Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1895-03-28 / 13. szám
gálát előtt elhalt lelkész családja se fosztassék meg az állandó segélyezéstől. Ezt annyival inkább méltányosnak tartjuk, mert a segélyezés alapja nem lehet olyasvalami, a minek teljesítése nem tőlünk függ, t. i. bizonyos idő elérése, hanem lehet egy bizonyos idő alatt teljesítendő fizetés, t. i. a belépési díjon kívül öt évi tagsági díj levonása, egyrészt a lelkész, másrészben a család által. Természetes, hogyha valamely család a még hiányzó egy vagy több évi tagsági díjat be nem fizetné, vagy fizetni nem akarná, akkor elveszti az állandó segélyhez való jogot s csupán a befizetett pénzeket kapja vissza. Egyébiránt ezen is lehetne segíteni úgy, hogy az öt év után nyerendő özvegy-árva évi járulékokból vonatnék le az öt évi köteles illeték, hogy így senki ne maradna az özvegyek és árvák közül segély nélkül, s az öt év előtt elhalt lelkészek azzal a megnyugtató gondolattal távozhatnának a földről, hogy özvegyeik, árváikról némiképen gondoskodva van. Főtiszteletű és méltóságos gyámintézeti bizottság! Midőn ez indítványunkat alázatos tisztelettel beterjeszteni bátrak vagyunk, azon tiszteletteljes kérelmet csatoljuk hozzá, hogy a méltányosságra s a támaszuktól hirtelen megfosztott lelkészcsaládok keserű sorsára való tekintettel ezt figyelembe venni s az országos gyámintézet tervezetét ehhez képest módosítani méltóztassék. Az 1895. évi március 11-én Beregszászban tartott egyházmegyei lelkészi értekezleten elfogadtatott s felterjesztetni határoztatott. Sütő Kálmán, Mizsák Péter, az értekezlet elnöke. az értekezlet jegyzője. Két észrevétel a gyámintézeti tervezetre. A lelkészi gyámintézet új tervezete egészséges alapra van fektetve, az egyházkerületek óhajtásait ritka ügyességgel érvényesíti. Mondhatni, hogy a közszükségnek és közóhajtásnak felel meg s országszerte kedvező fogadtatásban részesült. Én is örömmel fogadom a javaslatot és mindössze két észrevételt kívánok rá tenni. I. A gyámintézet tagjai közé föl kellene venni a rendszeresített vallástanárokat és hitoktatókat is. Vallástanárok a gimnáziumoknál, hitoktatók vagy katekheták a nagyobb gyülekezetekben vannak alkalmazva. A külön vallástanárokat, tudomásom szerint, nem veszi be az állam az országos tanári nyugdíjintézetbe, a katekhetákat, még ha véglegesített állásűak is, nem fogadja be kebelébe a tanítók országos nyugdíjintézete. Ha most az egyház sem provideál ezekről az állásokról, akkor ezek az egyházi tisztviselők az egyház és az állam két széke között a pad alatt maradnak. Már pedig az egyháznak nem utolsó érdeke az, hogy a gyermekei és ifjai vallásos nevelésével foglalkozó vallás-tanári és hitoktatói állások a mostani ideiglenességben, rendezetlenségben ne maradjanak, hanem hogy lehetőleg mindenütt rendszeres, végleges állásokká tétetvén, a rajtok működő lelkészjellegű egyének az egyház testéhez minél szorosabban hozzákapcsoltassanak s a nagy lelkészi státushoz való tartozásuk a gyámintézet kötelékében is kifejezést nyerjen. Mert az egyház jól felfogott érdekének teljességgel nem felel meg a szüntelen változó, bővebb paedagogiai tapasztalat nélküli káplán-kalekheták fejletlen intézménye. Az egyház közérdeke sürgeti, hogy a rendszeresített vallástanárok és véglegesített hitoktatók a lelkészi gyámintézetbe beléphessenek. Ezt a szabályzat 3. §-ának második kikezdésébe lehetne beilleszteni. 2. Helyes volna, hogy valamivel a gyülekezetek is járuljanak a gyámalap megteremtéséhez. Ezzel a gyámintézet alapját jelentékenyen meg lehetne erősíteni, s az özvegyek járadékát pedig némileg fokozni lehetne. Nem kívánom, hogv a gyülekezetek állandó hozzájárulásra köteleztessenek; mert abban igazat adok az indokolásnak, hogy a gyülekezetek állandó megadóztatása nyugdíjalap létesítése céljából lesz helyén. De kérdem, vájjon addig, míg a lelkészi nyugdíjintézet alapjának a gyűjtéséhez hozzáfognának, nem lehetne a gyülekezeteket a »gvámintézet megalapítása« címén arra kötelezni, hogy a lelkészek belépési illetékének, a fizetések 10%-ának például harmadrészét három évre osztott részletekben a gyámintézet pénztárába befizessék. A lelkészi fizetések 10°/<ra 150,000 frt, ennek harmadrésze, vagyis a fizetés 31 /3 °/o~a 50,000 frt; ennyivel gyarapíttatnék három évre eloszolva a gyámintézet tőkéje. S ez az 50,000 frt a 2000 lelkészi állásra elosztva egy gyülekezetet terhelne átlagban 25 forinttal, percent szerint pedig a 600 frtos állást fentartó gyülekezetnek 20 forintot, a 900-ast 31 forint 50 krt, az 1200-ast 42 frtot, s az 1800 frtos papi állást fentartó gyülekezetnek 63 frt járulékot kellene három évre megosztva befizetni, a mi még sem róna elhordozhatlan terhet a gyülekezetekre. Ennek az 50 ezer frt tőkének 4%-os kamatja, az évi 2000 frt pedig vagy arra volna fordítható, hogy az öt évnél hamarább elhalt lelkészek özvegyei is rendes segélyben részesíttessenek, vagy arra, hogy a 250 frtban megállapított özvegyi segélyek a 2000 frt erejéig emeltessenek. Ezt a két észrevételt tisztelettel ajánlom a konventi atyák, különösen pedig a gyámintézeti bizottság tagjainak jóindulatú figyelmébe. Különben pedig a szabályzatot örömmel üdvözlöm és elfogadását minden érdekelt társamnak készséggel javasolom. V. F. KÜLFÖLD. Németországi egyházi szemle. Gyönyörű mottója van Hase Károly klasszikus egyháztörténetének. »Alles hat seine Zeit; der Zeiten Herr ist Gott, der Zeiten Wendepunkt Ghristus, der rechte Zeitgeist der heilige Geist.« »Mindennek meg van a maga ideje. Az idők ura Isten, az idők forduló pontja a Krisztus, a valódi korszellem a Szent-LélekValóban mindennek ideje van. A jenai bölcsnek ez a jelmondata a mi korszakunkra. de különösen vonatkoztatható a jelenkori német egyházi viszonyokra, hol az új porosz ágendás-könyv egészen felkavarta a különböző theologiai pártokat. Hogy milyen sivár képet mutat a jelenkori német protestantismus, tudományos theologiai és egyházi tekintetben egyaránt, meggyőzően igazolja Beysehlig tanárnak, az evangéliumi középpárt vezérének »Zum Kriege und Frieden in der preussischen ev. Landeskirche« c. cikke a »Deutsch-Ev. Bliítter« februári füzetében. A porosz ágenda revideálása nem hogy lecsillapította volna a kedélyeket, sőt inkább kiélesítette a theol. és egyházi pártküzdelmek ellentéteit az egész vonalon. Hozzájárul még az is, hogy Meinhold és Grafe bonni tanárok hipothesisci a Genesis történeti hitelessége s az úrvacsorai szereztetési igék érvénye
