Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-02-21 / 8. szám

keny, s nélkülözi a mi jó Károlinknak bibliai zamatát, a minek folytán kathedrai használatra nem ajánlhatnám, de az exegetának igen jó szolgálatot tesz. Értelmezésében szem előtt tartotta az exegetika eredményeit, s fordítása a szöveg helyes megértését elősegíti. Legsikerültebbnek tartom a harmadik főrészt, mely a levél bibliai theologiai elemzését tartalmazza. E részben versről-versre menve, igen találóan fejtegeti Krisztus személyiségét, Mózeshez való viszonyát és vele szemben elsőbbségét. Majd részletesen szól Krisztus főpásztori hivataláról, összehasonlítva az ótestamentumi papsággal, továbbá Krisztus haláláról, annak jelentőségéről szemben az ótestamentumi áldozatokkal. Végre a levélnek azon nyilatkozatait tárgyalja részletesebben, melyek a keresztyénhez illő erkölcsi élet alapelveire, a hitre, s annak példányképeire, a küzdelemben való állhatatosságra, a szenvedések eltűrésére, a békességre és szentségre vonatkoznak, mindenütt a gyakorlati magyarázatra alkalmas, eszméitető megjegyzésekkel kisérve. Elismerem, hogy szerző derék munkát végzett, s alkalmas segédkönyvet adott nemcsak tanítványainak, hanem azon gyakorló lelkészeknek is, kik a bibliamagyarázatra való előkészülettel több ideig és behatóbban szoktak foglalkozni. Belevitte e tanulmányába egész tudását s vallásos kedélyét, párosulva az exegeta tiszta ítéletével, épen ezért nemcsak megszokásból, hanem teljes öntudatossággal ajánlom Erdős könyvét az érdeklődők figyelmébe. Petri Elek. BELMISSZIÓ. Az Ifjúsági Egyesület helyiségavató ünnepén. Elmondatott Budapesten, 1895. január 10-én. »Immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem a szenteknek polgártársai és cselédei*. (Eféz. 2, 19). Ezekkel az apostoli szavakkal üdvözlöm az Ifjúsági Egyesület ide sereglett tagjait e szerény kis otthonban, mint a házi gazda intézet, a Theologiai Akadémia, ez időszerinti igazgatója. Szivemből kívánom, hogy a tisztelt tagtársak ne legyenek itt jövevények és zsellérek, hanem leljenek itt barátságos otthont és családias tűzhelyet; legyenek itt a 'szenteknek polgártársai és Istennek cselédei«; legyenek itt önkénytes társai a Krisztus besorozott katonáinak! E helyiségek, melyek most az Egyesület előtt megnyílnak, Isten és az ő országa leendő szolgáinak, a prófétaiaknak kisded hajléka. Az evangélium szent igéi hirdettetnek itt naponként s a kijelentésről szóló tudomány szavai hangzanak itt a theol. ifjúsághoz. Mert az Ifjúsági Egyesületnek nemtheologus tagjai is ide járnak nem ugyan theologiát tanulni, hanem »életnek vizét* meríteni, azaz mennyei erőket venni magokhoz az élet munkájára és küzdelmeire. Mert akár theologus valaki, akár jogász vagy bölcsész, medikus vagy technikus, mindemköknek szükségök van azokra az isteni erőkre és mennyei energiákra, melyeknek örök kútfeje és kiapadhatlan forrása Jézus Krisztus és az ő evangéliuma. Ezekkel az erőkkel megedzett lelkeknek sikeresebb a munka, édesebb az élet és zavartalanabb a boldogság. Minden ember érzi s ha még nem érezték, önök is érezni fogják a nagy egyházi atya eme szavainak igazságát: »Magadéinak, gyermekeidnek alkottál bennünket, Istenem, és a mi szívünk nem lel nyugtot, a míg benned meg nem nyugoszik* (Augustinus). Legyen azért e hajlék lelki erőgyűjtésnek és erkölcsi üdülésnek háza, egy erkölcsi Bethel honnan hitnek, reménynek és szereretnek erőit és erényeit vesznek és visznek magukkal e háznak mind vendégei, mind lakosai. De erőnek és erősségnek háza csak úgy és akkor lehet e hajlék, ha az erők erejével, a lelkek lelkével élnek és folytonos összeköttetést tartanak Önök. Ne csak a theologiai ifjúsággal, ne csak ennek hitteljesebb, egybáziasabb életével tartsanak össze. Ez is ér valamit, mert a theologus ifjúban mégis csak szervezettebb a keresztyén tudás, kiformálódottabb a keresztyén kegyesség, belterjesebb az evangéliumi érzület és életmód; hiszen ők hivatásuk szerint »a szenteknek polgártársai és Istennek cselédei*, mondhatnám: Krisztusnak besorozott katonái. De kérdezzék meg Önök Fiatal Barátaim, akármelyik hivatásos theologustól, az igazi »próféta-fiak« bármelyikétől: honnan merítik az erőt, a lelket, a képességet a prófétai, az apostoli munkára és életre? Válaszul azt fogják Önök nyerni, a mit Péter apostol adott a Szentírásban, hogy nem valami mesterséggel kigondolt beszéddel hirdettük az Úr Jézus Krisztus hatalmát (II. Péter 1: 16.), mert nem ember akaratjából származik a prófécia, hanem a Szent Lélektől indíttatván szólnak az Istennek Szent emberei (II. Péter 1: 21.). Krisztus katonája tehát, legyen az besorozott, legyen az önkénytes, nem önmagából, hanem az erők erejéből, a lelkek Lelkéből meríti az ő vitézségének erejét. Krisztus katonájának lenni annyi, mint őt vezérül, mesterül fogadni el; alárendelni neki értelmünket azért, hogy felvilágosítsa, kormányozza lelkiismeretünket és parancsoljon neki; oda adni neki szabadságunkat és akaratunkat azért, hogy isteni erejével támogassa, megerősítse és megszentelje; felajánlani neki életünket, hogy az ő képére és hasonlatosságára átidomítsa; kezeibe tenni le rendeltetésünket, hogy isteni hatalmával betöltse. Mert mindaz, a mi a Krisztusban teljesség, az ő igaz vitézében, tanítványában is ott ragyog: értelmét az ő csalatkozhatatlan bölcsesége, lelkiismeretét az ő tévedhetlen tanácsa, szabadságát az ő szent szabadsága kormányozza, irányítja isteni hatalommal és biztossággal. Krisztus katonája már nem önmagáé, egyet képez ő a Krisztussal s ebben a benső, leírhatatlan életközösségben Mesterének isteni szelleme betölti az ő egész életét és minden törekvését (P. Didón). így és ekkor lesznek Önök, Fiatal Barátaim, a »Szenteknek polgártársai és az Istennek cselédei«. Azért fogadják el tőlem, Fiatal Barátim, ezt a tanácsot: Tárják föl leikeiket Krisztus szelleme előtt, hogy 16