Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-05-02 / 18. szám

tendőtől fogva várják (1820-ban kelt t. i. ez az írás) a felség elhatározását e zsinati végzéseket illetőleg. A klérus előterjesztésére a helytartótanács 1792. szept. 25-én, 21,098. sz. a. egy olyan intézvényt adott ki, mely az 1790/91: XXVI. törvénycikket egészen elferdítette. A törvény békességre és keresztyén szeretetre céloz; az intimatumban pedig fiscalis kereset, tömlöcözés s több efféle van a törvényesség és a kegyesség lárvája alatt. Midőn a protestánsok ez intimaturn ellen ő felsége előtt panaszt emeltek, a Jcirály kijelenté, hogy arról mit sem tucl, azt megfogja változtatni. A dicasteriumoknál még is keresztülvitte a klérus, hogy az új indimatumot, oly homályosan szerkesztették, hogy tulajdonkép semmi sem lett visszahúzva. A vármegyék is repraesentáltak a protestánsok mellett; ezek pedig újabb folyamodványnyal járultak a király elé; de sorsuk még rosszabbá lett. A sérelmek napról-napra halmozódván, 1799. július 17-én a protestánsok újabb folyamodványnyal járultak ismét a király elé; de sorsuk hova-tovább keservesebbé lett. Itt újra fölveti e memorandum írója: mi lehet az oka annak, hogy az orsz. törvények és békekötések által védett magyar protestánsoknak rosszabb sorsuk van, mint az osztrák protestánsoknak, kiket alkotmány nem védelmez? Ennek okát a következőkben találja: 1. »A magyar klérus nagyobbára kiváltképen intoleráns és nincsen megvilágosodva (tisztelet a kivételeknek). 2. A constituciónál fogva nagy gazdagsággal bírván, az igazgatásban nagy befolyása van. Vágynák olyan püspökségek, melyeknek esztendei jövedelmi 500 ezer magyar forint (1820-ban), plébániák, melyeknek 8 — 10 ezer frt konvenció pénzben*. »Ha megfontoljuk már a vallásoeli vakbuzgóságot, ilyen eszközökkel felkészülve s e mellett az orsz. dieasteriumok és vármegyék gyűlésében való első üléshelyet, elsÖ voksot, azon nagy kaszszát, mely a familiai költségre, (t. i. családfentartásra) m m fordíttatik, melynek nincsen egyéb interesseje a maga statusáért, azaz a protestánsok gyülölésén és üldözésén kívül, kikkel 300 esztendő óta viaskodnak, a nélkül, hogy végkép elnyomhatnák; ha meggondoljuk a klérus számtalan assecláit, az elszegényedett és hasonló gondolkozású nemeseket: könnyen megmagyarázhatjuk a fentebbi tüneményt« (Magyarországon a protestánsok elnyomatását). Áttér aztán »a magyarországi religionaris persecutióban igen-igen szembetűnő transitusra«. A brutális eljárásra, melyben az érsek ép olyan embertelen, mint utolsó hajdúja; a gyermekek elragadására; a proselita fogdosásra; lélekvásárlásra; az 1798-iki királyi rendeletre, mely investigáltatni parancsolja azt, minémű okokból térnek át a róm. kath. religióról az evangelikus religióra? Említi, hogy némely vármegyék erre röviden feleltek, melyek jó lélek által vezéreltettek. Más vármegyékben versengések támadtak e miatt és intoleráns feleletet adtak. Szepes vármegyében felszámlálták az 1791. óta áttérteket és míg a r. kath. vallásra térítettek száma 161-et tett, addig az evangelikus vallásra térteké 15 lehetett, vagyis »ennyi maradhatott meg az evangelikus vallásukban háborgat.ottak között, minthogy több törzsökös evangélikusokra tett volt célt a római kath. egyház.« Ezután közli szórói-szóra »a magyarországi, augsburgi és helvetziai vallástételt követők* részerői 1819. január 5-én, Bécsben a királynak benyújtott felség-folyamodványt, melyre az 1816. február 7-én 5710. szám alatt két római katb. püspökséghez küldött intézvény és 1817. október 21-én 30,979. sz. a. a két evangelikus egyház szuperintendenseihez is megküldött intézvény adott okot a kath. anyaegyházból való elszakadás megakadályozása tárgyában. Három íven van elsorolva e folyamodványban mindaz a sérelem, a mit a protestánsokon elkövetett a klérus és a neki engedelmeskedő megyei hatalom. Nem egy ember szenvedett botoztatást, korbácsütést, börtönt, éhséget, kínzatást protestáns vallásáért, nem egy gyermek halt el a szülei keblekről letépő vad hajdúk durva bántalmazása miatt stb., de hát a klérus akkor is nagyon tiszteletben tartotta a lelkiismereti meggyőződés szabadságát és a szülék természetes jogát persze a maga módja szerint! Nyomban követi ezt egy másik felség-folyamodvány, melyet 1820. június 20. írtak Lőcsén, a tiszamelléki ág. hitv. evangélikusok, melyben a rosnyai püspök gróf Eszterházv és egy szepesi kanonok által okozott és egyéb sérelmeiket panaszolják. E két felség-folyamodvány után jőnek ezen ».Jegyzések* (mintegy illusztratio gyanánt a két folyamodványnak): 1. Magyarország lakóinak harmadrésze — mintegy 3 millió lélek — protestáns és mind a mellett ezekre nincs tekintet. A király és az udvar türelmes; de türelmetlen a klérus és a dicasteriumok. Az 1720/91: XXVI. t.-cikket resolutiok és intimatumokkal forgatják ki érvényéből. A protestánsok e miatti panaszait ugyanazon klérushoz és dicasteriumokhoz küldik le, a melyek épen a panaszokra okot adtak: hogyan lennének orvosolva a protestánsok sérelmei ?! Valóságos üldözést folytatnak a klérus és a dicasteriumok. Avagy nem üldözés-e a gyermekek elragadozása, a templomok elvétele, a sz.-szákramentomokkal élés megtiltása ? Egy generális inspektor kinevezése iránti projectum, azon ürügy alatt, hogy keresik az erre legalkalmasabb egyént, elhalasztatott; az 1819-ben a király elé terjesztett felség-folyamodvány még nagyobb haragra lobbantotta a klérust és a dicasteriumokal. A háború megszűntével remélték a protestánsok sorsuk teljes jóra fordulását; de csalódtak : mert még rosszabbra fordult állapotuk. 1820. szeptemberben újra a király elé járultak tehát s ezúttal 3 panaszszal, ú. m. a) külföldi univerzitásoktól való eltiltás, b) az 179'1-UH zsinati végzések megerősítésének halasztgatása és c) azon erőszak, melyet a magyar protestáns mártírok szenvednek. A király e panaszokkal elébe járuló deputatiót igen kegyelmesen fogadta. 2. A klérus türelmetlensége és üldözésének bizonyítására két tényt ad elő. Felemlíti először, hogy a protestantismus ellen felállított új püspökségek közt a rozsnyai első püspök Andrássv oly engedetlenül viselte magát a királyi parancsolatokkal szemben, hogy hivatalától meg kellett fosztani. A másodikat, gróf Eszterházy Lászlót emberszerető embernek tartották, míg a Gömör vármegyében Szent-Királyon, Petrik György r. kath. földesúr által, jobbágyainak valláskülönbség nélküli használatra adott temetőbe meg nem tiltotta a protestánsok eltemetését. »A protestánsok nem idvezülhetnek — írá a rozsnyai püspök — mert őket Krisztus megátkozta; nem kell velők ördögi módra politizálni, hanem meg kell őket téríteni; mert ha a protestantismusban meghalnának, elkárhoznak.« Hiába írt neki a földesúr, hiába mutogatta neki 1819. július 8-án Gömör vármegye (melyhez Petrik folyamodott) a szentírásból és a hazai törvényekből, hogy a protestáns vallás bevett vallás és azt békekötések és királyi eskü védik: a püspök hajthatatlan maradt. Gömör vármegye meghunyászkodott s a püspök egy dicasteriális intimatumot eszközölvén ki, a temetőt el kellett szakítani. A másik Udvánszky szepesi kanonok esete, ki a szepesi szemináriumban »Luther bolondoskodó tévelygése« ellen nyilvánosan tanított. . . . Hát olyan bolondoskodó