Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-02-21 / 8. szám

zülőké. Augustinust egyrészt az Isten mindenhatóságának merev bölcsészeti gondolata, másrészt az a tapasztalat vezette a praedestinatióra, hogy nem minden ember üdvözül. Ha ez így van, akkor Isten nem akarja, hogy mindenek üdvözüljenek, különben üdvözülnének is. »01y sokan nem nyerik el az üdvösséget, nem mivel ők, hanem mivel Isten nem akarja*. Istennek ezen előre rendelése nem függ semmi mástól, mint pusztán akaratától. Nem is azért rendelkezett, mivel talán előre látta, kik hisznek majd vagy szereznek érdemeket, mert előre elrendelni Istennél annyit tesz, mint előre tudni azt, mit fog ő maga tenni. Hogy miért választotta ki épen azokat, a kiket kiválasztott, s miért nem másokat: az isteni titok, melybe ember nem láthat. Káromlás volna Istent kérdőre vonni vagy a kiválasztás ellen panaszkodni, mert szintoly joggal panaszkodhatnék az állat, miért nem teremtette Isten embernek; »és te ember vagy, hanem Istennél állat vagy*. Az ember a praedestinatio tanában csakugyan állat; a kiket Isten kiválasztott, azok okvetlenül üdvözülnek, mert kegyelme ellenállhatatlan s a nem akarókból akarókat teremt; a kiket nem választott ki, azok elkárhozulnak, ha akarnának is üdvözülni. Senki sem tudja, hogy az emberek mely osztályához tartozik, a »bizonyosokhoz«-e, vagy a »többiekhez*. Itt fölmerül az Isten kettős, titkos és kijelentett akaratáról való nézet. Mivel tehát ember nem választhatja el a két osztályt, azért úgy kell tekinteni mindenkit, mintha kiválasztott volna. »Ránk tehát, a kik nem tudjuk, hogy melyik a békességnek fia, melyik nem, az tartozik, hogy semmiléle kivételt ne tegyünk és senkit el ne különítsünk, hanem azt kell akarnunk, hogy mindnyájan üdvözüljenek, a kiknek ezt a békességet hirdetjük«. Az elméletet a gyakorlatra alkalmazni nem szabad, de hirdetni kell ezen tant, mert az embereket alázatosságra tanítja és mert a bizonytalanság félelme jó cselekedetekre ösztökél. Jó cselekedetre azonban csak akkor képes az ember, ha a kegyelem birtokában van. így jutunk Augustinus kegyelem-tanára, a mely az egyháztannal és praedestinatio theoriájával szinte párhuzamosan halad s csak néhány ponton jut azokkal laza összefüggésbe. Sopron. Jciusz Vilmos. theol. tanár. KÖNYVISMERTETÉS. A zsidókhoz irt levél kritikai és bibliai theologiai elemzése. Irta Erdlh József theol. tanár. 1894. Debrecen. Vi+ 170 1. Ára 3 korona. Erdős József neve nem ismeretlen hazai theologiai szakirodalmunk terén. Ezelőtt négy évvel a római levélről írt bibliai theologiai tanulmányát nemcsak a hazai, hanem a külföldi szakemberek is figyelemre méltónak tartották. Ez a körülmény indította szerzőt — saját szavai szerint — arra, hogy jelen tanulmányával felhívja az érdekelt körök figyelmét a zsidókhoz irt levélre, melyet az új szövetségi kánon örökbecsű gyöngyének tekint. És méltán, mert Krisztus személye, megváltói munkásságának hordereje, az üdv-intézmény jogosultsága, s az ótestamentumi institutiókkal szemben dicsősége és örök érvénye szebben, igazabban és meggyőzőbben egy újtestamentumi iratban sincs kifejtve. Szerző előterjesztési modora — mint az előszóban maga is jelzi — egészen tudományos jellegű, de szem előtt tartotta a gyakorlati célt is. Ez előterjesztési modort igen szerencsésnek tartom. Elvégre a tudós exegesisnek nem önmagában van a célja, nem egyszerűen az a feladata, hogy a filologiai elemzés szőrszálhasogató útvesztőjében tévedezzen, hanem szem előtt kell tartania a gyakorlati élet szükségeit, a vallás-erkölcsi élet ápolását, s arra kell törekednie, hogy a vallásos hit öntudatosságának fokozásában, az erkölcsi megjobbulás érzetének élénkítésében maga is közremunkáljon. Ha e célt az exegesis szem elől téveszti, feladatát csak félig oldja meg. fejtegetése léleknélküli lesz és szava kiáltó szó a pusztában. De viszont hiába való munkát végezne az oly magyarázó, ki a históriai kritika tényleges eredményei előtt szemet hunyva, gyakorlati elmélkedéseiben nem a keresztyén hitnek az újtestamentumi iratokban foglalt, s a tudomány által körvonalozott és megállapított fundamentumára helyezkednék, hanem ötletszerűen járna el, s a mindennapi élet jelenségeinek ilyen vagy amolyan, többé-kevésbbé elmés kiszinezéseivel töltené be a kathedrai magyarázatra szánt időt. Az ilyen bibliamagyarázat épen azért, mert üres, csak a felszínen lebeg, de a szivek mélyére sohasem fog behatolni. Ugv látom, hogy szerző szeme előtt is ez a szempont lebegett, midőn tanulmányában a gyakorlati élet rzükségeire is figyelemmel volt, s oly forrást kivánt tanítványai s a gyakorló lelkészek kezébe adni, melyet a gyakorlati bibliamagyarázatban sikerrel használhatnak. A munka három főrészre oszlik. Az első részben a levelet kritikai szempontból ismerteti, s a levél szerzőjére, olvasóira, rendeltetési helyére stb. vonatkozó kérdéseknél kiterjeszkedik már az ős egyház körében felmerült ellentétes nézetek ismertetésére, a keleti és nyugati egyházi atyáknak egymástól eltérő nézeteire, majd a reformátorok s az újabb bibliatudósok álláspontjára, s fejtegetésében azon végeredményre jut, hogy a levelet nem Pál írta, de szerzője Pál iskolájából való, s álláspontja a nagy apostol álláspontjával megegyező. A mit e részben szerző mond, általánosságban helyes, s a tudós exegesis mai színvonalán áll. Részletekben lehetne kifogást tenni pl. a levélnek az alexandriai philosophiához való, viszonyát, vagy a levél szerzőjének Pál theologiájával való megegyezését illetőleg, de elismerem, hogy e tekintetben a dolog természetéből kifolyólag minden írásmagyarázó álláspontja csak szubjektív lehet, épen azért csalhatatlanságot egyik sem igényelhet. Kifogásolni lehetne továbbá e részben fejtegetésének túlságos tömörségét is, a mi a világosság rovására esik, a mennyiben egyes megjegyzéseinek horderejét csak az igazi szakember tudja teljesen mérlegelni. Hihetőleg e tekintetben a szerzőt nyomdai szempontok vezették, hogy ismertetése túlságosan hosszúra ne nyúljék. A második főrészben a levél magyar fordítását közli a Tischendorf által megállapított szöveg alapján, mely tagadhatlanul a legmegbízhatóbb szöveg. E részben szerző már kizárólag tanítványait tartotta szem előtt, s fordításában a szövegszerűségre törekedett, mi sok helyen a jó magyarság rovására esett. Nyelvezete nem elég gördülé-