Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-03-28 / 13. szám

tekintetéhen egyes orthodox lelkészi köröket arra indítot­tak, hogy a főegyházi tanácsnál keressenek védelmet >az egyetemi theologiának az egyházi közösségi hitet felfor­gató tendenciával szemben«. Mintha bizony a Genesis >historicitása« üdvöt feltételező dogma volna, vagy az úrvacsora érvénye attól volna függővé tehető, hogy vájjon mondta-e Jézus ezeket az igéket: »ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!* vagy nem! E tekintetben felette érdekes Stöcker lelkésznek »Zum Kampf.U című cikke »Deutsch-Ev. K.-Ztg* című lapjának egyik utóbbi számában. Maga is vallja, hogy a régi s az új hit ellentétes viszonya még nem a hit s a hitetlenség ellentétével azonos. A modern theologia is vallásos jellegű, az egyháznak akar szolgálni s korántsem törekszik az ő jogosult érdekeinek lerontására. A kritikai theologia is testvéri szeretetünkre méltó, mivel az is a maga módja szerint szerezi az igazságot. Csak a liberalismus az, a melylyel nem tud megbékülni. Egyházpolitikai programmja hangsúlyozza a szabad egyetemi theologia s az állam­hatalom befolyásaitól ment s a tradicionális hitvallás békóiba szorított »népegyházat«, mely a vallásos néphit érdekeinek megóvása szempontjából tanfegyelme alá vonná magát az egyetemi theologiát is. Evangéliumellenes, sőt pá­pás módón »synodális hierarchiát a* törekszik, mely egy­házpolitikai ideálnak utópikus jellege abból is kitűnik, hogy hiányzik belőle a lelkiismeretekre vonatkozó papi hatalom, s az önálló és tevékeny gyülekezeti élet helyét a »positiv unió« párturalma váltaná föl az egész vonalon. Ez a Stöcker-féle egyházpolitikai programm nem­csak gyakorlatilag kivihetetlen, hanem elvileg is helytelen. A lutheri protestantismussal elvi ellentétben áll az állam és egyház történeti kötelékeinek merev elszakítása, s a gyakorlatban csak a pápás egyház ú. n. parítási követel­ményeit mozdítaná elő. Egy zsinati hierarchia sokkal rosz­szabb, mint a reformációnak egyházjogi szülötte, az ú. n. »landesherrliche Kirchenregiment«, a mely a német pro­testantismus sajátos történeti fejlődésében találja magya­rázati alapját s az állam és egyház életviszonyainak benső közösségével végződött, Ennek megszüntetése komoly ba­jokkal járhatna. Könnyen kiszolgáltatná a prot. egyházat a pápás propagandának s a szociáldemokrácia féktelen iz­gatásainak. Az állami egyetemi theologia szabadsága az, a mely­lyel Stöcker nem tud megbékülni, s melyet az egyház számára visszakövetel. »A mai protestantismus — úgy­mond — nem nyújtja azt a népnek, a mit nyújtania kellene, s a nyomorúság egyedüli oka a prot. egyház megbénított működésében keresendő. Nem a hivő pászto­rok vagy laikusok hitében és vallásában, sőt inkább az állam ama liberális ténykedésében rejlik oka annak, hogy az egyet, theol. tanárok akad. tanszabadsága az egyház felforgatására törekszik*. S itt Stöcker feledi, hogy a theologiának is, mint minden más tudományos szellemi mozgalomnak, kortörténeti jellege van, s e kortörténeti fej­lődést az egyház sem kerüli ki. A Ritschl-féle theologiai iskola sem »felforgató természetű*, sőt inkább maga a berlini agitátor is bevallani kénytelen, hogy követői kö­zött sok a mély vallású s buzgóságú tanár és lelkipásztor, ki vallja a Krisztust, mint egyházunk és üdvünk »egye­düli alapját*. Ha elfogadnók azt, a mit Stöcker hangsú­lyoz, t. i. »a hitvallásoknak az írással való teljes meg­egyezését*, úgy a mi egyházunk egy theol. tantételen alapulna, s ellentétbe kerülnénk az apostol ama szózatá­val, hogy az Isten egyházának el kell viselnie s egyedül az ő ítéletére kell bíznia »a szénát és a pozdorját* is, a mely a sok »aranyat, ezüstöt és drágaköveket« magában foglaló szabad kritikai theol. fejlődéséhez természetszerű­leg tapad Épen nem áll az, mintha a modern theologia a hivő lelkészek és laikusok legnagyobb részét elidegení­tette volna az egyháztól. Maga Stöcker is, a ki pedig ugyancsak megakarná rendszabályozni a theologiai tanszabadságot, a modern theologia kritikájának befolyása alatt áll. Az ó-protestáns korszak bibliai betűhitét ő sem vallja, elejti a »verbál­inspirációt« egy úgynevezett > reálinspiráció« (jobban mondva: ethikai inspiráció) javára, s elismeri, hogy az egyházi tradíciók a fejlődés törvényének vannak alávetve. S mégis Wellhausent és Ritschlt teszi felelőssé a német nép egybáziatlanságáért s a prot. egyháztestület tehetet­lenségéért. Sejtelme sincs arrói, hogy milyen más szel­lemi hatalmak voltak azok, a melyek az egyháziatlanság terjedését előkészítették. A naturalismus, darvinismus és materialismus légköre az, a mely szülte az érzékfölötti és természetfölötti iránt való skepticismust, s ez ellen mit sem segít az a gyógyszer, a melyet Stöcker az egyetemi theologia megrendszabályozásával nyújtani hajlandó. Mi­féle theologia volna az, a melyet az állam az egyház: értsd főegvházi tanács vagy egyet, zsinati elnökség gyám­sága alá helyez? Ily szemináriumi csemete, vagy tradi­cionális scholastika megbénítaná magát a szellemet és magát az igazságot is, a melyben meg kell lennie az ethikai erőnek a tévedések elviselésére is. Hát meg­tudta-e az óprotestáns theologia symholikus betühite akadályozni a pietismus, a supranaturalismus s a ratio­nalismus keletkezését a theologiai tudomány újabbkori fejlődésében? S hiszi-e Stöcker, hogy a theologiai kan­ditátusok vallásosabbak volnának akkor, ha a theologia censeálás joga a tanárok kezéből tisztán papi körökre bízatnék ? Ilyen esetben a szabad akad. műveltséget a szemináriumi iskoláztatás, s a tudományos vizsgázást a theologia egyházi igazhitüség. tehát a vallásos-erkölcsi ér­zület megvizsgálása váltaná fel, mely gyakorlati tekintet­ben csak képmutatásra vezetne. Maga a kétkedés is hozzá­járul az igazság földerítéséhez, a melynek erőszakos egy­házi megrendszabályozása csak zavart idézne elő az egy­házi papi és tud. theol. tanári körökben egyaránt. Hisz az evang. igazság sarkalatos alapkérdésében nincsen kü­lönbség liberális vagy orthodox theologus között, mert mindkettő vallja a hitet az isteni kegyelemben és az üdvöt eszközlő krisztusi szeretetben. A midőn az ős apostolok és Pál Jeruzsálemben egyesültek, bizonyára az evangé­liumról s a törvényről szóló nézeteik voltak olyan ellen­tétesek, mint ma a »positiv uniói párt« és a Ritschl is­kolája közötti theol. differentia, s mégis kezet nyújtottak egymásnak, mondván: »az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk, miképen azok is*. Tud­ták, hogy eltérő nézeten vannak, de egyszersmind érezték az Úrtól adott különböző hivatásuk közös alapját, mond­ván: »hogy mi a pogányok között, ők pedig a zsidók között prédikálnánk;* így vagyon még ma is különböző hivatása a népélet rétegeire a liberális theol. és konser­vativ egyházi pártárnyalatoknak! A mi a német prot. egyházra veszélyes, az nem a tudományos theol. kérdések diferentiája, hanem igenis a pártküzdelmek egyházpolitikai élessége és szeretetlensége, a kölcsönös gyanúsítás és eretnekítés. Pedig elpusztul az az ország vagy egyház, mely fiaiban és híveiben meg­hasonlik. Ep azért béke velünk, a kik a Krisztus hívei vagyunk. S ha Stöcker azt kiáltja: fel a küzdelemre! úgy Beyschlag azzal válaszol: béke, az evang. egyház belső békéje legyen velünk az egész vonalon! Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom