Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-08-16 / 33. szám

első kötetét (a reformációtól a XVII. század végéig), mely mű nagy szorgalommal és fáradsággal van ugyan összeállítva, de mint járatlan helyeken a legelső úttörő teljességre számot nem tarthat. — Nemcsak" azért hézagos, mert sok iró szónokot névről sem említ meg, hanem azért is, mert a kikről szól, azoknak sem sorolja fel ösz szes megjelent munkáikat. — Aztán más módszert alkalmaz ma a fejletebb ízlés és tudomány, mint a mit Tóth Mihály használt. — Hiányai mellett is műve nagyon becses, s oly alap, melyre építeni lehet. Bő szemelvényei csak emelik a mű értékét. Protestáns irodalmunkra nézve valóban veszteség, hogy a második kötet meg nem jelenhetett belőle. E kisérlet egyetlen az egész magyar irodalomban. Még a katholikusok is csak a kezdet kezdetén vannak. 1875-ben a kir. magy. tudományegyetem bittani kara a Horváth alapból pályázatot hirdetett ily műre, de az 1878-iki Új Magyar Sionban megjelent Bevezető eszméken kívül a pályázatnak egyéb eredményét nem olvastam. Már csak azért is rendkívül becses lenne egy magyar prot. egyházszőnoklat történelmének előállítása, mert, a mi eddig még nincsen, vele s általa bizonyíthatná be a magyar protestantismus azt a nagy és jótékony hatást, melyet prédkátorai az irodalom nyelvére, stylusára, a nemzeti érzület ápolására és az egész magyar társadalom lelkiismeretére gyakoroltak; azt, a mit a francia Viguié ekként fejezett ki: »A reformátoroknál a prédikálás cselekménynyé és alkotássá emelkedett a lelkiismeretre hatásában: ők teremték meg a nemzeti nyelvet, irályt, a beszédnek méltóságát s biztosították az igazság, szentség és szeretet diadalát.* (Balogh F. közlése Prot. Szemle 1891.) Irodalomtörténetünk egekig magasztalja Pázmány szép magyar nyelvét, erőteljes stylusát, de bizony ő is csiszolatlan maradt volna, ha előzőleg a nemzeti nyelvnek erőt, méltóságot, zengzetességet nem szereznek azok a szegény, de serény prot. prédikátorok, kikről a történet csak futólag emlékezik meg. — Si praedicatores non praedicant, Pázmány et consortes non cantant — A prot. prédikátorok egy része a magyar nyelv legelső nyelvészei és nyelvtanítói voltak, így Erdösi János, Bencédi Székely István, Dévai Biró Mátyás, Gáhzécsi István, Bornemisza Péter, Szenczi Molnár Alb., Alvinczi Péter, Gr elei Katona István, Komáromi Csipkés György. Ezek, sok másokkal együtt, pallérozták nemzeti nyelvünket, melyért egy század alatt többet tettek és fáradtak, mint a megelőző hét század együttvéve. — Lefordították a bibliát, magyarázták a görög és latin classikusokat, sőt megkezdették a külföldi irodalom nevezetesebb termékeit hazai nyelvünkre átültetni. — Az ő ajkukon, az ő műveikben szólalt meg először a magyar nyelv vonzó édességgel — Révész J. írja Szenczi Molnárra vonatkozólag: »hiszem, hogy az ő csontjaiból támadni fog egy nemesen bajtvívó boszúálló, a ki bebizonyítandja, hogy a reformáció, zivataros kora után nem egyik vagy másik bíboros főpap vagy mágnás, hanem Istennek ezen nyomorral küzdött serény szolgája az, a ki a komoly és szabatos magyar irodalmi nyelvnek korszakot alkotó munkása s egyidőre megalapítója volt.« Eddig még nem támadt ilyen bajvívó! — Az irodalomtörténet, bár prédikátoraink munkásságát kellőképen fél nem tünteti, mégis emléket állít nyelvünk emez apostolainak, midőn azon aerát, melyben éltek, -»protestáns korszak« névvel tiszteli meg. A prédikátorok egyénisége, jelleme Erdély fejedelmi udvaraiban nyert legpregnánsabb kinyomatot. — Azok a szónoklatok, melyek Alvinczi Péter, Gelei Katona István, Keserűi Dajka János, Medgyesi Pál, Selyei Balogh István és Tófeu-i Mihály a Bethlen, Rákóczy és Apaffy szine eiőtt az összes állami és udvari főméltóságok jelenlétében tartottak, hatásban csak a Bossuet és Feneion szónoklataival mérhetők össze. — Ezeknek egy-egy prédikációjuk hetekig foglalkoztatta XIV. Lajos udvarát, szinte esemény számba ment és a legmélyebb benyomást gyakorolta a ledér királyra és környezetére. Erdély udvari hitszónokai hasonlóképen nemcsak a hit- és erkölcsre tartozó dolgokban, hanem olykor a politikában is döntő befolyással voltak. — A tűzlelkű Tófeus tanításai lángoló pallosként hulltak alá a szószékből, melyek hihetetlenül megtalálták a szívek nvilját, úgyannyira, hogy midőn maga a puritán püspök azokat irásba foglalni vonakodott, Bornemisza Anna fejedelemasszony íródeákjai jegyezték utánna a templomban. Ennél nagyobb bizonyíték nem kell a magyar prot. udvari papok hatása mellett! A prédikátorok nagy tevékenységet fejtettek ki az igének nem puszta hirdetésében, hanem a hirdetett igazságok irásba tevésében és kinyomtatásában is. Bornemisza Péter egymaga kiadott annyit, mint ma 20—30 prédikáció-író. És akkor mégsem panaszkodott senki! Kutatásaim nyomán a magyar prot. egyházszónoklati irodalom statisztikáját a következőkben állíthatom össze: A XVI-ik századból korunkig fölmaradt 12 irónak 32 müve. Legelső a Iluszár (Anaxius) Gálé 1558-tól (Az Úr Jézus Christusnak szent vacsorájáról való Prédikációk). Az irók — két ismeretlent kivéve — egytőlegyig a magyar prot. egyház világító tornyai, mint: Huszár Gál, Mélius Péter, Dávid Ferencz, Károlyi Péter, Bornemisza Péter, Kulcsár György, Gzeglédi György, Félegyházi Tamás, Tolnai Dccsi Gáspár, Beythe István, Sóvári Soós Kristóf. A XVIl-ik századból van 80 iró 133 művel. Ezek közül különösen termékenyek (5—6 munkával): Margitai Péter, Alvinczi Péter, Medgyesi Pál, Komáromi Csipkés György, Bátai B. György, Kölceéri Sámuel, Szathmárnémcthy Mihály. Kiválóbb nevek: Hodászi Lidcács, Derecskei Ambrus, Magyari István, Keserűi Dajka János, Szenczi Molnár Albert, Melotai Nyilas István, Gelei Katona István, Sélyei Balogh István, Martonfalvy György, Tófeus Mihály, Debreczeni Ember Pál, P. Pápai Ferenc. A XVIII-ík századból van 17 iró 19 művel. Termékenyebbek : Kecskeméty Zsigmond és Takács Ádám. Nevezetesebbek: Hunyady Ferenc, Szikszay György, Péczeli József. A jelen században megjelent 119 irónak mintegy 155 műve. A legtermékenyebbek, négy vagy több kötettel : Dobos János, Fábián Dániel, Fördös Lajos, Gyöngyössy Sámuel, Heiszler József, Kiss Ádám, Vámosi Pap István, Révész Imre és Bálint, Péterfy Sándor. E szerint a magyar iró prot. prédikátorok száma ez ideig körülbelől 228-ra, kiadott műveiké pedig mintegy 339-re megy. Nem számítottam az egyes alkalmi (beköszönő stb.) és halotti prédikációkat, melyek, főként a jelenlegi és a XVlI-ik században bőven jelentek meg. Akad majd bibliográfus, a ki ezekre is kiterjeszti figyelmét. Az eredeti beszédekhez arányítva elenyészőleg csekély fordítások jöttek ki, alig több mint 12. Első a Hollósi Gottfried fordított beszéde. (1603). Szorgalmas fordítók: Mihálykó János (1612, 1616) eperjesi pap, Szenczi Molnár Albert (Postilla Scultétika 1617, Saec. concio 1618), Kecskeméti C. János (1620), ki számos eredeti prédikációt is irt, Gombási János (1779), Mitrovics Gyula (Lang H.), Hetesi Viktor. — Jóval nagyobb azoknak a számuk, a kik külföldi jeles szónokok után dolgoztak, így Németi Sámuel (Dodrige), Kolmár (Sintenis), Fábián M. (Schweizer), Rácz K. (Kohlbrügge), Révész I. (Bobertson),