Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-03-07 / 10. szám

Horvátországra és a határőrvidékre nézve még érvényben hagyatott. S ez volt a további bajoknak egyik első forrása. Egy országban, egy esperességben két különböző törvény! két különböző jogalap! Az összeveszéshez nem kellett gonoszság, csak a kettő közül valamelyikhez való ragaszkodás. A közvélemény, a felebredt magyar szellem, magyar divat által oly hazafias és nemzeties politikai színezetet nyert, hogy a ki annak nem hódolt, rossz hazafinak lett elítélve. Senki sem törődött többé az egyházak érdekeivel, sem azzal, hogy a pátens elvetése által, a horvát-szlavon egyházak ismét törvényen kívüli állapotba sülyednének vissza. Előtérbe nyomult a politika. Jött az úgynevezett októberi diploma s ennek következtében a temesi Bánságnak és szerb vajdaságnak bekebelezése; s a vármegyék hatáskörének helyreállítása és az országgyűlés összehívása. Ez természetesen visszahatással volt az egyházi viszonyokra is; a patentális egyházak visszakerültek, új püspökök választattak. Az evang. egyház egysége és békéje visszatért. Másképen alakultak a viszonyok a katonai határőrvidéken. Ott az állami visszonyok nem változtak; a katonai hatóság a császár nevében adta ki és hajtotta végre rendeleteit. Ezt a hazafias lelkesedéstől elragadott hazai egyházi férfiak nem vették figyelembe. Azt akarták volna, hogy ott is olyan tüntetéseket rendezzenek a pátens ellen, mint itthon. Nem akarták érteni, hogy ott szigorú és rideg katonai uralom áll fenn, melylyel kikötni nem lehet és nem tudták felfogni, hogy ezzel a tüntetők épen hitrokonaiknak ottani existentiáját tették volna lehetetlenné. Sajnos, tág tere nyílott a gyanúsításnak és a magánboszunak. Nem mérlegelték a viszonyok különféleségét, sem a cselekvésnek valódi indokait. A közvélemény előtt hazaáruló volt mindaz, a ki a pátenst elfogadta. El lehet képzelnünk azon ev. lelkészeinknek helyzetét, a kik a viszonyok hatalmánál fogva, épen az egyházi hívek érdekéből, kénytelenek voltak a pátenst elfogadni, míg helyette jobb törvényt nem kapnak. Érezték ezek, hogy hitelveiknél és eddigi összeköttetéseiknél fogva a magyarhoni testvérekhez kell tartozniok; de tudták azt is, hogy ezek, a fenforgó viszonyoknál fogva, nem lesznek képesek nekik törvényes oltalmat nyújtani a katonai hatóságokkal szemben. Ily helyzetben 1864-ben az ev. ref. egyházak papjai, valamint a neudorfi evang. lelkész is egyenesen a horvát országgyűléshez folyamodtak egyházuk és iskoláik védelméért s autonomikus jogaik biztosításáért. Weber András, új-pazuai ev. lelkész pedig egyházának és tiszttársainak előleges helyeslésével, 1865-ben egy memorandumot adott be ő felségének, melyben azt kéri, hogy a horvát-szlavon ev. egyházak, különleges helyzetüknél fogva, külön espcrességet alkothassanak. Az a körülmény, hogy Weber a memorandum benyújtásánál kikerülte saját egyházi felsőbbségét, hogy szándékáról sem esperesét, sem püspökét nem értesítette, természetesen rossz vért csinált. Székács József bányakerületi püspök személyesen sietett le Weberbez; kérdőre vonta és a törvényes útra terelte. De úgy a püspök, mint az egyházkerület megelégedett Weber elhallgatásával; a kérdés lényegét, vagyis a horvát-szlavon egyházak kormányzatát és az anyaegyházhoz való viszonyát épen nem oldották meg. Az egyházi téren teljes pangás állott be. Azóta harminc év folyt le eredménytelenül! Időközben létrejött a dvnastiával való kibékülés, az alkotmány helyreállítása és oly irányú törvényhozási tevékenység. mely kiváló figyelmünkre méltó. A horvát-szlavon országgyűlés 1866-ban, pótolni akarván a mult századok mulasztásait, a haladó kor követelményeinek megfelelően, a protestáns egyházak egyenjogúságára nézve a következő törvényjavaslatot fogadta el: »1. A helv. és ág. hitv. evangélikusoknak a háromegy királyságban tökéletes vallási szabadság adatik oly feltétellel, hogy e hitfelekezet követői e háromegy királyságban önálló egyházzá szervezkedjenek, s ilyenné szervezve saját honi egyházhatóságok alá helyeztetnek. 2. Csak a honi politikai hatóságokat illeti meg a háromegy királyságban létező evang. egyház feletti felügyeleti jog. 3. Az evangélikusok tanügyeire nézve ez általános országos határozatok az irányadók«. A tárgyalás szelleme dr. Spún előadása mellett kellemesen lepte meg a magyarhoni protestánsokat. Régi gyűlölet helyett engesztelő hang: régi türelmetlenség helyett felvilágosodott szabadelvűség volt tapasztalható. Voncsina és dr. Stojanovics férfias bátorsággal küzdöttek a protestánsok egyenjogúsága és vallási szabadsága mellett. Örök dicsősége lesz ez országgyűlésnek, hogy a kor színvonalára emelkedve, a fenti javaslatokat elfogadta. Azonban a szabadelvű javaslat nem nyerte meg a királyi szentesítést. Ezt pedig ő felsége 1867. jan. 31-kén kelt királyi leiratában azzal indokolta: »hogy az 1859. szept. 1-én kelt legfelsőbb vallásügyi pátens az ev. felekezetek államjogi állására nézve Horvát-Sziavonországban törvény erejével bír. Ezen országgyűlési határozatok szentesítésére — mondja tovább a kir. leirat — annál kevésbé van ok. mert nem szükséges csak általános elveket tartalmazó törvényt alkotni, midőn a nevezett pátensben régibb és részletesen megszabott határozmányok foglaltatnak. Egyébiránt, ha netáni különleges viszonyok a fenállö törvénynek megváltoztatását tennék szükségessé, szabadságában áll az országgyűlésnek, ilyeneket érett megfontolás után legfelsőbb szentesítés alá bocsátani. . .* Ez az indokolás kiválóan nagy fontossággal bír a horvát-szlavon protestánsoknak államjogi állására nézve; és csak sajnálnunk lehet, hogy a magyarhoni ev. anyaegvház ezt kellőleg méltányolni és figyelembe venni nem akarja. A gyűléseken felszólaló szónokok bámulatos könnyűséggel és következetességgel hangoztatták, sőt maga az ág. evang- egyetemes gyűlés a kormányhoz 1886-ban intézett feliratában is határozottan állítja, hogy a pátens 19*