Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-05-24 / 21. szám

és felekezeti jogegyenlőség magasztos eszméjének megvalósításáért évszázadokon át protestáns buzgalom és lankadatlan hősiességgel folytattak. Az 1791. és az 1868. évi törvények csak egyes lépcsőfokozatai voltak azon magaslatnak, melyen oltárként tündöklik a szabadság, egyenlőség és testvériség isteni eszméje. Őseink küzdelme példa nekünk, szenvedésük parancs, hulló vérüknek emléke termékenyítő harmat a jelenben, mely minket egy szív és egy lélekkel arra ösztönöz, hogy a lépcső utolsó fokozatáról meg ne hátráljunk, de bátran és a magasztos ügyhöz méltó buzgalommal igyekezzünk a szent célt elérni. Hazánk és nemzetünk intéző köreinek óriás többsége osztatlan öröm és helyesléssel üdvözölte a magas kormány által előterjesztett ezen törvényjavaslatokat. Üdvözölte, mert azoknak fundamentoma a jogegyenlőség, szelleme pedig a szabadelvüség! Üdvözöljük azokat mi is, mert azon eszme megtestesítését s azon végcél biztosítását, látjuk bennük lefektetve, melyért őseink a harctéren is hősiesen küzdöttek, legyőzve pedig a gálya és börtön kínjait hithűséggel átszenvedték. De üdvözöljük a javaslatokat előterjesztő magas kormányt is, a beterjesztett javaslatoknak a képviselőházban történt tárgyalása alatt tett és nekünk erkölcsileg elég garanciát nyújtó kijelentéseért, hogy a protestáns vallásfelekezetek szükségleteit az 1848. évi XX. t.-c. szellemében, törvényhozási úton véglegesen rendezni és biztosítani szándékozik. régiségek. Alvinczi Péter, a kassai magyar pap. (Folytatás.) III. Alvinczi tudatja, hogy a lőcsei békével nincsenek megelégedve. A fejedelem válasza erre ; visszapillantása hadfolytatásaira ; utasításai a jószágok tárgyában. Ismét confessionalis versengés Kassán. 1627. A lőcsei békével senki sem volt megelégedve Magyarországon ; de nem volt maga a fejedelem sem, a ki kötötte és pontosan végrehajtotta, miről a fejedelem 1627. április 30-kán, Gyulafehérvárról Alvinczi levelére írott, válaszából értesülünk. E válaszból kivehetők azon szemrehányások, miknek Alvinczi márezius 25-iki levelében, a prot. közvélemény nevében hangot adott. Ezek közt. úgy látszik legkeményebb vád és szemrehányás volt az, hogy Bethlen csakis »a maga állapotának promoiioja< érdekében működött. E vád ellenében a fejedelem úgy az Alvinczi, mint minden rend jó lelkiösmeretére hivatkozik, hogy »ő soha senkit nem sollicitált a magyarországi státusok közül a maga állapotjának promotiója felőlDe megmondhatja ezt Ormánközy is, ki akkor Forgách nádor titkára volt. S midőn az urak felhívták, mindent latba vetve, akkor kezdett a fölkelés felől gondolkodni, midőn a király Dóczy s illetőleg Károlyi Mihály útján a Rákóczy György és Zsigmond jószágait Patakkal együtt ígérte neki, ha az elégületlenek ellen hadait a királyiakhoz csatolja . . . »Csakis a kötelesség csinálta az urak esedezéseknek hitelt nála és a Zmeskál követsége (V. Frigyes cseh királynál)«; továbbá az Alvinczi »biztatása bátorította, az magyar nemzetnek akkori veszedelmes állapotában, való segítségére, hogy in persona menjen*. És ő mindent kockára vetett s »ha csak két esztendeig continuálják minden rendek mellette az dolgot, reménysége lehetett az Úristenben, hogy az németnek neliéz igája alól az egész magyar nemzet felszabadult és minden állapota restituáltatik*. Győzelmet, győzelemre aratott s a diadalittas nemzet már koronázni akarja ; de »az nagy fervor nagy hirtelen-megváltozik az emberekben, a hadakozást megunák . . . s elrémülének, meghallván a prágai infelix pugnát .. . némelyek kétségbeesvén Kain módjára az Istennek hatalmas ereje és gondviselő irgalmassáda felől, a palatínussal conjungálák magukat és (a fejedelem) veszedelmére összeesküvének« . . . Azután végig pillant az egész hadviselésen, a felkelők elcsüggedésén, kik már hajlandók magukat csúfos kegyelemre megadni, ha a fejedelem viszsza nem tartja őket; a nikolsburgi békére, melyet miattuk volt kénytelen úgy kötni, a hogy köttetett. Mindezekben Alvinczira hivatkozik, mint tanúra, ki Nagy-Szombatban s a táborban is megfordult nála s legjobban tudja a dolgokat. Keserűen veti oda, hogy a magyarok ily állhatatlanságát tudva semmivel sem lett volna jobb az állapota a Frigyes cseh királynál, ha magát engedte volna megkoronáztatni... Említi, hogy Kassát, mily nagy munkával tudta megtartani, mint Alvinczi is jól tudta, melyet bizony nem jövedelmes volta miatt akartak a bécsiek megtartani, hanem hogy boszút állhassanak rajta. «Másodszori expeditiójakor midőn Conte de Monté Nigro a császártól Magyarország elrontására expediáltatott volna, senki sem akarván elhinni, csak azért, hogy a hadtól immunisok lehessenek: nem menének el vele a maguk megtartására« s e miatt Bethlen elvesztette a két sléziai herczegséget, és a végek ellátására rendelt 50 ezer forintból 20 ezret. »Mostan pedig a Vágón is onnat levén, hogy ha az Úristen véghetetlen irgalmasságából idegen nemzetekkel a fejedelmet nem uniálta volna Magyarország nyomorultabbul volna Csehországnál; mert ha a magok nemzetének nem kedveznek, (t. i. Bécsből.) mint nem exstirpálnák nagy kegyetlenséggel nemzetünket ?«... És mégis kigyót békát kiáltanak a fejedelem ellen. Majd a llákóczynak és a többi meg nem, nevezett főuraknak, tett szemrehányások után áttér a fejedelem az Alvinczi panaszaira. Úgy látszik, hogy Alvinczi egyik panasza az volt. hogy a fejedelem lealkudta a nikolsburgi békét. A fejedelem pedig utasítja Alvinczit, hogy e tekintetben olvassa meg a nikolsburgi és a bécsi békét; mert semmi újat, sem különböző értelemmel nem végezett ; mindenikben a juramentumot úgy találja, a mint a lőcseiben vagyon... De ha a császár részéről violáltatnának a conditiók: maga parancsolná a császár ellen a statusok fegyverfogásokat...« »A mi a jóászgok állapotát illeti*, a melyek elvesztését féltették Alvincziék, »az is ebben vagyon, hogy valakinek valakinél eddig inscribált jószága felől valami végzése vagyon, akárminemű az olyan jószág, abban marad és kezéből senki sem tartozik remittálni, mint, p. Bornemiszsza Jánosnál (vicegeneralis) való jószág felől Petének végezése vagyon velem: ergo kezénél maradt — mondja tovább a fejedelem; — a papok jószága felől végezésem vagyon, kit széplaki jószágnak hivnak, ergo kegyelmednél is (Alvinczinél) megmarad és egyebeknél is. Nemességekben és egyéb akármi adományimban pedig hol valaki megháboríttatnék, soha a császár commissariusitól nem volt intentio és semmi efféléről.* Különben megígéri a feje-