Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1894-05-24 / 21. szám
delem, hogy a békekormányt szóról szóra leiratván, megküldi Alvinczinak. hogy maga is meggyőzödvén annak tartalmáról, biztosíthasson mindenkit, ki javait s nemességét félti, hogy nem fogja elveszteni. Végül, hálát ad a fejedelem az isteni gondviselésnek, hogy elhagyatott állapotában is így végezhetett, a midőn .az utolsó alkalommal nemcsak hogy erőszakra ültek föl mellette, hanem addig is, míg mellette voltak egy szalmaszál keresztül nem hullhatott közöttük, a melyet a németnek tudtul nem adtak volna ... »A ki nem szereti — a mint, hogy bizonyára ö sem szereti, mondja a fejedelem, — csináljon jobbat s ő nagy köszönettel fogja venni.,.*1 Alvinczira megnyugtató hatással volt a fejedelem levele; sőt engedélyt kért arra, hogy'azt latinra átfordíthassa A fejedelem nem csak megadta az engedélyt, hanem azt is, hogy Rákóczy Györgygyei s a kivel akarja közölhesse. Alvinczi levelében símét szó lehetett azon jószágról is, melyet ő a fejedelemtől adományul kapott. A fejedelem most is — 1626. április 80. — biztosítja Alvinczit, hogy abban háborgatni nem fogják; sőt egyenesen meghagyja neki, hogy kezeiből ki ne bocsássa, ő írt e tárgyban a biztosoknak; a prefektusának pedig hatalmat adott, hogy a papokkal, kik az Alvinczinak, adományozott jószághoz jussot tartanak, alkudozhassanak stb.2 Junius 2-káról ismét megkereste Alvinczi levelével a fejedelmet. A levél elkésett s ez alatt az országbíró intézkedett a jószágok ügyében. Mindazáltal a fejedelem megígéri, hogy közbejáró az országbírónál s levelét másolatban meg is küldi Alvinczinak; de ha ez az országbírónak irott levél elkésett volna, titkárát öt nap alatt a császárhoz fogja küldeni, az Alvinczi fiát is, ki mint apród tartózkodott a fejedelmi udvarban, felküldvén vele. Ígéri továbbá, hogy prefektusa által meg fogja oltalmaztatni az Alvinczi jószágát s kézbesíttetni annak haszonbérét; valamint örömest kedveskedik Szeptinak is, mely város számára szintén kikérte Alvinczi a fejedelem segítségét, pártfogását. Minthogy Alvinczi junius 2-kán keit levelében kilátásba helyezte, hogy személyesen fölkeresi a fejedelmet: tudatja vele a fejedelem, hogy »örömest fogja őt látni, ha hozzá az akkori jó ütőn befárad®.3 Bement-e Alvinczi Gyulafehérvárra, nem tudjuk. Annyi tény, hogy aí fejedelmi titkár Bécsben munkálkodásának eredményéről mit sem tudott a fejedelem, ügy hogy maga is Alvinczitól kért — 1627. augusztus 30. — informatiot.4 Minő volt ez? hiányzanak róla az adatok; de hihetőleg Alvinczit nem háborgatták többé a neki adományozott jószágban. Az 1627-ik évben újból kitört a cónfessionalis versengés is Kassán. Az Alvinczi segédei, Velechinus István és Tyrnavius Nagy Pál, a kápolnában (mely a >királyi házban« volt,) kenyérrel osztották az úrvacsoráját: ennélfogva 1627. április 8-kán elhatározta a tanács, hogy »István és Pál papot, kik kenyérrel osztották a kápolnában az úrnak szent vacsoráját, figyelmeztetni kell, hogy többé ne tegyék, hanem oszszák ostyával és ha ezzel nem akarják, úgy viseljenek gondot magukra, itt nem tartják Őket*. A figyelmeztetésnek nem lett sikere s talán épen az ő túlzásaik arra kényszerítették Alvinczit hogy ez maga indítványozta a városi tanács előtt — április 14. — 1 Eredetije Mike S. gyűjteményében. Onnan közölte Szilágy S. a »Századok* 1868. foly. 228-338 lapon. a Szilágyi S. » Bethlen Gábor s a kassai pap.« 20 lap. 3 Szilágyi S. »Bethlen G. politikai levelei 1879-ik foly. 433—434 lap. Eredetije Mike S. gyűjteményében. 4 Szilágyi S. ^Bethlen G. pol. lev.« 1879. foly. 455. lap. Eredetije gy.-febérvári káptalan cista appendicis, fasc. III. Nro 116. miszerint »hogy a szép concordia megtartassék közöttük' ne hiányják vessék s nevezzék magukat kálvinistának,1 lutheristának, hanem az egy igaz invariata augustana confessiohoz legyenek addictusok, hogy ne adattassék ok a pápistáknak, hogy valami artieuJust Írjanak ellenök valamelyik országgyűlésen.2 Mindez nem használt. December 22-kén azután bejelenté a bíró a városi tanácsnak, miszerint Pál pap, az ő ceremoniájokkal élni — a sok intés dacára — sem akar. A határozat az lőn, hogy még várnak egy ideig, azután túl adnak rajta; nem ide (Kassára) való.3 El is ment Tarczalra. (Folyt, köv.) H. Kiss Kálmán. nekrolog. Báró Vay Miklós. 1802—1894. Nem teljes nekrologot akarok írni egyházunk kidőlt oszlopáról. Hosszú, áldásos működéséről egyházunk története fog fényes lapokat tele írni. Életrajzát sem ismétlem e Lapban, mely már 1873-ban közölte azt, mikor hőn szeretett patriarchájának 50 éves egyházi jubileumot rendezett Miskolc városában a hálás ref. egyház. Csak néhány egyházi vonást kívánok felemelíteni b Vay fényes egyéniségéből. Mert egyházi ember volt, igaz és oszlopos a szó legnemesebb értelmében. Az evangéliumi világi papság megtestesülése. Ki bár nem viselt palástot, de szivében hordozta, s jellemben, életben kidomborította az apostoli vonásokat. Lángolóan szerette szent hitünket, s vallást tett róla vészteljes napokban és béke idején. Magas polgári állása előnyeit ép úgy gyümölcsöztette egyháza javára, mint hivatali otiumait, melyekben kettős erélylyel dolgozott egyházszerető gondossága. Fáradhatatlanul munkált vallása-egyháza felvirágoztatásáért szóval és tettel. S az áldozatkészségben, az egyházért való jó cselekedetekben soha meg nem lankadott. Hitt, szeretett és dolgozott a Krisztus egyházában egy apostol buzgóságával és egy pap kitartásával. Öreg emberül ismertem meg közel negyedszázaddal ez előtt; de ifjú lelkét, magasbra vívó szenvedelmet, fenkölt szellemét haláláig bámultam. Lelke örök ifjúságával öreg bölcseséget, imponáló előkelőségével szerető nyájasságot, diplomata finomságával nyílt egyenességet párosított. Jellemének e magas ethikai, mondhatnám eszményi vonásai szerezték meg és biztosították számára azt a feltétlen tiszteletet és hódoló szeretetet, melylyel ősz patriarchája rokonszenves alakját az egyház kicsinye-nagyja körül övezte. Példás szeretete példátlan viszontszeretetet fakasztott hit felei leikeiben. Egyházi tevékenysége már jó korán széles körben 1 2 3 Kassa várossi jegyzőkönyv. (1627.) Pajkos Endre úr közleménye.
