Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-02-28 / 9. szám

szerelméért buzgó lelkipásztornak képét is igyekeztem lerajzolni. Legyen szabad ezen nagy alakot jelen cikkem keretében is megelevenítenem, s a mit ott nem tettem, a fentebbiekre szorosan vonatkozólag hadd vegyem át előttem fekvő életrajzából egy nyomtatásban »Az egyéni lelkigondozás, mint a lelkészek és egyház-vének nagy kötelességed cím alatt megjelent egyházi beszéde gondolatait, a melyekből megismerhetjük, hogy miképen fogta föl a lelkészi hivatalt, a maga teljes egészében a nevezett német lelkész. Ezen beszédét ő Düsseldorfban, egy kerületi lelkészi gyűlésen Csel. 20, 28. (Viseljetek gondot magatokról ós az egész nyájról stb.) alapján 1834-ben tartotta. Szent komolysággal hangsúlyozza Fliedner mindenekelőtt az elővigyázó, a példányszerű életfolytatás fontosságát, melyre a gyülekezet elöljárói hivataluknál fogva kötelezve vannak s azután részletesen beszél az egyes gyülekezeti tagoknak, saját szükségeik szerint való lelki gondozásáról. Rámutat először a testi betegekre, kik a türelemben ós hitben való erősítést különösen igénylik, de egyszersmind a bűnbánatra és Istenben való bizalomra vonatkozó felhívás iránt is épen nagyon fogékonyak ; hogy a betegágyon tett elhatározásokat gyakran elfújja a szél: az ne csüggeszszen el senkit. »Ha száz beteg közül, kiket meglátogatunk, csak egy is az Úrhoz tér: az már elég jutalom fáradozásunkért. Hiszen egy léleknek az értéke fölér az egész világ értékével«. Azután jönnek a lelki betegek, az eltévelyedettek és meg nem tértek, kikre a véneknek ügyelniök kell. Ezen lelki betegek külön-külön való fölkeresósót sok, egyébként jó érzelmű lelkipásztor nem tartja hivatásának, hanem Istenre bízzák őket egyedül. Kifogásokat hoznak föl : »A prédikálás a mi főhivatalunk; az eltévelyedettek fölkeresóse sok időbe kerül, melyet jobban értékesíthetünk a pródikálásra való előkészületben ós más tudományos tanulmányozásban; sok ellenséget szerzünk magunknak az által, különösen az előkelőbbek között ós elveszítjük külső egyházi célokban való támogatásukat. Igen, sőt a legtöbben durván elutasítanak bennünket«. De Fliedner mindezen kifogásokkal szembeszáll. »Hol van megírva, kércli, hogy a Krisztusról való üclvtan hirdetésének egyedül a templom volna a helye ? Mily gyakran prédikált az Úr, mily gyakran prédikáltak az apostolok csak egyetlenegy személynek ! V an-e jobb előkészület egy gyümölcsöző prédikáláshoz, mint gyülekezetünk tagjai lelki állapotának a hót folyamán a katheclrán kívül való megismerése? Mindenesetre sok időbe és fáradságba kerül az egyes beteg juhok ezen hű gondozása. De hát azért vagyunk mi itt. Legtöbb időnket és fáradságunkat lelkipásztori hivatásunknak kell szentelnünk. A kinek gyülekezete, nagysága miatt nagyon is nehezére esik ezen egyéni lelkigondozás, az nézzen segítség után, a hol és a mint ehhez hozzájuthat ; mert mindig ő marad a felelős minden lélekért. Vagy talán azt mondod Káinnál : »Avagy őrizője vagyok-e én az ón atyámfiának ?« Oh milyen nehéz hivatal a mi pásztori hivatalunk ! És ha mindenütt kerülnek is egyesek, kik bennünket fenhéjázólag elutasítanak : hát mi különös van ebben ? Megtörtént az a Mesterrel ós az ő első szolgáival is. »Én reám fogság ós nyomorúság következik«, így halljuk Pál apostolt beszélni; »boldogok lésztek, mikor titeket én érettem szidalmaznak, háborgatnak®, mondá maga az Úr. Nem a magatok nevében folytatjátok hivatalotokat, hanem a Szentlélek tett titeket püspökökké és ő lesz a ti vigasztalástok, a ti erőtök ; ő fog gyümölcsöt termelni ajkaitok beszéde utána. Azután a hitben gyöngék gondozását tárgyalja a szóban forgó egyházi beszéd, kik még olyanok, mint a most született csecsemők ós az erősekét, kik idvességet ós gyógyulást találtak Krisztus vére által ós most egészségesek a hitben, a szeretetben, a türelemben ós szorgalmatosak a jó munkákban. Mindezeknek közel kell állaniok a lelkipásztor szivéhez. »Ime lássátok, kedves testvéreim, ezek az egyéni lelkigondozás kötelességei; nehezek és sokfélék ugyan azok, de az Űr rakta reánk és ő segít is azokat betölteni. Egyáltalában nem kell kérdezgetnünk, hogy vájjon akarjuk-e, mikor, mint hű lelkipásztoroknak kötelességünk betölteni azokat; ha nem : tegyük le hivatalunkat®. Ecldik Fliednernek egyszerű, minden cifraság nélkül való, de szívből jövő s épen azért szívhez szóló beszéde. Jól tudom, hogy nem igen tartozik ide, de jól esik ideigtatnom azt a párbeszédet, melyet Fliedner temetéséről jővén, két lelkész folytatott: ))Fliedner tulajdonképen nem volt nagy hitszónok® — jegyzé meg az egyik. »Mit, hogy az az ember ne lett volna szónok ? ! — válaszolá a másik. Nekem egy embernek a szavai sem hatottak soha olyan mélyen a szivembe, mint az övéi.® Azaz, hogy mégis idetartozik ez a beszéd: hasznát fogom annak mindjárt venni. A lelkész vetegesse a maga egyházi beszédeivel a magvakat s mint lelkipásztor öntözgesse az elhintett magvakat, hogy kikeljenek azok s hozzanak bő termést a lelkeknek üdvére. A kathedrai hűséges munka lelkesíthet és ösztönözhet bennünket önkénytelenül is, legalább sok esetben, a lelkek egyéni gondozására; de