, hogy egy bol­dogabb kort készítsenek elő. Oh a Jézus személyiségének dicsősége nagyobb lesz, mint valaha. Mert, ha egyszer isteni voltának teljességébe behatoltunk, emberi volta is fenségesebb fényben tündököl. Nem leszek többé érzé­ketlen az ő fáradalmai, éhsége, szomjúsága iránt. Érettem fáradt! Érettem és te érted! Az emberekért! Érettünk szenvedett a kereszten és egész földi életében. Ha Jeru­zsálemet megsiratta, nem sír-e most is azok fölött, a kik őt be nem fogadták?! Óh bizony, az ő könnyei, ez em­beri könnyek azt hirdetik, hogy egy egész isteni tökéletes és hatalmas szeretet viseltetik részvéttel irántunk. + * * Ilyen Megváltó szolgálatára hivattak el a keresz­tyének. Hangsúlyozom, hogy a keresztyének és nemcsak a lelkészek. A lelkészeknek elől kell járniok a küzdelem­ben. És bizonyára nem arra valók ők sem, hogy az em­berek számára a házassági, keresztelési vagy más szer­tartásokat elvégezzék és egy csomó egyházi ügyesbajos dolgot elintézzenek. Nem; a lelkészek, ha csakugyan Isten szolgái a Jézus Krisztus által, kell, hogy hordozói legyenek ama gyógyító erőknek, a melyeket az Idvezítő a földre hozott. A szentség, az irgalom, az igazság, a sebek gyó­gyítására vállalkozás szellemét kell szétárasztaniok a föl­dön. A gyülekezetekből élő organismusokat kell alkotniok, a melynek minden egyes tagja tesz és hat, munkálja az Isten országát. Ha a lelkészek megelégesznek híveik passiv

Next

/
Oldalképek
Tartalom