Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-02-14 / 7. szám

mint ilyen szent, ha nem személye, hanem hivatala mint ilyen szent: csak akkor választható el a klérus végképen a laostól. Nem hierarchikus érdek vezette Augustinust e tanra, hanem a donatisták ellenzéke. Tényleg a hierarchiának szolgált: ha az egyes hivő csak az egyházon belül juthat Istennel közösségbe és csak a szentségek útján részesülhet kegyelemben, természetes, hogy az egyháznak képviselői, az ordinált papok, a kik a szentségeket kezelik, az egyes hivők közbenjárói. A Szentlélek, mely csak az egyháznak birtoka, működését az egyház képviselőiben összpontosítja: a pap a Szentlélek kiváltságos birtokosa, Istennek földi helyettese. Ezt a következményt Augustinus még nem vonta le, sőt ismeri még a hivők egyetemes papságának eszméjét. Ez a nézete azonban csak mysticismusának egyik nyilvánulása és nem folyik egyháztanából, melyben mindjobban mellőzte Istennek közvetlen működését. És ez a mellőzés újplatonikus szempontból következetes volt. 13. Spirituális Istentan és materiális egyháztan. Az egyház szent, és a látható egyház az igazi; ez azonosítás oka: a hatalmas, katholikus egyház "benyomása. Sajátságos, hogy mennyire fér meg Augustinus egyháztana bölcsészeti istenfogalmával, melyből szinte következményként folyik. Mivel Isten az a változatlan egyszerű lét, a kinek működése mindig egyformán mindenható, azért az embernek megtérése nem lehet közvetlenül Istennek munkája, mert különben az ember születésétől fogva hinne, sőt mint hivő születnék. Ha paradoxonnak helye van, azt mondhatjuk: Istennek mindenhatósága megköti kezét. A merev deistikus istenfogalom nem engedi meg, hogy ő tényleg minden legyen mindenekben. Az ember megtéréséhez és általában megigazulási folyamatához egy közvetítő véges hatalomra van szükség s ez az egyház. így csúszik be a rendszerbe az egyház, hogy ezután minden más elemet háttérbe szorítson. Istennek mindenhatósága átszáll az egyházra. A két tényező, Isten és egyház, nem csatlakozik okszerűen egymáshoz, a gondolkodás az elsőről mintegy átugrk a másikra. Csak így egyesült Augustinus gondolkodásában a spirituális istentan a materialis egyháztannal. De az utóbbi magában tekinive sem ment az ellen mondásoktól. Augustinus két egyházfogalmat fejtett ki. Az első: az egyház hierarchikus üdvintézmény. A donatisták a bűnösöket kizárták, hogy az egyház szent maradjon; az egyház tagjai csakis a valóban hivők és szentek. Augustinus annak alapján, hogy senki az emberek sziveibe nem láthatván, lehetetlen elkülöníteni a hívőket a hitetlenektől, különbséget tesz Krisztusnak igazi teste és kevert vagy látszólagos teste, azaz láthatatlan és látható egyház között. Az utóbbihoz tartoznak a hitetlenek is, sőt az egyház mint közvetítő intézmény épen arra való, hogy ezeket fegyelmi vagy kegyelmi eszközeivel a láthatatlan egyház számára megnyerje; ők még csak Krisztus testében, Isten házában vannak, de magok még nem részei a testnek és háznak. Ilv értelemben az egyház csak a szentségek közösségében élő emberek külső társulata. Másrészt az egyház mint földi intézmény szent, nem — mint a donatisták akarják — tagjainak személyi szentségénél fogva, hanem mivel ez egyháznak úgy intézményei, mint képviselői objective, tárgyilag szentek. Az első meghatározásnál tehát megkülönbözteti a látható és láthatatlan egyházat, a másodiknál a kettő összeesik, nem teljesen, mert az első meghatározásnál a szent jelző a személyekre vonatkozik, a láthatatlan egyház a »szenteknek közössége*, a másodiknál a szent jelző az intézményre vonatkozik, a szentegyház a »szentségeknek összege*. Hogy Augustinus a látható egyházat tartotta az igazi szentegyháznak, az egyház katholikus jelzőjéből magyarázódik. A térbeli egyetemességet ő emelte ki leginkább. Az Úr megjövendölte, hogy az egész földkerekségen el fog terjedni egyháza és úgy történt. Az egyház legyőzte a legnagyobb akadályokat, legyőzte azzal, hogy vak engedelmességet követelt. Annál csodálatosabb győzelme, mennél kevesebb oly tana volt, mely előtt az értelem önként és azonnal meghajlik. Az egyház legyőzte a római birodalmat és le fog győzni minden hatalmat, a mely nem az ő szolgálatába áll, mert az egyház Istennek országa e földön. Sopron. Jausz Vilmos, theol. tanár. KÖNYVISMERTETÉS. Krisztus az én életem. Egyházi beszédek. Szerkeszti és kiadja Zábrák Dénes soproni ág. ev. lelkész. I—III. füzet. Ára füzetenként egy hónapra 50 kr. Budapest, 1895. Hornyánszky Viktor nyomása. Megrendelhető a szerzőnél Sopronban. A fenti cím alatt kezdte meg a szerző 5—6 íves füzetekben 2 kötetre tervezett s az evangéliumi perikopák alapján az egyházi év ö-szes ünnepeire és vasárnapjaira készült egyházi beszédeinek kiadását. A munka Budapesten, Hornyánszky V. könyvnyomdájában jelenik meg. Az egész mű ára 4 forint 50 krajcár, az 1. köteté külön 2 frt 50 kr., a II. köteté 2 frt. Egy bírálatot ismerünk már e beszédekre, Karsay Sándor püspök úrnak az I. füzethez adott e szavaiban: »Zábrák Dénes, soproni lelkésznek ezen evangéliumszerü és épületes egyházi beszédeit a lelkésztársak és hitrokonok buzgó pártoló figyelmébe melegen ajánlom«. A mily értékes és biztató e rövid bírálat a szerzőre, főleg mint kiadóra nézve, oly értékes az annálfogva is, mert kezünkbe adja a beszédek igazságos megítélésének mértékét. Az egyházi beszéd célja és feladata valóban az, hogy a biblia alapján s a biblia, nevezetesen az evangélium szellemében a keresztyén gyülekezetet építse. Építés, illetve épülés alatt viszont ismereteink gyarapítását, szivünk érzelmeinek tisztítását s nemesítését és akaratunk megindítását s erejének fokozását értjük Istennek tetsző keresztyén élet folytatására. Ily értelemben e beszédek méltán mondhatók építő és épületes beszédeknek. A mily bátor és következetes szerző a mai társadalmi életet mozgató kérdések felvetésében, p. o. sociális munkáskérdés, élvezethajhászás, életuntság, vallási közönyösség, hitetlenség, fanatizmus, egyházpolitika stb., oly kérdések felvetésében tehát, melyek általánosságuknál fogva közérdekűek: épen oly biztos kézzel fog azok megoldásához helyes érzékkel megtalálván s megtartván a határt, a meddig az egyházi beszédnek mennie lehet. Nem bocsátkozik elméleti, tudományos fejtegetésekbe, a mint hogy az egyházi beszédtől nem is ilyen értelemben várjuk — még a szoros értelemben vett vallási kérdésekben sem — ismereteink gyarapítását. Általános értékű gyakorlati ismereteket várunk, melyek segítségével kiki maga ítélheti s oldhatja meg az élet különös kérdéseit. S az ily elvi ismeretek megadásában abban tanúsít szerző a vallásos gondolkodást kielégítő s megnyugtató biztosságot, hogy elveit az evangéliumra — Krisztusra alapítja, a miben beszédeinek a legfőbb evangéliumszerű vonást is megadja. E tekintetben csak azt óhajtanám, hogy mindenütt oly