Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-01-18 / 3. szám

Főiskolánk homlokán lévő feliratból olvasható ma is. hogy ez ősi intézet kolosszális épülete magyarországi egyes jól -tevők adakozásából épült. E forráshoz fordulunk bizalommal. hogy e főiskola fejlődését és megújulását a nemzettől nyervén, legyen szelleme, mint volt mindig, valóban nemzeti és szabad, jótékony hatása, mint a forrás, melyből. megujul, édes hazánkra egészen kiterjedő. A nemzeti Géniusz ihletésére buzdultunk fel lelkesedésre'a nagy cél iránt, e Géniusz szelleme hassa át honfitársainkat, hogy támogatásunkra siessenek! A hazafiság szent, érzelme tegye lehetővé, hogy főiskolánkra, a nemzeti szellem és közművelődés teljesen kifejlesztett és megerősített ezen ős várára vethesse fényét nemzetünk ujabb ezeréves életének hajnala!« Krónikás. T Á R C Z A. Vigasztalódás. Keresztekkel láttál én Teremtőm engem : Gyászba öltözteted szegény szívem, lelkem. Hogy ne dicsérhessen s éneket ne zengjen, Klnémítád ajkam, elnémítád nyelvem. Karom', hogy ég felé esdőn ki ne tárjam, Ágyamhoz szegezted nehéz nyavalyámban. Szívem lángolását — Mózes csipkebokrát — Hogy ne melengessen. — elfojtád, kioltád, Földre vontad lelkem, ha már szárnyat bontott, Hogy megostromolja a magas égboltot . . . Vezettél járatlan, kietlen világba S nem mutattál forrást, mely vízzel kínálna: S mikor lelkem alélt éhségnek miatta, Igéddel senki sem könyörült meg rajta. Kik nekem örültek, kik forrón szerettek, Áldott barátaim' mellőlem elvetted. Lgvmagamra hagytál, ültettél a porba. Sáppadó arcomat., hogy könyüm locsolja. S mikor elborított szenvedések árja, Elvittél, — vezettél Bethesda partjára S nem küldél angyalt, hogy vizét fölzavarja S én árván vergődtem ezer búba', bajba'. Kngedtéi sülvednetn mélységes fertőbe S nem volt lélek, a ki kihozzon belőle! . . . Áldalak jó Atyám, hogy égi orcádat. Keám fordítottad, hitem' megpróbáltad! \ Ha ostromlá szívem' egykor bánat árja, Verőlényt is hintesz tudom Te reája. Ha feledtetéd is velem dicséreted', Adsz nyelvemre majdan istenes éneket. Ki ágyhoz szegezted karom' nyavalyámban. Megengeded még hogy ég felé kitárjam. Ha kialudt szódra szívemnek parázsa. Felszítod, éleszted Te még lángolásra. Ha gondot fűztél is vergődő lelkemre, Adsz neki majd szárnyat, mely hozzád emelje Ha elvezettél is kietlen világba, Ont szavadra vizet nekem — kősziklája. Ha tetted is lelkem' éhséggel próbára, Lesz még, ki szegénynek igéd prédikálja. Ki elvetted tőlem a kiket szerettem. Szeretve Te magad őrködöl felettem. Ha le is ültettél nyomorba, szemétre, Szívemnek örökké nem tart szenvedése. Bethesda partjára kinek elvitt karja, Küldesz angyalt, a ki vizét fölzavarja. Ki sülyedni hagytál mélységes fertőbe. Nagy a te hatalmad, kiemel belőle. S ki itt általvittél bűn, bajon, csapáson, Eltörölöd ott fenn, tudom, könyhullásom"! Pápa. Ardényi Osváld Kát mán. Horváth Márk és Szegedi Kis István. Egyháztörténelmi tanulmány és korrajz. (Vége.) Horváth Márk mihelyt a töröktől lehelé, katonás pontossággal és szigorral iparkodott az utasításoknak megfelelni. Rendre fogdostatá a környéken kegyetlenkedő szabad hajdúkat, de nem kímélte a várak és kastélyok élősködő és kalandozó haramiáit sem, s mint Budai Ferencz mondja, azokat puskaporral tépette szélivel, és más egyéb kinos halálnak nemével ölette, melyeket azok érdemlettek. A mai kor felfogása szerint kegyetlen és emberietlen, de az akkori viszonyoknak és erkölcsöknek megfelelő, mindenesetre pedig a közjó előmozdítására célzó eljárása azonban nem találkozott mindenfelé osztatlan tetszéssel, s különösen nem tetszett az a várak urainak, minélfogva őt nemcsak akadálvozák működésében, hanem egyenesen megbuktatni iparkodtak. E törekvés — a jelzett szomorú viszonyok dacára — érthetetlen volna előttünk, ha nem tudnánk, hogy a Horváth Márk ellen felzúdult urak az élfogdosott. és kivégzett rablókban nem csupán várőrségeik fogyását sajnálták, hanem ama hasznot és nyereséget is, melytől a rabló kalandozások beszüntetésével elestek.1

S nevelte az ellene való ingerültséget ama körülmény, hogy »az udvarnál sok szó lőn erről is. hogy ez időben az minémü nyereség eselt. ezelőtt való kapitáno'k idejében, hogy hova lett az ő felsége része, kit minden nyereségből ő felségének ki kellett volna adni«, s Horváth Márknak — a mint a parancsnokságot átvette — kötelességévé tétetett, hogy erre gondot viseljen, liog-y az ő felsége része megadassék.2

Az udvarnál pengetett eme kérdés kényes dolgot érintett s midőn Horváth Márk bolygatni kezdő azt, mérges darázsfészekbe nyúlt. Ismeretes, hogy » 1 Még a nádor Nádasdi Tamás kanizsai tiszttartója is igy ir 1077-ben Csányi Ákosnak: »Efféle dologban legfellebben az haszonért járnak az darabantok és egyéb szegény legényei1'; mit kellessék nekik adnom efféléből, tanítson meg kegyelmed, mert ők a régi szokás szerint való hasznot kívánják, kinn csudálok hogy ugy volt a mint ők beszélik és bizonyítják, hogy uramnak csak harmadát adták volna, és efféle prédával mind drabant, porkoláb és tiszttartók osztoztanak volna, kiknek szolgái az utat lestek*. Battyáni Ferencz emberei pedig 1559-ben három lovat ejtettek ; a legjobbik az uré lett, de a melyet jártatás közben csakhamar elkaptak a türjei apát emberei. 2 Schravber Wolfgang császári commissaviusn&k 1556;. Szent-György előtt két nappal Bécsből Horváth Márkhoz küldött levele.