Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-04-04 / 14. szám

tetett a beavatkozás autonom egyházi hatóságaink ható­sági körébe, érvénytelenként mellőztetett egyházi szerve­zetünk s e helyett szervezeti jogalap gyanánt utalás történt az 1859. szeptember havi nyilt parancsra. E kísérletnek helytelen és jogtalan volta kitűnik már az előrebocsátottakból. De ezenkívül kitűnik abból is, hogy az említett nyilt parancsra való hivatkozás megállható voltát semmikép el nem ismerhetjük. Ő Felsége az 1859. szept. 1-én kelt nyilt parancsot s az ennek életbeléptetését tárgyázó szept. 2-án kelt minisz­teri rendeletet, 1860. május 15-én kelt nyilt parancsával és 1862. november 9-én kelt rendeletével együtt, 1867. évi május 15-én kelt legfelsőbb elhatározásával hatályon kívül helyezte. Ez még az új közjogi rendezés előtt történvén, hatálya okvetetlenül kiterjedt Horvát-Szlavónországokra is, minden­esetre pedig ki kellett terjednie mindazon egyházakra s így a bács-szerémi esperességhez tartozó összes egyházakra is, melyek ama nyilt parancsnak hatályon kívül helyezését kérelmezték s azóta is folyvást az önkormányzati szervezet keretébe tartoztak. El nem ismerhetjük továbbá e kísérletet érvényes­nek és helyesnek, mert az 1868. XXX. t.-cikk 69. §-a világosan kimondja, hogy mindazon alkotmányos jogok és alaptörvények, a melyeknek élvezete és oltalma a múlt­ban Magyarországra és Horvát-Szlavónországokra egyaránt kiterjedt s ezen egyezménynyel nem ellenkeznek, továbbra is a magyar korona országai közös jogainak és alaptör­vényeinek tekintetnek. Az pedig az egyezménynyel nem ellenkezik s a magyar korona összes országainak alaptörvénye, hogy ezeket páten­sekkel igazgatni nem lehet s így azoknak érvényét a Horvát-Szlavónországok területén sem ösmerhetjük el s az azokra ellenünk s törvényes szervezetünkkel szemben való hivatkozást, sérelemnél egyébnek nem tekinthetjük. Mind a mellett e sérelem tényként áll előttünk és ámbár a bányai ág. hitv. ev. egyházkerület előterjesztése és kérvénye folytán a bán úr ő nagyméltósága a fenn­említett kormányrendeletet további intézkedésig felfüggesz­teni kegyeskedett, ezáltal Szlavónia s átalában Horvát-Szlavónországok területén levő egyházaink helyzetének bizonytalan volta s egyházi hatóságainknak a horvát-szlavón kormányhoz, valamint átalában egyetemes egyházunknak Horvát-Szlavónországokhoz való viszonya, a megbolyga­tási kísérlet után nem tisztáztatott, az eddigi helyzet és gyakorlat kérdésessé tétele meg nem szüntettetett. E tény pedig annyival inkább nyer fontosságában, mert más jelenségek is merültek fel, melyek szükségessé teszik, hogy Magyarország viszonya Horvát- és Szlavón­országokhoz az ágost. hitv. evangelikus egyházra vonat­kozólag, az állam területegységének s a vallásszabadság és önkormányzat, valamint az eddigi törvényes helyzetnek megfelelőleg tisztáztassék s a felvetődött kérdések méltá­nyosan s az egyházi élet üdvös fejlődésének kívánalmai szerint megoldást nyerjenek. Pozsega megyében 1860-ban ágost. hitv. ev. egyház keletkezett ú. m. Antunovácon és Hrasztovácon, legna­gyobb részt az anyaországból oda telepedett magyarok és németekből alakulva, s részint 1870, részint 1874-ben önállósítva. Ezek, kérelmük folytán a dunántúli ágost. hitv. ev. egyházkerületbe s ebben a somogyi esperességbe vétettek fel s annak szervezeti körébe és hatósága alá tartoznak. Ezen egyházakban is, eddig senki által nem háborítva, saját autonom szabályaik értelmében, eljártak egyházi hatóságaink, intézkedtek egyházi s iskolai ügyeinkben. Legutóbb azonban Antunovácon azon eset fordult elő, hogy nem tűrte el a horvát-szlavón hatóság az ág. hitv. evang. iskolának, melyben a pap egyszersmind tanító, felekezeti minőségben fentartását, hanem egyszerűen be­záratta. Ennek folytán a dunántúli kerület kérvénynyel járult a bán úr ő nagyméltóságához, de választ mindezideig sem kaphatván, itt is bizonytalanság s a helyzet tisztázásának szüksége merül fel. Ezen állapotra utal végre azon tény is. hogy Zágráb­ban szintén keletkezett ág. hitv. evang. egyház, mely azon­ban eddig tudtunkkal, áll ugyan felsőbb hatóság alatt, de akkép, hogy az erre né^ve létesített viszony, sem az 1868. XXX. t.-cikkel, sem átalában a magyar államterület egy­ségével meg nem fér, a mennyiben értesülésünk szerint, a felebbezés a bécsi Consistoriumhoz, tehát idegen ország egyházi hatóságához intéztetik. Mindezen jelenségek, melyek a fennebb tisztelettel előterjesztettekből önkényt merülnek fel, oly kérdéseket vetnek fel, melyeknek megoldására sem a szükséges esz­közökkel, sem a megfelelő hatáskörrel és hatalommal nem birunk, melyeknek megoldása és tisztázása azonban, épen mivel legújabban félreismerhetlenül előtérbe léptek, kívá­natossá, sőt szükségessé vált. Azon kérelemmel járulunk ennélfogva Nagyméltó­ságodhoz és Nagyméltóságod, mint a kormányelnök sze­mélyében a magas kormányhoz, hogy a jelen kérvényünk­ben előterjesztett tények, viszonyok és szempontok kegyes figyelembe vételével, a Horvát-Szlavónországokban létező ág. hitv. ev. egyházaknak, magyarországi ágost. hitv. ev. egyetemes egyházunkhoz való viszonya megfelelő rende­zésére s átalában a Horvát-Szlavónországokban létező ágost. hitv. ev. egyházak helyzetének tisztázására nézve intézkedni s a helyes megoldásra vezető lépéseket meg­tenni kegyeskedjék. A miniszterelnök, kihez ez a kérvény intéztetett, Tisza Kálmán volt, a kiről — mint vallásához buzgón ragasz­kodó ev. ref. főgondnokról — valóban nem lehetett állítani, hogy nem akarja tisztázni a kérdést. Jól ismerte ő a hely­zetet és a törvényt, s épen azért nem helyeselte a kér­vényben foglalt némely kategorikus állításokat, melyek épen nem mozdították elő a kérdés megoldását. Jól tudta ő, hogy az 1791-iki XXVI. t.-c. orvosolta a protestánsok­nak vallási sérelmeit, de épen nem szabályozta a magyar­honi evang. egyháznak viszonyát a Horvátországban levő

Next

/
Oldalképek
Tartalom