Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-04-04 / 14. szám

és leendő egyházakhoz; de azt is tudta, hogy az 1859-ik császári pátens hatálya Horvátországra nézve nem lett megszüntetve, a mint azt a kérvény állította. Az 1868. XXX. t.-c. is csak Horvátországnak az anyaországhoz való viszonyát szabályozza, de nem rendezi a hitfelekezetek hatóságainak viszonyát. Azért maradt rendezetlenül a pécsi kath. püspöknek és a zágrábi kath. érseknek hatásköre, épen úgy mint a protestáns főhatóságoknak jogviszonya is. Mindezt csak új törvény útján lehetett volna rendezni; de arra nem volt alkalmas az időpont. Nem maradt tehát egyéb tenni való, mint hogy a status quo fentartassék és az itt-ott felmerülő összeütközések a fennálló törvények és a méltányosság igényei szerint igazíttassanak el. Az ev. ref. testvérek el is igazították a magok baját okosan és ügyesen. A felmerült nehézségeket nem vitték gyűlések elé, melyek azoknak eligazítására nem is alkalmasak; hanem a püspöki látogatás útján egyenlítették ki az összeütközéseket. Egészen másképen jártak el az evangélikusok. A mit a püspökök és világi felügyelők nem is próbáltak eligazítani, azt egyenesen a tájékozatlan gyűlések elé vitték. Ez által az illetők megszabadultak a felelősségtől, a közgyűlés pedig néhány hangzatos szónoklat után kényelmesen hivatkozott a kormánynak tétlenségére. Ez az eljárás majdnem húsz éven át tart egész a mai napig! A dunántúli ev. egyházkerület még az 1886-iki egyetemes gyűlés folyama alatt új panaszokkal lépett fel. Előterjeszté, hogy az eszéki ev. egyház presbyteriuma kijelentette, miszerint a kapcsot a dunántúli kerülettel el nem ismeri és hogy Kolacsek Gyula zágrábi lelkész a zágrábi egyházat a bécsi szuperintendentiához csatoltatta. Intézkedést kér, hogy ezen bajoknak a testvér ev. ref. egyházegyetemmel egyetértőleg vége vettessék. Az egyetemes gyűlés elszomorodva értesül a Horvát-Szlavónországokban előforduló bajok ezen újabb jelenségeiről. Tekintettel azonban arra, hogy hasonló jelenségek alapján az ottani ev. egyházaknak a magyarhoni egyetemes ev. egyházunkhoz való viszonya tárgyában már kérvénynyel járult a kormányhoz, s erre még válasz nem érkezett, egyelőre bevárandónak találta e kérvény eredményét. Bekövetkezett a várakozás kényelmes időszaka. Az 1887-ik egyetemes gyűlésen jelenti a felügyelő, hogy a szóban forgó ügyben a kormányelnökhöz benyújtott felterjesztésre válasz még nem érkezett. A gyűlés e jelentést egyszerűen tudomásul veszi. Az 1888-ik egyetemes gyűlésen ismét jelenti a főfelügyelő, hogy válasz még eddig sem érkezett. A gyűlés szó nélkül ismét tudomásul veszi jelentését. Az 1889-ik egyetemes gyűlés minden nyugtalanság nélkül, ugyanazt hallja — és vállat vonít. A következő 1890-ik, 1891. és 1892-ik gyűlésen tett stereotyp jelentése után sem akadt egyetlen egy ember sem, a ki legalább megkérdezte volna, hogy hát ki, vagy mi az oka ennek a hallatlan eredménytelenségnek ? Voltak, a kik kételkedni kezdtek a kérvény létezésében és voltak, a kik kárörömmel nézték ezt a példás érdeklődést az evangeliumi vallás szent ügye iránt. Évek jöttek, évek merültek el a mulandóság végtelen tengerébe; kormányok változtak, új emberek meg új eszmék léptek előtérbe. Megünnepeltük az 1891. XXVI. t.-c. •százados örömemlékét; nagy ünnepségek hözött megnyitottuk a zsinatot, melyen az egyháznak életkérdései tárgyaltattak: de a horvát-szlavón ev. egyházak sorsáról — a bács-szerémi esperességen kívül — senki sem emlékezett meg! Lehet-e csodálkozni azon, hogy azok, a kik a horvátszlavón viszonyok tarthatlan voltát napról-napra élénkebben érezték ; a kik látták, hogy ezer meg ezer ev. lélek lelki gondozás nélkül él, hogy a pásztorok nem győzik a munkát, most ezerféle akadálylyal és kellemetlenséggel kell megküzdeniük. a kik ezen borzasztó viszonyok mellett még azt is kénytelenek voltak tapasztalni, hogy az anyaegyház, melyhez folyamodtak, éveken át még csak a kis ujját sem mozdítja meg az ő érdekükben: lehet-e, mondom, csodálkozni, hogy ezek a lelkészek végre is elvesztették reményüket a magyarhoni ev. egyetemes egyház segítségében és magok tettek — fájdalom hibás — lépéseket egyházaiknak rendezése ügyében! Zsilinszky Mihály, békési esperességi felügyelő. Az »Országos ev. ref. lelkészi özvegy-árva gyámintézet« alapszabály-tervezetéhez. Lehet, hogy mire e sorok napvilágot látnak, a konvent már tárgyalás alá vette, vagy tán meg is alkotta azt a nagyfontosságú intézményt, mely hivatva van a magyar református papi családok oly sokszor emlegetett nyomorúságos helyzetén segíteni és a jövőért való aggodalmaikat megszüntetni. Ha még csak tárgyalja: kérem, kegyes figyelmébe ez igénytelen sorokat, ha pedig már megalkotta az általunk, papok által oly régóta sürgetett és oly epedve várt intézményt: akkor fogadja szerény cikkemet hálás köszönet kifejezéseül. Azon idő óta, hogy a Debrecenben tartott zsinat kimondotta az ev. ref. papi özvegyek és árvák részére létesítendő országos gyámintézet szükségességét s kötelességévé tette a konventnek, hogy ezen intézményt a közalap hozzájárulásával alkossa meg, számos tervezet került tárgyalás alá, úgy a zöld asztalok mellett a közgyűléseken, mint hirlapilag az egyházi lapok hasábjain. De egészségesebb, életrevalóbb, kielégítőbb, egyszerűbb és pénzügyi tekintetben is elfogadhatóbb egyetlen egy sem, mint az, a melyet Szász Domokos erdélyi református püspök az egyetemes konvent elvi megállapodásai és utasításai alapján közelebbről készített s kimerítő indokolás kíséretében pár héttel ezelőtt a kiküldött gyámintézeti bizottság elé terjesztett. Meglátszik e tervezeten, hogy készítője teljes odaadással, bölcs körültekintéssel és az ügy iránt való igaz szeretettel dolgozott. A helyzet alapos ismerete, a már előbb összeszerzett hivatalos adatok gondos felhasználása, a konvent által elfogadott alapelvekhez való lelkiismeretes ragaszkodás és a pénzügyi tekintetek szigorú szem előtt tartása adnak kiválóan nagy becset a legújabb tervezetnek,