Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-04-04 / 14. szám

mely a hozzácsatoíí indokolás és táblázatos kimutatások elolvasása után oly könnyen áttekinthető, annyira tiszta és világos, hogy semmiféle magyarázatra nem szorul Előttem legalább, ki az özvegy-árvai gyámintézet ügyével 1883-ban az »Erdélyi Prot. Közlöny*, 1887-ben pedig e lap hasábjain tüzetesen foglalkoztam, a Szász Domokos tervezete oly tisztán áll, annyira helyesnek és üdvösnek® tetszik, hogy elfogadását s az által a tervezett áldásos intézmény létesítését teljesen biztosítottnak tekintem; sőt bizonyos vagyok benne, hogy nagy fáradtsággal készített szép munkálataért nemcsak az egyetemes konvent fogja kifejezni elismerő köszönetét, hanem az érdekelt összes papi családok is hosszú időkön át hálás tisztelettel fogják emlegetni az ő nevét. Nekem ezen alapszabály-tervezet ellen semminemű kifogásaim nincsenek sem elvi, sem gyakorlati szempontból. Feltűnt ugyan, hogy az egyházközségek l°/o-°s

hozzájárulása ezen új tervezetből kihagyatott, de az indokolás meggyőzött afelől, hogy a gyülekezeteket hozzájárulásra kötelezni, kivált ez idő szerint, csakugyan nem volna tanácsos. Szemembe szökött az is, hogy míg a lelkészek egyszer mindenkori és évi befizetései percent szerint vannak javasolva, addig az özvegyek nyugdíjai és az árvák neveltetési segélyei — tekintet nélkül a lelkészek által befizetett összegek nagyságára — teljesen egyenlőleg lettek kontemplálva; de én épen azt tartom a tervezet legszebb, inert leghumánusabb és igazi testvéri érzésből származott vezéreszméjének. A kinek az Isten többet adott, attól többet is vár és a gyámintézet segélyére épen a legszegényebben dotált lelkészek özvegyeinek és árváinak van és lesz mindig legnagyobb szükségük. Új és igen áldásos eszme a tervezetben, hogy az árvák segélyezése a lelkész halála után azonnal kezdetét veszi. Ezen intézkedés, illetve gondoskodás nagy megnyugvással és örömmel tölti el lelkeinket, tudván, hogy gyermekeink az özvegyi nyugdíjra való jogosultság megnyerése előtt is az intézet jótéteményeinek élvezetében fognak részesülni. Az özvegyi nyugdíj és az árvák neveltetési segélyének összegeit illetőleg nagyon kívánatosnak tartanám, hogy az özvegyek nyugdíja 250 frtról 300 frtra és az egészen árvák évi segélye 75 frtról 100 frt kerek összegre emeltessék fel, mint a mennyire a legszerényebb életmód mellett is valóban szükségök van. Belátom ugyan, hogy ezen felemelés pénzügyi nehézségekbe ütközik, de nem lehetne-e az államsegélytöbbletből a négy év letelte után is még legalább két évig 25—25,000 frtot a gyámintézet tőkevagyonának növelésére fordítani, melynek 4%-os kamatja (2000 frt) a felemelést legalább a 10 évi első cyclus eltelte után, nézetem szerint egészen lehetővé tenné? Ha azonban ezen kívánatos felemelés áthághatlan akadályokba ütközik, én a tervezetet a kontemplált nyugdíj- és neveltetési segélyösszegekkel is készséggel és hálás köszönettel elfogadom, nemcsak, hanem lelkem örömével és boldogságával üdvözölöm. A részletek bírálatába nem bocsátkozom. Csupán azt kívánom megjegyezni, hogy a tervezet minden része annyira összefüggő s pénzügyileg oly pontos kiszámításokra van alapítva, hogy egyiket a másiktól elválasztani, vagy az egyik részlet megváltoztatásával a többit fentartani, egyszóval a szép tervezetet megbontani nem lehet és nem szabad. Az özvegyárva gyámintézet megalkotása és életbeléptetése olyannyira halaszthatlan szükségesség, hogy valóságos bűn lenne azt még tovább is halogatni. A gyümölcs tökéletesen megérett, le kell immár szakítani, különben maga-magától lehull és igen könnyen megrothad. De az egyetemes konvent mult évi határozata után az elhalasztástól tartani egyáltalán nem is lehet. Az intézménynek 1896. január 1-én okvetlenül életbe kell lépni.. Ezt követeli a konvent tekintélye, anyaszentegyházunk és a lelkészi kar vitális érdeke. Mi, kiknek a lelkészi özvegy-árva gyámintézet céljaira legtöbbet kell áldoznunk, örömest meghozzuk az áldozatot, tudván, hogy annak áldásait a mi özvegyeink és árváink fogják élvezni, kiknek jövendőjéről gondoskodni a mi legszentebb kötelességünk és tudván azt is, hogy az ő jövendő sorsuk biztosítását, aránylag csekélyebb áldozattal bármily nagy szorgoskodás mellett és a világ bármelyik pénzintézeténél sem vagyunk és nem leszünk képesek. Az a nap, melyen az országos özvegy-árva gyámintézet tényleg életbe lép, ünnepszámba fog menni a magyar református papi családok körében és anyaszentegyházunk történetébe is arany betűkkel lesz följegyezve. Kisérje Isten áldása a konvent nemes munkálkodását és a szép tervezet készítőjének fáradhatatlan tevékenységét ! Szöts Sándor, dévai reform, lelkész. Az erkölcsi hanyatlás okairól. 3. Az emberiség erkölcsi sülyedését nagyban előmozdítja a jelenkor túlságos fényűzése s élvezethajhászása, mértéket nem ismerő anyagiassága s a minden áron dúsgazdagságra törekvés, mely nyilt ellentéte a régibb időkben kevéssel is kielégítő, sőt boldogító megelégedésnek. Oda jutottunk immár, hogy nem is jő emberszámba, a ki legalább százezer forinttal nem bír, s fényes estély eket, költséges házi mulatságokat nem ad: hogy az emberiségnek legfőbb törekvése, nappali és éjjeli megfeszített munkássága, mindent feláldozó tevékenysége, összes szellemi tehetségének felhasználása majdnem kirekesztőleg a földi kincsek gyűjtésére, a dúsgazdagság birtokára van irányulva s összpontosítva; hogy az ember magát boldogtalannak érzi, a társadalomban mintegy számkivetettnek tekinti, ha nagy vagyonnal nem rendelkezhetik; pedig a földi kincsek és javak telhetetlen gyűjtése s minden áron való összekaparítása fölötte megnehezíti a jó erkölcs, a tiszta becsületesség és szeplőtelen erényesség utainak és szabályainak szigorú követését, s ki magát a vakszerencse esélyeire bízza, nem hajlandó a sors csapásaival szembeszállva férfiasan küzdeni, s rendszerint az erkölcstelenség és a bűn kivetett hálójába kerül. A csekélyebb mérvű vagyonosság s az anyagi szükség és ínség közt még nagy a különbség, de a kevéssel is beérő megelégedés, mely őseinket boldogítá, köztünk, fájdalom, kihalóban van, s a takarékosságot csak nagyon gyéren gyakoroljuk, pedig ez egyik legbiztosabb fegyver az elerkölcstelenedés, a bűnbeesés ellen. Inkább becsületes úton, tiszta lelkiismerettel, habár arcának verítékével keresse és egye az ember kenyerét az írás szavai szerint, mintsem az idegen, a hivatalos kezelésére bizott vagyonhoz nyúljon beszennyezett kezekkel. Nagy hibája korunknak, hogy bár a tisztességes szegénység nem szégyen, az mégis rendszerint sértő lenézéssel találkozik a társadalomban ; míg a dúsgazdag, habár aljas uzsoráskodással s egyéb erkölcsileg megbélyegzett módon szerezte is vagyonát, s ez nyilt titok is az emberek előtt, közmegvetés helyett még dédelgettetik, s az előkelő társadalmi körökből is nemcsak ki nem záratik, de sőt azokban hencegő szereplése is elnézetik. A tilos és erkölcsileg megbélyegzett módon szerzett dúsgazdagságnak érdemlett közmegvetéssel nem találkozó fitog-