Protestáns egyházi és iskolai lapok – 38. évfolyam – 1895.

1895-03-21 / 12. szám

alapította, eszmékben gazdag megnyitó beszédet tartott, mely különösen fontos azon irányelvek és feladatok miatt, melyeket új korszak jelző fényeként tűzött ki: 1. A ref. lelkészek anyagi helyzetének javítása, hogy a hittanulói pálya vonzó legyen. 2. A theologusok működésének bel­missziói útra terelése. 3. A lelkésznövendékeknek s mű­ködésüknek az egész egyháztársadalom által való figye­lemmel kisérése és felkarolása. 4. A lelkészi kar részéről a theologusok iránti melegebb érdeklődés s végül 5. egy vezéralak előállása, a ki úgy tudományos, mint belmissziói téren vezeti a hittanhallgatókat. E beszéd hatása azokra, a kiket illet, mély és erős volt, úgy hogy néhány hét múlva a belmissziói tevékenység, a theologusok segédke­zése mellett, teljes erővel indul meg Debrecenben. Csiky Lajos nyomban ajánlkozott egy előkészítő felolvasásra, melyet húsvét után tart meg. A theologusok hittel és lélekkel telve indulnak a szent harcra. A Bethesda vize már megmozdult. Ifjúsági isteni tiszteletek tartása lőn elhatározva, melyeknek elsejét folyó hó 31-én végzi ugyancsak Csiky Lajos. A kezdet a legszebb reményekre jogosít. De hogy visszatérjünk a jubileumra, Lenes Géza s.-tanár szavalta még el Jánossy Zoltán s.-tanár ünnepi költeményét, Juhász László theologus olvasta fel a kör történetét és Diószeghy Mihály, a kör elnöke mondott záróbeszédet. Üdvözlő távirat érkezett Ssász Domokos er­délyi püspöktől. Este közös vacsora volt, szokás szerint, érdekes pohárköszöntőkkel. A Hittanszaki Közlöny a jubileum emlékére szépen kiállított, terjedelmes (20 1.) díszszámot adott ki. írtak bele Kiss Áron püspök, a kör eddigi felügyelő tanárai (Balogh F., Csiky L. ; Erdős J., Dicsőfy J., Sass B.), el­nökei és a közlöny szerkesztői, számszerint 32-en. Min­denikök tartalomdús cikkel vagy emléksorokkal tették ér­tékessé a jubiláris számot. Mi is szívből üdvözöljük a negyedszázadot megért, szép célú kört! Vivát, crescat. floreat! D. TÁRCA. Augustinus befolyása a tanfejlődésre. 6. A realistikus scholastika tana: a bűn, kegyelem, érdemek, szentségek. A nominalismus. A scholastika úgy a realismus korában, melynek végén aquinói Tamás (f 1274.) elődeinek tanát összefog­lalta (Summa), mint a nominalismus uralma alatt, melyet Duns Scotus (f 1308.) megalapított és Occam Vilmos (f 1348 után) megszilárdított, az augustinismust a theo­logiából lassankint végképen kiszorította. A realista scholastika Augustinus tanát még egyszer megkisérlette kiegyenlíteni az egyházi gyakorlat kívánta tannal, sőt részben reactio volt ez ellen, de a termino­lógiánál és néhány következetlenül meghagyott tannál többet alig tudott megtartani. A szentírás, mint egyedüli hitforrás, ép oly közvetítlenül áll a hagyomány mellett, mint Augustinusnál, leszámítva néhány kibékítési kísérletet; a Krisztus által történt megváltásnak csak alkalmas voltát szintén tanítják: Augustinus sajátosságából alig maradt meg ennél több. A kegyelemtant látszólag ismételték, de legalább is semipelagianussá ferdítették, úgy hogy az ér­demek szempontja alá helyezték, a szentségtanban foly­tatták az objectiv hatás magyarázatát. Praedestinatióról legfeljebb mint praescientiáról van szó, ellenállhatatlan kegyelmet nem ismernek. Mert a szabad akarat a bűn­eset által nem veszett el teljesen, sőt a megigazuláshoz szükséges. Ha ugyanis az üdvösség érdemek alapján adatik (mint Augustinus is mondotta), akkor érdemeket kell sze­rezni. érdem pedig »nem lehet az emberben más, mint a mely a szabad akarat által történik*. Ezzel a kegyelem nincs kizárva; az ember saját erejével jót akarván »al­kalmatossági érdemet* szerez (meritum de congruo), ezért részesül az együtt működő kegyelemben, a mely (mint Augustinusnál) az emberbe ömlő erő lévén az akarattal együtt »méltósági érdemeket« (meritum de condigno) született Augustinus megelőző kegyelme, a mely »nélkü­lünk* működik, kiszorul az érdem javára és megmarad a gratia infusa, a mely az embert szentté teszi. Az első embernek is meg volt ez a szentsége (ez az Isten hason­latossága), a bűneset folytán elvesztette ő és utódai, úgy hogy az eredendő bűn anyagilag a (magában véve nem rossz) concupiscentia ugyan, ezt is a keresztség után az ember elnyomhatja, de alakilag amaz eredeti igazságnak vagy szentségnek hiánya. Mivel pedig ez igazság a te­remtés után fölöslegül adott ajándék volt. az ember a bűneset után természetének lényegéhez tartozó valamit nem veszített. A formális és reális szabadság különbsége megszűnik, s míg Augustinus szerint amaz megmaradt ugyan, de a rosszra hajlik, addig a scholastika szerint épen ellenkezőleg az akarat a jóra hajlik. Az ember, ha vét­kezett, a jócselekedettel satisfactiót ád, ha nem vétkezett, érdemet szerez, a mi azért lehetséges, mert az akarat a kegyelem nélkül sem rossz. Krisztus és a szentek, mivel Isten felesleges jócselekedeteiket nekik nem számíthatja be lerovásként, az egyház számára érdemkincset szerez­tek, melyben az érdemekben szűkölködők a helyettes satis­factio elmélete alapján a búcsú által részesülhetnek. A bűnbánati szentség a legnagyobb, s bár mindenek felett az úrvaesorát magasztalják, mégis a gyakorlatban a bűn­bánati az első és az eucharistia is főleg mint áldozati mise szerepel. A transsubstantiatio megállapítása után a theologusok Krisztus testi jelenlétének módjáról értekeznek, a concupiscentiáról, hogy mindkét színben a teljes Krisztus van jelen; az egyház megvonja a néptől a kelyhet, végül egy dogmai ünnepet (Űrnapja) rendel. Az ordinatio most már határozottan szentség, mely, miként a keresztség és bérmálás, elveszíthetetlen charactert ád. Szentség a há­zasság is, mégis csakúgy magasztalják a szüzességet és angyali házasságokat, mint Augustinus korában. Az ő szentségtanának egyházias elemei voltak legnagyobb befo­lyással; spirituális felfogását mellőzte a scholastika. az ige jelentőségét nagyban leszállította, annál jobban erő­sítette a szentségek objektiv hatását. Ezek mint pusztán végzett cselekmények (ex opera operato) közlik a ke­gyelmet, mert az élvezőnek lelki állapota ugyan nem teljesen közönyös a hatásra nézve, de elégséges, ha »nem vet elébe gátat*. Ha tehát a szentség mint ilyen és hatása ennyire független a kiszolgálótól és az élvezőtől, akkor annál nagyobb súly esik arra, hogy az minden tekintetben »rite«, a megszabott rend szerint is végeztessék, mert az élvezőnek méltóságához nem sok kell, a kiszol­gálónál is elégséges, ha azt akarja végezni, a mit az egy­ház (a puszta intentió), hanem nyelvi hiba megsemmisít­heti a szentség hatását. Ily formalismus ellen erősen til-

Next

/
Oldalképek
Tartalom