Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)
1895-03-28 / 13. szám
toldották, a búcsú, fülbegyónás ellen, képek és ereklyék tisztelete ellen kikeltek, többé-kevésbé Augustinus gondolatait értékesítik. Valamennyi a létező egyház ellen foglal állást, nem úgy azonban, hogy a láthatatlan egyház eszméje alapján az empirikus egyházat megszorítanák. Augustinus spirituális egyház fogalmából indulna ki, de, mint Ő, a kiválasztottak egységét azon egyházban látják, melyben a szentségeket kiszolgáltatjak és Krisztus törvényét követik. A haladás abban áll, hogy az egyháznak nem tulajdonítanak már annyira objectiv szentséget, hanem ezt Krisztus törvényének megtartásától teszik függővé. De ez már donatista elem és nem Augustinus befolyása. Ellenben hivek maradtak hozzá abban, hogy nem a hierarchia ellen harcoltak, mert a papok egyházi uralmát szentnek tartották, hanem csak a hierarchikus tagoltság, főleg a pápaság ellen: Wiclif a sacerdos és diaconus hivatalán kívül nem akar mást elismerni. 10. A reformtanok sikertelenségének oka. Augustinus és a renaissance. Azonban úgy a dogmatikai, mint az antihierarchikus reformtörekvések célhoz nem juthattak, mert bármennyire különbözött is az uralkodó gépies vallásosság és a hatalmaskodó egyház azon eszménytől, melyet a reformpártok nagyrészt Augustinusból vettek: mégsem tagadhatni, hogy ez támogatta ama közönséges katholicismust is. Bármenynyire tagadta meg az egyház Augustinus sajátos eszméit: mégis ő volt megalapítója. A dolog tehát, úgy állott, hogy az augustinismussal akarták az augustinismust megtámadni. Az egyház baján csak az segíthetett, a ki Augustinus sajátos vallásosságát megtartva ezt megfelelő elméleti kifejezésre juttatja, tehát keresztülviszi azt, mit amaz akart, de nem tudott. Mielőtt ez a második Augustinus föllépett volna, az első még egyengette útját közvetve is a renaissanceban. Ez közvetlenül nem folyt be ugyan a tan fejlesztésére, minden dogmát mint elavult nézetet tudós gőggel megvetett : de Augustinus befolyása alól nem vonhatta ki magát teljesen, másrészt megteremtette a következő tanfejlődés számos föltételét. Dacára annak, hogy Augustinus ép azon tényezőt nem tudta méltányolni, melyet a humanismus első sorba helyezett, az életet, a földi életet: a humanisták mint az ókori egyház hősét magasztalták; a renaissance megindítói az ő iratait tanulmányozták. Petrarca és Augustinus: szinte lehetetlen párhuzamnak látszik, pedig a kettőnek barátsága nem megfejthetetlen. Augustinus irataiból éles körvonalú hatalmas egyéniség emelkedik ki: ezt kereste a humanismus, mely nem tekintette az egyén dogmatikai meggyőződését, csak az individualitást. A nagy afrikai püspökben megvoltak még az órómai jellem nyomai; a praedestinatio tana, vagy az isteni állam gondolata csak vasember agyában támadhatott. S ha a humanisták maguk nagyrészt nem voltak is ily szilárd jellemek, de vonzódtak hozzájok, miként a klassikus világ nagy alakjaihoz. Egy angol humanista, Vives Sándor (f 1540) terjedelmes kommentárt ír az isteni államról, »a humanisták királya«, Erasmus, patristikai kiadásaiba fölveszi Augustinust (t528), a kit az ő korában alig ismert valaki nála jobban. Az egyház reformálására. talán Picodella Mirandolan (f 1494) kívül nem gondoltak és Erasmus kész volt meghajolni az egyház előtt »ba mindjárt pelagianus eretnekséget tanítana is«. De a mit a humanismus Augustinustól tanult, az egyén benső életének rajzát, s a mit a köztudatban meghonosított, az egyénnek méltóságát: azt erkölcs-hittanilag értékesítette Luther. Sopron. Jausz Vilmos, theol. tanár. BELFÖLD. Megújított kérelem. Baranya vármegye területén működő református, sőt általán protestáns lelkészlársaimhoz és a tanító urakhoz. Baranya vármegye monográfiája a millenniumra készülőben lévén, a református, sőt általában a protestáns egyházra vonatkozó adatok egybegyűjtésére s rendezésére alulírott kéretvén fel, mint körleveleimben is jeleztem, az egyház szolgálatában álló hivatalnokok buzgó támo gatása nélkül a kívánságnak vagy épen nem, vagy csak hiányosan felelhetnék meg. Köszönettel ismerem el, hogy — ez aránylag — rövid idő alatt eddig már 20 egyházból vettem munkálatot, melyek kétségtelenül sok becses adatot tartalmaznak, azonban őszintén meg kell vallanom, hogy az általam nagyjában körvonalozott iránynak jóformán csak az az egy felel meg, melyet egy elaggott lelkésztársunk már az írás gépies munkájánál is látható fáradságával, két és fél íven küldött be hozzám, a melyhez hasonlókat ha csak minden második egyházból kapnék, siker reményével fognék munkához, hogy t. i.: reform. — illetve protestáns — népünkről, a vármegyei monografia szűk keretéhez mért és mégis hü s lehetőleg érdekes és vonzó képet adhassak. Ugyanis a most említett munkálat minden egyes kérdésemre külön-külön felelt meg s mondhatom, lelki élvezettel olvastam azt. A rövid idő lehetetlenné teszi, hogy minden egyes egyházhoz új levelet intézzek, újabb körlevél kibocsátása is sok késedelemmel járna, engedjék meg azért, hogy becses figyelmüket itt kérjem föl újból a következőkre: Mindenek előtt jöjjünk tisztába a céllal, melyet elérni akarunk. Baranya vármegye monográfiája a megyét ismerteti, földirati, geologiai, történeti, népismei stb. szempontból, így hát itt a részletes történeti adatok főcélul nem tekinthetők; az az egyházmegyei monográfiának lehetne tárgya. Oknyomozó történetre itt gondolni sem lehet, hanem egészen másra, t. i. a már megállapított történeti adatoknak egyszerű csoportosítása mellett azt kellene kidomborítanunk, hogy Baranyamegyében micsoda szerep jutott a reformációnak s azt miként töltötte be? Továbbá, felmutatni a reformáció népességét úgy, a mint negyedfélszáz éves küzdelmei után fenmaradt s úgy, a milyen a jelenben. Művelődés-történetre volna jobban szükségünk és népismei leírásokra. És itt igen tágas mező nvilanék. Ritka megye az, mellben, mint Baranyánkban, a protestáns népesség annyi külön és élesen jellegző megkülönböztető vonásokkal ellátott csoportokba oszlanék, melyeknek lehető hű leírása (a mit pedig a köztük élő tiszttársak tehetnek leghívebben), a jelennek hű tükörét, a jövőnek (a gyors változással szemben) becses kútforrását képeznék. És ha sikerülend — a történeti előzmények felsorolása mellett — reform, népességünk hű képét adnunk, mívelődési, társadalmi, vallásos szempontból; világot vethetünk erkölcseire, hajlamaira, jellemére; családi, községi, társadalmi életére, szokásaira (figyelemmel a netalán történt, vagy folyamatban levő változásokra, mely részben idősebb társaink tapasztalatainak kár volna eltemetve maradni), ha ismertetnők az erőfeszítést, mit e nép az általános mívelődés érdekében hozott, s annak jótékony — bár közvetett — hatását más felekezetű lakótársaikra stb. azt hiszem, hogy a szűk keretben teendettünk annyit, a mennyit le-