Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-04-05 / 14. szám

tudja, hogy az ifjúság lanatizálásától függ az ő terveinek diadala, az egész társadalmi életnek klerikálizása. Az eset kínos föltűnést keltett mindenfelé, s a »Magdeburger Ztg« több izben is foglalkozott vele. Az ultramontán sajtó egy idő óta valóságos paritás rhctorikát folytat. A kath. lelkészek javadalmazását csekélynek és aránytalannak mondja a protestánsokéval szemben, s számos petíciókkal ostromolja a kormányt a javadalmazás fölemelése tekintetében. Hasonlít lényegében az agitálás az autonómia hazai mozgalmához, mely is az állami befolyás, megszorítását s a kath. javak egyenes kivételét célozza. A »paritás* egy másik árnyalata a káth. osztály visszaállítása a kultuszminisztériumban, a melyet Bismarck már régebben »darázsfészek* természeténél fogva beszüntetett. Jól mondja Beyschlag: ha a vatikáni zsinat előtt a kath. osztály drágán megvásárolt (több hiv. akta eltűnt!) esztelenségnek bizonyult, úgy ma meg az öngyilkossággal volna határos, s szeretné látni azt az államférfiút, ki ilyet királyának ajánlani merészelné. Pedig láttunk mi már ott a canossai úton : et alios ventos ! Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás. RÉGISÉGEK. Alvinczi Péter, a kassai magyar pap. (Folytatás.) V. Generális változás Kassán A fejedelem egyetértésre inti Alvinczit a vice-generálissal, Bornemiszszával. Egy lakodalom alkalmából tanácskozásra hivja Alvinczit magához Erdélybe 1624 nov. 17-re. Míg a fejedelem diplomatái Bécsben fáradoztak, Alvinczire bizalmas feladat várt Kassán. Korláth, a fejedelem kassai tábornoka, betegeskedése miatt lemondott s a fejedelem minden kérései dacára megmaradt e szándoka mellett. A fejedelem politikai okokból, a magyarországi és régi főúri * származású Perényi Ferenczet nevezte ki utódául. De Kassának és a hét vármegye végházainak gondviselése, mely a kassai generálisra várakozott, nem kis dolog vala, a mi elég rettegéssel töltötte el a fejedelmet, a mint ezt >sub rosa< írja 1624. oktob. 7-ik levelében, Alvinczihez, ki maga is jól tudá, hogy »Perényi elméjének discursusa meddig juthasson* ismeré »nehéz állapottal való'lételét, az gondviseléssel szoktalan voltát*. Épen ezért > noha consideráló maga is Bornemiszsza {János) öndicsekedését, fenhéjázó elméjét* ... de mégis kényszertilt őt Perényi mellé vice-generálisnak kinevezni; mert egy gondviselő serény ember nélkül ott tartani Perényi uramat, igen veszedelmes volna. Tudom kegyelmed sem szereti Bornemiszszát — szól tovább nem a fejedelmi parancs, de a barátságos kérés Alvinczihez, — Korláth uramnak sem fog kedve szerint lenni; de kérlek uram az privatumot az communejért postponáljátok in negotiis, melyek az permansiot és becsületemet concernálják; szeressétek egymást, consultálkodjatok uram in consilio szeretettel; senki ne vonja ki magát közülötek az mivel Isten szeretett uram, az haza megmaradására, Isten tisztességre s utóbb az én életem megtartására nézendő dolgokból . . , mert nincsen több hazátok, Magyarországon ennél a kicsiny résznél, lia ezt is elveszitek, hova lesztek magatok szerelmeseitekkel együtt/« ... Majd arra kéri Alvinczit, hogy bírja rá Korláthot, hogy ne kockáztassa életét a jószágán való kinlakással, hanem lakjék Kassán s tanácsaival támogassa Perényit; vagy ha nyugodalmasabb helyet óhajt; ajánlja fel neki a fejedelem nevében az ecsedi kapitányságot. Reőti Orbán felől pedig beszéljen Korláth-tal és ha alkalmasnak találják, az ónodi kapitányságra — lépteti elő. Mindezekről a fejedelem informatiót várt Alvinczitől s bár ez informatiót nem ismerjük : de nincs kétség benne, hogy a bizalmas főpap megfelelt fejedelmi ura s barátja megbízásának és hogy Bornemiszszával jó viszonyban voltak, az bizonyos. A fentebbi fejedelmi levél még arról is tudósítja Alvinczit, hogy Quadt kapitány, kit a fejedelem a német földre küldött követül, sem az azzal Poroszország széléig küldött posta nem adott hírt magáról. »Igen akarnám — írja levele utóiratában a fejedelem — ha kegyelmed az előttünk való kis lakadalomra bejöhetne, nem az lakásért (t. i. vendégségért) nem az én előttem álló dolgaimról való consultálkodásért és ha egészsége szenvedi, hogy el ne mulassa, hanem bejöjjön ad 17. diem novembris, szeretettel intem: úti társaság is akkor elég leszen, az szüret is elvégződik : kegyelmedet nem késlelvén, jő gondviselés alatt házához viszszabocsátom. Ha lehet el ne múljék Uram*.1 VIII. 1625—163-4. I. Alvinczi segédei, ezek merev kálvinistasága. Alvinczi újabb viszálya Budeussal; lemondása a kassai magyar papságról. A békéltetési kísérletek. Budeus makacssága s távozása; Alvinczi maradása 1625. Míg Alvinczi egyszer-másszor a fejedelmet kísérgette, a kassai magyar ekklézsiára segédei viseltek gondot. Ezek voltak: Károlyi a Bethlen Istók nevelője, Gönczi Balázs, ki 1625-ben Kassán halt el, a már említett Velechinus István és Tyrnavius Nagy Pál.2

Ezek nem bírtak sem az Alvinczi tekintélyével, sem pedig tapintatával s nagyon is merev kálvinisták voltak, s alkalmat adtak Alvinczi ellenfelének Budeus német papnak, hogy ez megújítsa, illetőleg nyíltabban folytassa bujtogatásait Alvinczi és az egész magyar ekkiézsia ellen. Lehet, talán maga Alvinczi sem volt eléggé kíméletes Budeussal szemben ; lehet, hogy Alvinczinak 1622-ben az urvacsorájáról kiadott könyvecskéje költötte fel haragját, melyben — mint láttuk — Alvinczi a helvetiea confessiora hivatkozik. Maga Alvinczi is csak találgatta az okokat, mint mindjárt idézendő leveleiből látszik, de elég az hozzá, hegy Alvinczi megunva a folytonos torzsalkodást és 1625. május 27-kén, a kassai magyar papságról lemondott.3 Lemondásának híre a fejedelemhez is eljutott s ez csodálkozásának ad kifejezést e miatt szeretettel requirálja Alvinczit (1625. junius 17.), hogy őt állapota felől tudósítsa. A dolog azonban szeptember 29-kéig húzódott. Ekkor levélben nyújtja he lemondását Alvinczi a városi 1 Ered. Állam levéltár, új lyrnbus. Bethlen Gáb. polit. levelei 1879. 110-111. lap. a Tyrnavius Nagy Pál 1627. január 4-én Kassán nőül vette Vida Katát, Izdenczi István özvegyét. 1628-ban már elhagyta Kassát és 1633-ig tarczali, 1633—1634-ig tokaji s majd nagy-idai prédikátor lett. Pajkos E. úr közi. 3 Szilágyi S.: »Bethlen G. és a kassai pap* 18—19. lap.