Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-02-08 / 6. szám

TÁRCZ A. A vallás lényege és egysége. A vallás lényege és egysége szoros kapcsolatban áll egymással, mely kettőnek kutatása a dolog természete szerint a különböző vallásalakok történeti megismerése után következnék. E történeti megismeréssel most nem foglalkozunk, csak utalunk az első részben feltüntetett vallásos kezdetre és fejlődésre, hol a vallásos érzelem sokféle nyilvánulásai, illetve azok megemlítése, épen a vallásalakok történeti megismerését volnának pótlandók. A vallás lényegének, tehát egységének keresése is már bölcsészeti felfogáson alapul; vizsgálni kell a vallást először úgy, mint a szellemi élet egyik tulajdonát, tehát lélektanilag, kérdésbe tévén: mi a vallásnak lélektani lényege, azaz, a szellem különböző irányú működése közül melyikhez tartozik ? E kérdésre előzőleg már meg volt adva a felelet és ha újra felvetjük, ez azt bizonyítja, hogy szerintünk a vallás psvchologiai eredete, lényege és egysége. vagyis ezek kutatása voltaképen egy kalap alá tartozik és csak a könnyebb tárgyalás kedvéért választottuk külön. A vallás lényege, azaz a vallás lélektani lényege épen abban áll, hogy a vallás as emberi szellem összélete. E meghatározás minden vallást, a legalsóbbat is magában foglalja, tehát formai szempontból ez lenne a vallás lényege. Ezért a formai lényegért vettük külön a vallás eredete kérdését, hogy így annál könnyebben kutathassunk a tartalmi lényeg után, mely aztán nemcsak a vallás valódi lényegét, hanem egységét is felmutatja, mert bármely dolognak lényege, t. i. eszméje: egysége is, a mint az ember szellemi voltában áll lényege és egysége, így a vallásnál is a vallás eszméjének nyilatkozata és minden vallás a vallás eszméjére, mint közös alapra megy vissza. Ha a formai lényeget már kifejtettük, mintegy provokáltuk a tartalmi lényeg kifejtését is, mert a formai lényeg még olyan, mely nagyon általános, tehát ez nem, csak a tartalmi lényeg nyomhat határozott bélyeget minden vallásra, mert ebben rejlik az egység is, mert e kettő azon közös alap. — mint mondottuk — melyből minden vallás kiindul és a melyre minden vallás visszatér: tehát inkább lényegegységrÖl beszélhetünk, mivel az eszme épen az eszmének megfelelő alap által jut bennünk mindig teljesebb életre és tudatra, t. i. egységre. A keresztyén vallásban p. o. Istennek, mint Atyának oeconomiája a váltság vallás lényegét, eszméjét, de ugyanakkor egységét is felmutatja, hiszen a keresztyén vallás épen abban egy, hogy benne minden Istennek, mint Atyának fogalmában gyökerezik. Egy nehézség áll előttünk, t. i. hogy midőn a vallás tartalmi lényegét és egységét kutatjuk, ott keressük-e, hol a vallásos szellem legtisztábban nyilvánult már, vagy nem? Az ember fogalmát — mint mondják — nem a csecsemőben, hanem a férfiúban kell keresnünk. Igaz, de mi is csak röviden az ember fogalma ? Az, hogy épen ember. természetesen, nem a Plató két lábú tollatlan állata, mert nem az a kérdés, hogy milyen az ember, milyennek látszik, hanem az, hogy mi az a magasabb tulajdon, mely minden más földi lénytől megkülönbözteti? És e tulajdon nem lehet más, mint a szellem, mert az ember szellemi lény, t. i. e tulajdon mint potentia benne van. Ha igaz ez, — és ki mondhatja, hogy nem igaz — úgy e tulajdonságot a csecsemőben is megtaláljuk, mert vele születik; habár bizonyos ideig nem nyilvánul is, eldisputálni nem szabad, a charakter indelibile elvetése nélkül nem is lehet. A csecsemő is ember, mint a férfiú, és ha a különbséget keressük, e helyen a szellemi erő fokaiban találjuk meg. így vagyunk a vallással is, tehát, a tartalmi lényeget és egységet nem szabad ott keresnünk, hol a vallásos szellem legtisztábban nyilvánult már, t. i. a keresztyén vallásban, melyben Isten Atya, de ott, hol olyan meghatározást adhatunk, mely a vallás egész birodalmát illeti. Az elemi azon alkatrész, mely minden vallásban megvan és a mely sajátos keresztyéni tapasztalat nélkül is megszerezhető Istennek a természeti és erkölcsi világrendben nyilatkozó kijelentéséből. Isten nyilvánul a természeti világrendben. »Mert a mi Istenben láthatatlan, t. i. az ő örökkévaló hatalmassága és istensége, e világnak alkotmányából és a teremtett állatokból megértetvén, megláttatnak.« Nyilvánul az erkölcsi világrendben is, »Mert mivelhogy a pogányok, kiknek írott törvényök nincs, természet szerint törvényhez illő cselekedetet tesznek, noha nékik törvényök nincs, hanem ők maguk maguknak törvényök.* Tehát »Isten a természetben és erkölcsi világrendben magát a pogányoknak is kijelenté s ezért az általános vallásos hit elemei minden időben és minden népeknél egy vagy más alakban feltalálhatók, fel a keresztyén vallásban is a speciális keresztyénivel együtt, ettől áthatva és tökélesítve.« De itt még nem állapodhatunk meg, mert az erkölcsi világrendben történő működés feltételezi a gondviselést, ez pedig erkölcsi fogalom, melyet a természeti világrendben még nem látunk, de tapaszta lünk két isteni tulajdonságot: a mindenhatóságot és mindentudóságot. a mint Pál apostol is hirdeti. Ha ez így van, akkor a vallásnak tartalmi lényegegységét. Istennek a természeti világrendben történő működéséből kell levonnunk. És ez nagyon természetes! Az ember a fejlődésnek nem minden fokán erkölcsi, mert a test és lélek csak feltétele az erkölcsinek, de nem maga az erkölcsi. Erkölcsivé az ember erkölcsi törvény által lesz. Istentől, a mi nem természeti tulajdon, mint a szellemi, a mely mindig megvan, míg amaz, mely a már erkölcsi embernek mindig értelmes akarati képességet ad, nem tapasztalható a fejlődésnek mindenik fokán. Az emberben van potentia az erkölcsire, de az még nem eredeti emberi tulajdon, csak erkölcsi előny, mely a lelkületben, annak kell parancsoló alakjában él és megvalósításra vár. Hol keressük hát a vallás tartalmi lényeg egységét ? Ott, hol Isten még a természetben működik, t. i. hol az ember az Istent még csak a természetben látja, természeti tulajdonokkal ruházza fel: mindenható, mindentudó, de még nem jó, bölcs, igazságos és főképen nem szerető Atya Jól jegyezzük meg: itt még a mindenható és mindentudó fogalma sem az, mi a keresztyéneknél, kiknél e két tulajdonban a többi mind benne van. Hogy pedig hol van az a határvonal, illetve a vallás melyik nyilvánulásában fejezhető ki az egész vallás tartalmi lényegegysége: eldönteni csaknem lehetetlen, de most nincs is helye. Az összes vallásban — ha vizsgálódunk — három alkatrészt találunk: 1. Bizonyos képzeteket Istenről, akár istenekről. 2. Bizonyos viszonyt és ebből származó érzelmet Isten, akár istenek iránt, kit vagy melyeket az ember magánál felsőbb lénynek képzel és e képzet szerint magát, valamint a körülötte lévő világot tőle vagy tőlök függőnek tartja. 8. Az imádás bizonyos alakjait. E három alkatrész minden vallásban meg van, ha vallásnak akarjuk nevezni és származik az ember feletti hatalomnak hitéből, mely hit épen a vallás tartalmi lényeg-