Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-05-02 / 18. szám

államosítás eszméjének. Valódi szabad gondolkozású, nyilt lelkű, józan eszű polgárokra van e hazának szüksége; ilyeneket pedig ha nem is kizárólag, de leginkább a szabad intézményeket és önálló egyéneket kedvelő protestantizmus nevel. A nép, illetve elemi iskolák államosításának tehát nem lehetünk lelkes hívei. De épen a mondott okoknál fogva, vájjon a legfontosabb nevelői alapozást végző kisdedóvók állami jellege érintetlenül hagyhatja-e lelkünket? Protestáns szempontból kielégíthet-e minket, ha csupán állami óvónőkre s gyermekóvó intézetekre bizatik kisdedeink nevelése? A tanító szellemének befolyása állandó nyomokat hagy a gyermeki lélekben. Az óvónő valójában magvető munkája, szelleme érintetlenül hagyja-e az ártatlan gyermeki lelket ? A 6—12 éves gyermek nemcsak elfogadja a tanító közléseit, hanem itt-ott gondolkozik is, a 3—6 éves gyermek lelkének a ténykedése a megérzésben nyilvánul. Megérzi, ki szereti igazán, bensőleg; megérzi öntudatlanul az óvónő szellemének befolyását. Ha ez a befolyás protestáns szellemű, minden mesterkélt módszer nélkül is, az igazi szabadelvűség és evangeliumi szabadság magvait ejti a fogékony érző gyermeki lélekbe. Ez oly megbecsülhetetlen alap, melyre nem építenünk, olyan tőke, melynek kamatait kicsinylenünk nem szabad. A két testvér protestáns egyház egyesüléséről az újabb időben jóformán nap-nap után olvashatunk egy-egy figyelemreméltó cikket. Az eredmény mindezek dacára alig számbavehető. Hasábok hirdetik, hogy a millennium legméltóbb megünneplése az volna, ha a két protestáns egyház egyesülne. Egyesületben van a hatványozott erő; miért nem egyesülünk hát ? Az ezredéves ünnep immár a küszöbön van; ha gondolkozunk, be kell látnunk, hogy ily rövid idő alatt úgy előkészíteni az egyesülést, hogy annak semmi keserű utóíze ne legyen, ideális óhaj, nem realizálható eszme. Haladjunk tehát lassan, de biztosan előre. Minden jól sikerül, ha biztos alapra van fektetve. Kezdjük mi is az egyesülést egy kicsinynek látszó, de tényleg nagy horderejű alapokat teremtő munkával: a kisdedóvással. A miniszter legutóbbi jelentésének alapján köztudomású, hogy sem az ev. ref., sem az ág. hitv. ev. egyházaknak nincs óvónőképző intézetük. Miért nincs? Nincs hozzá talán jogunk? Oh az van. Talán nincs reá szükségünk ? Ha azt hiszszük, nagyon tévedünk. Ha a protestáns szellemet ápolni és fejleszteni akarjuk — fejleszteni, mert a lépésről-lépésre mutatkozó térvesztés nemcsak ápolást, hanem öntudatosabb és intenzivebb fejlesztést tesz kötelességünkké — kezdjük a munkát a kicsinyeknél; ha biztos alapunk van, bátran építhetünk reá, épületünket, az egész valójában nemes protestáns szellemet semmiféle idegen áramlat nem döntheti meg. Tegyük meg az első lépést ez egyesülés felé: ezredéves fennállásunk örömére alapítsunk egyesült prot. óvónőképző intézetet. Eperjesen, Simkó Endre. TÁRCA. A vallások világparlamentjének eredményei. Barrows J. H. chicagói lelkésznek, a parlament elnökének a meghívott tagokhoz küldött jelentése. II. A kongresszust az indulás percétől fogva különféle alapon sokan támadták, bár az amerikai lapok nagy többsége barátja volt a vállalkozásnak, bár a parlament és irodalma nagymennyiségű kritikát hallgattatott el. A bigottság és félelem kiáltása és az elítélés hangja több országban fölhangzott ellene. »Bábel, Bolondok háza, Bódé a Hiúság Vásárán*: ilyen nevekkel bélyegezték s kezdeményezőit Bálámhoz és Iskariotes Júdáshoz hasonlítgatták. Mindez azt mutatja, hogy a vallások parlamentjének még igen sok dolga van a világon. A túlzó és merev orthodoxiának, mely nem szereti a keresztyénség klasszifikálását más vallásokkal szemben, nem kellene elfelejtenie, hogy a keresztyénség is a világ egyik vallása, mely a világ meghódításáért versenyez. arra törekszik; s hogy történelmileg tekintve, nem volt oly tökéletes, hogy megvesse az összehasonlítást és versenyzést. »Gyümölcseikről ismeritek meg őket.* »Soha sem fogom elfelejteni, milyen lecke volt nekem«, írja Müller Miksa tanár, »hogy Konstantinápolynak a legkisebb, legfélreesőbb utcáján sem láttam részeg férfit vagy nőt.« Józan emberek belátják, hogy összehasonlítást kell tenni s a hittérítők Keleten igen jól tudják, hogy összehasonlítást provokálni néha igen keserves dolog. Miért hisznek néha a buzgó propagandisták oly kevéssé a keresztyén igazságokban ? Miért érezzük azt, hogy az emberek nagy része nem akarja ezt a dolgot más oldalról is tekinteni s hogy Krisztus nemesszivü tanítványai azt tartják, hogy a keresztyénség inkább sötétség mint világosság, mióta félni látszanak az ilyetén megvilágításától, a mely abból származik, ha más vallásokkal összehasonlítják ? És azok, kik a parlamentet bibliai versekkel akarták agyonütni, miért nem idézik azt a verset, a mely nagyon világos kijelentése a szentírásnak, hogy >Isten nem személyválogató, hanem bármely nemzetbelit, ha őt féli és igazságosságot cselekszik, befogad kegyelmébe és szeretetébe!* Némelyek oly alapon kritizálták a parlamentet, hogy keresztyén hivők nem tűrhetik a tévelygést, pedig ezáltal a kritika valódi céljától térne el. De mit fogunk csinálni a tévelygéssel? Üldözzük? Ha nem vagyunk készek eltűrni és meghallgatni azt és megkeresni az igazságot, mely a mélyén lehet, kiegészíteni, megkönnyíteni, eltávolítani, akkor nincs igazi helyünk ebben az emberszerető században. Visszamehetünk, elfoglalhatjuk helyeinket a XVI-ik századbeli protestáns üldözők, vagy Torquemada mellett. A bírálatok a keresztyén vallás egyedüli jogosultságát sürgetve, felhányják, hogy a parlament keresztyén szónokai véka alá rejtették a világosságot. Dr. Dix Morgen pl. azt állítja, hogy »a jelenlevő keresztyének megtámadták a Krisztus keresztfáját*. Ez az állítás azonban igen kérdéses, ha elolvassuk egy misszionárius, dr. Knax Vilmos György véleményét, hogy »a parlament kiválóan keresztyén volt, úgy elveiben, szellemében, imáiban, dicséreteiben, áldásaiban, mint uralkodó nyelvezetében, érveiben és hitében«. »A keleti vallások zavaros tömkelegében* szól egy tudósítás, »a keresztyén vallás fényesebben tündökölt itt, mint valaha, mint a világ egyetemes, felemelő ereje*. Isteni bizonyosságának és erejének tudatában a