Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-04-25 / 17. szám

bűnösök kipuhatolására és jogaink megvédésére. Indítványozza, hogy 1. kéressék meg az országos kormány a miniszterelnök útján, lépjen közbe a felmerült esetben az egyetemes egyház törvényes jogainak értelmében. 2. A bányai kerület kéressék föl, hogy a fenforgó ügynek előzményeit alapos vizsgálat alá vegye s arról jelentést tegyen. 3. A bács-szerémi esperesség hatalmaztassék fel, hogy minden olyan politikai községben lakó ág. evangélikust, a ki eddig egyházközség kötelékébe nem tartozott, valamely egyházközségbe bevonjon. Ebhez az indítványhoz még többen szólottak; jelesül Sztehlo a horvát autonomiára utalva figyelmeztette a gyűlést, hogy a Győry által sürgetett szigor célra nem vezet. Radó felszólalása után pedig Belohorszky fenti indítványát elejtvén, a gyűlés egyhangúlag magáévá tette Győrynek indítványát. Mindazáltal, ha meggondoljuk, hogy az egyetemes egyház harminc év óta halad ezen az úton minden látható eredmény nélkül; ha meggondoljuk, hogy a fentebbiekben bőven kifejtett viszonyoknál fogva az ilyen meddő határozatok semmit sem érnek; talán nem tévedünk, ha azt hisszük, hogy a közgyűlés által elfogadott indítványból alig lesz egyéb megvalósítva, mint az, hogy a magyar kormány érintkezésbe fog lépni a horvát bánnal és hogy ekként megfogja akadályozni a kimondott különválás végrehajtását. Ez kétségtelenül meg fog történni. De ki ne venné észre, hogy ez csak negativ eredmény? Erre sohasem lett volna szükség, ha az 1869-ki egyetemes gyűlés határozata végrehajtatott volna. Az elbeszélt eseményekből világos, hogy a horvát-szlavón ev. egyházak, egész 1893-ig a magyarhoni evang. egyetemes egyház védszárnyai alatt kívántak rendezkedni. Elszakadási szándékról addig szó sem volt, míg reményleni lehetett valamit. Ez tagadhatatlan. Ha tehát a jelzett negativ eredmény be fog következni, akkor huszonhat évi kanyargás, szónoklás, határozás, panaszkodás és boszankodás után csak ott leszünk, a hol voltunk ezelőtt harminc esztendővel! Kérdjük: meg lesz-e ezzel oldva a kormánylati viszony kérdése ? Szervezve és felemelve lesznek-e a panaszkodó egyházak? Bizony nem lesznek se felemelve, se szervezve. A bányai egyházkerület hiába fogja vizsgálni a fenforgó ügynek előzményeit; nem sok örvendetes tényt fog ott találni. A bács-szerémi esperesség hiába fogja kimondani, hogy a szétszórt hívek valamely egyházközség kötelékébe csatoltassanak; ezt eddig is tette, habár a misszióról szóló jelentéseit senki sem hallgatta meg. Ezzel a horvát-szlavón ev. egyházak és hívek állapotán semmi sem lesz segítve; mert oda nem ilyen távolról hozott tanácsok, hanem igenis a helyszínén teendő erélyes intézkedések, az erélyes intézkedésekhez biztos jogalap, a jogalap megteremtéséhez új törvény, a törvényhez a hatóságoknak jóakaró őszinte végrehajtása, mindehhez anyagi segély, templom és iskolaépítés kell! És kell még valami, a miről eddig az egész ügy tárgyalásánál, mint feleslegesről, alig történt emlékezés; kell mindenek felett evangeliumi vallásos lelkesedés, valódi egyházias szellem, apostoli buzgóság, testvéri szeretet és összetartás! Megvolt-e? és megvan-e ez bennünk? Feleljen erre önmagának mindenki, a ki az ügyet figyelemmel kisérte. Ha ez meglett volna, akkor addig is, míg a horvátszlavón protestantismus jogviszonya a vallásszabadság és jogegyenlőség alapján törvényhozásilag rendeztetnék, igyekeztünk volna megragadni azt, a mit a jelenlegi horvát kormány jóakaratulag javasolt, a mit az illető egyházak számtalanszor kértek, a mit az illető esperesség és egyházkerület helyeselt, szerveztünk volna régen egy (vagy két) különálló horvát-szlavón esperességet, mely szerves összeköttetésben lett volna a magyarhoni ev. egyházzal, mint annak élő tagja; és nem kellett volna testvéreinket oda kényszeríteni, hogy elhagyatottságukhan elkeseredett ballépést tegyenek. Legyünk igazságosak, hogy megtalálhassuk a kibontakozás helyes útját. Ha éreznők az egységben és egyetértésben rejlő erőnek hatalmát, akkor nem volna bajunk. Ha az emberi gyarlóságra gondolva, mériegelnők az üres fenyegetésnek hatását, akkor nem hoznánk olyan határozatokat, mint a minőkről fentebb megemlékeztem. Tény az, hogy harminc év óta húzzuk-halasztjuk a kérdést a nélkül, hogy megoldásra vezettük volna. Megelégedtünk azon negativ eredménynyel, hogy az elszakadásba bele nem egyeztünk, hogy az illető egyházak szervezkedé sét megakadályoztuk, hogy kérésüket meg nem hallgattuk. Tény, hogy újabban a kérő egyházakat sem jó szóval, sem jó tettel magunkhoz kapcsolni nem igyekeztünk. Ősi szokás szerint szónokoltunk, gravameneket emlegettünk és tehetetlenül kértük a kormányt, hogy segítsen rajtunk! Pedig a megoldás kulcsa egyedül az egyház kezében van. A horvát bán a legjobb akarat mellett sem segíthet egyházunk baján. Legtöbb, a mit tőle méltányosan várhatunk, a jóakarat; de azt már talán mégsem kívánhatjuk tőle, hogy a mi kedvünkért ellentétbe helyezze magát a törvénynyel? Mint jó hazafi, kétségen kívül fel fogja tartani kedvünkért a status quo ante-1; de hiba volna ebből azt következtetni, hogy ő e helyzetet üdvösnek és sokáig fentarthatónak tartaná. Gróf Kuen Héderváry bán megvárhatja a magyarhoni protestáns egyháztól, hogy az ő állásának közjogi helyzetét ismerje és hogy ehhez képest az ev. egyházkormányzás ügyének megoldását ne reá hárítsa, hanem igyekezzék azt, saját jól felfogott érdekében a fennálló törvények keretén belől maga rendezni. A fentebb előadott történelmi fejlemények azt mutatják, hogy mi magunk ez irányban nem tettünk semmi