Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-05-23 / 21. szám

télyeket; megy öntudatosan a saját útján, meggyőződését követve, kegyet nem hajhászva, dicséretet nem keresve. Határozott kialakult egyénisége csak a saját geniusa után megy ; mehet is, mert az soha egy pillanatra sem vezette ingoványra. Sok és erős küzdelme volt ; de jelleme hófehér mezén soha egyetlen folt sem esett s az elvek porondján vele küzdők is minden viadal után csak többre és nagyobbra becsülték. Ellenfelei voltak; de ellenségei nem. Az a tanítvány-sereg pedig, a mely lábainál nőtt fel egy negyedszázad alatt, valóságos rajongással tekintett rá. Volt egyéniségében az imponáló tudós vonás mellett valami sajátságos vonzó, bizalmat keltő jó indulat, a mely nem nyájaskodással, udvariaskodva mutogatja, vagy kelleti magát, hanem a mely az első pillanatra elárulta a humánusan érző embert, a ki érdeklődik az ember iránt ós szereti azt, mert ember. A fenkölt lélek immár megtért Istenhez, a ki adta volt azt. A szellem széttörte a töredékeny test békóit. A halandó átköltözött a halhatatlanságba ós a romlandó felöltözte a romolhatatlanságot. Az örökkévalóság nagy titkait kutató lélek, mely itt csak tükör és homályos beszéd által látott, immár hitünk szerint szemtől-szemben lát. Boldogok a halottak, a kik az Úrban halnak meg ! Kenessey Béla. Ellentétek és összhang a Jézusban. (Felolvastatott a nitgy-enyedi ref. theologusok körének április 27-én tartott ülésén.) II. Az eddigi fejtegetések míg egyfelől világosan mutatják, hogy a Jézusban nem lakozott bűn, addig azt is bizonyítják, hogy az Ő bűntelensége nem valami passiv, félénk elmenekülés volt a bűn elől, hanem positiv hatalom, mely a bűn minden faját sújtotta, de egyúttal gyógyította is. Óh a Jézusban nem látjuk a bűn és jóraigyekezés ellentétét, a mit még a legjobb emberekben is láthatunk. Neki a bűnre csak egy felelete volt, alkudozás, hízelgés, engedés nélkül: Távozz tőlem, Sátán! Látnivaló mindebből, hogy ha benne ellentéteket keresünk, azokat csak mint az ő tökéletességének elemeit találhatjuk meg, a melyek külön-külön szép eredményeket mutathatnak fel, de ha nagyon is egyoldalúan nyilvánulnak, egyenesen káros következményeket vonhatnak magok után. Így például jót eredményezhet az embernek Isten iránt, a menny iránt való érdeklődése, ha a természetről, a földről jóformán megfeledkezik is. Viszont csodás sikereket ér el az ember, ha a természetet veszi tanulmányozás alá s ha teljes erejéből törekszik kikutatni a természet titkait. De az egyoldalúság mind a két irányban megboszulja magát. Az ugyan bizonyos, hogy a kik az Istent igazán megismerték, a természetet pedig elhanyagolták, kevesebbet veszítettek, mint a kik a gőz, a delej, a villamosság titkait jól értve, az Istenre vonatkozó dolgokban tudatlanoknak mutatkoztak. Mit ér a mi nagy földi dicsőségünk, ha a haláltól remegünk! Mit ér az a sok szépség és kényelem, a mit magunk köré tudunk varázsolni, ha a jövő egy nagy homály előttünk? Mit ér a sok vívmány, a tenger leigázása, a mocsarak kiszárítása, a gépek zakatolása, ha a lelkek mind jobban eldurvulnak, ha a megbízhatatlanság terjed s a magasba szárnyalást az önzés és a földhöz ragadtság megakadályozza ?! Hanem legyünk igazságosak korunk iránt. A természet, a földi iránt való túlságos érdeklődés nem ellenhatás-e ama szörnyű kísérletek ellen, a melyekkel az embert erőszakkal el akarták vágni a természettől s igen sokszor, a helyett, hogy kárpótlásul Istent találták volna meg, saját képzelődéseik hínárjában vesztek el az emberek. Mindenesetre nagy vigasztalás lehet, hogy az Idvezítőben e tekintetben is a legfenségesebb összhangot találjuk. A mikor beszédeit hallgatjuk, eleinte ugyan azt hiszszük, hogy nem akar másról tudni, csak a mennyről, csak az Istenről, csak az ő Atyjáról és a mi Atyánkról, annyira felfelé ragadja folyton gondolatainkat. E tekintetben semmi sincs benne abból az erőltetettségből, a melylyel mi egy bizonyos helyen s egy-egy meghatározott időben lefizetjük Istennek az áldást, hogy azután lakomáinknál, beszélgetés közben, földi foglalatosságainkban teljesen megfeledkezzünk róla. Nem! Az Idvezítő ugyan a templomban is, a zsinagógákban is az ő Atyja dolgaival foglalkozott, de iránta való szeretete nyilvánult a tengeren, a parton, a hegyen, a betegeknél, még vendégség közben is. Az Istent a templomból bevitte az életbe s egyszersmind az ő nagy lelkével átkarolta az egész természetet, s liliom, égi madárka, kigvó vagy mag: mind alkalmasnak látszott előtte, hogy az Isten országa fenséges voltát szemléltesse. A földi foglalkozások is mintegy megszentelődtek az ő szemében, s a magvetők, a halászok, az építők mind az ő megváltói munkájáról beszéltek neki. Még az emberiség bűnös cselekedeteit is fel tudta használni, hogy általok egy-egy nagy igazság valamely elrejtettebb vonására utaljon s szinte megdöbbenünk, a mikor halljuk, hogy ő. mint a lopó, úgy jő el váratlanul, hirtelen az ítéletre. A mint az Idvezítő a mennyet a földdel, úgy békítette ki a rendet a szabadsággal. A rend és a szabadság, e kettő: úgy a világi, mint egyházi társaságok fejlődésének vezérgondolata. Rend nélkül a szabadság emésztő zivatarrá lesz, mint pl. a rémuralom idején Franciaországban; szabadság nélkül a rend tespedéssé, megcsontosodottsággá válik, mint olyan egyházakban vagy államokban, a melyekben zsarnokság uralkodik. Sem a rendet, sem a szabadságot külsőségekkel, parancsszóval, utasításokkal, frázisokkal biztosítani nem lehet. Mindeniknek fentartására szellem kell, erő kell, mely az emberi lelkek egyensúlyát is, szabad mozgását is megóvja a káros hatásoktól. Ilyen erő van a Jézus Krisztus személyiségében. E személyiség teljesen távol áll az éretlen, felforgató törekvésektől, de távol áll minden olyan zsarnoki kísérlettől is, mely csak egyetlenegy jelentéktelen egyénnek jogosult igényeit is el akarná nyomni A hol a Krisztus éltető evangeliuma nem uralkodik, ott bizonyára államban s egyházban egyaránt vagy az egyéniséget elnyomó zsarnokság, vagy a kiforratlan egyéniségek vészes munkájából keletkező zűrzavar és iránytalanság mutatkozik. Viszont el lehet mondani, hogy a hol tespedés, élettelenség vagy céltalan és kárthozó küzdelem mutatkozik, ott még az igazi, élő Krisztus nem lakozik a szivekben. Mert a Krisztus egyformán megvalósítja mind a két nagy vezérgondolatot. Aláveti magát az emberi természet rendjének s nem lép fel kicsiny gyermekkorában rendkívüli, csodás tettekkel, mint a hogy egy-egy pseudo-evangelium hirdeti. Az emberekkel való