Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-12-27 / 52. szám

828 52. szam. sociáldemokratia tudományos egyengetőinek«, a »vallás és egyház felforgatóinak« szidalmaztatnak. Az ú. n. »bonni theologia« művelőinek egyike »Isten igéjét mesének« mondja, míg a másik állítólag »tisztességtelenül nyilatkozott az úrvacsoráról — megtagadván annak üdvtörténeti és istentiszteleti jelentőségét« stb., a miért is fölhívja a második lap a rajnai konsistorium figyelmét >a hitetlen tanárokra* s komolyan inti a főegyházi tanácsot, hogy ezek romboló hatásától meg fogja óvni az ifjúságot s a kötelességükről megfeledkezett tanárokat, kötelességeikre fogja figyelmeztetni stb. Nézzük csak közelebbről, mivel is érdemelte ki e két bonni tanár a két lap neheztelését? Egy szünidei utazás alkalmával Meinhold tanár egy lelkészi értekezleten a pentateuch-kritikáról s általában az izraelita vallástörténet kezdeteiről értekezett. Elmondotta, a mi Welthausen kutatásai óta csaknem általánosan elfogadott nézet az ó-szövetségi kritika terén, hogy a pentateuch nem Mózestől való, hanem egy későbbi irodalomtörténeti processusnak a fejleménye; s elmondotta, hogy a profétia régebbi keletű, mint a ceremoniális törvény stb. Eredményei ezek a nézetek olyan beható kutatásoknak, a melyek a traditionális előítéleteket érzékenyen érinthetik ugyan, de a keresztyén hitre egyáltalában nem vonatkoznak. Hogy a háborúknak történetirodalma is, mint minden más irodalom, egy hosszú fejlődési processusnak az eredménye, s hogy az ó-testamentomban nem minden elbeszélt dolog egyszersmind história, hanem igen sok a monda, s még inkább a mythos körébe tartozik. Mindezek oly dolgok, a melyek sok lelkészt és laikust kellemetlenül érinthetik, de a melyekről az akad. theol. tanárok, mint tudósok, mit sem tehetnek. Közelebbről érintik a keresztyén hitet Grafe tanár ama fejtegetései, a melyekkel HarnacJc, Zahn, Jülicher, Spitta és Haupt újabb kutatásait és nézeteit mutatta be egy lelkészi értekezleten az úrvacsora eredetéről. Vádolni ezért nevezett, tanárt már csak azért sem lehet, mivel egyszerűen elreferálta a kérdéses tárgyról nevezett tudósok ellentétes nézeteit. Magunk is beismerjük, hogy ha a bonni hvpothesis valónak bizonyulna, mely szerint Jézus űrvacsorai szereztetése sem az ő halálára nem vonatkozott, sem pedig azzal valami állandó intézményt létesíteni nem akart, sőt inkább hogy minden csak Pál apostol műve, úgy az igen kellemetlenül érintené a mi keresztyén érzületünket. Mi a magunk részéről az úrvacsora legrégibb és leghitelesebb tudósítását I. Kor. 1 l-ben látjuk, és Márk tudósításától való eltérésre sokat nem építünk. E tekintetben az újabb bonni és más tudósok hypotheziseit rövid életűeknek tartjuk a theologiában, a melyek az úrvacsora érvényét és sákrámentumi jelentőséget megdönteni épen nem fogják. Abból azonban nem az következik, mintha a kérdésekről disputálni vagy azokat tudományos kritikai alapon fejtegetni ne lehetne. Ha azokról a kérdésekről: egyezik-e I. Kor. 11, 23—25. űrvacsorai tudósítása Márk 1.4, 22—24. tudósításával ? vagy eredetiben közölte-e Pál Jézus űrvacsorai szereztetése cselekvőségét és jelentőségét vagy pedig már általa tovább fejlesztett alakban? — tudományos theologiánkban beszélni vagy írni nem lehetne, úgy jobban teszsziik, ha bezárjuk theol. termeinket s a római csalhatatlan orákulumtól várjuk a követendő szózatot. Mintha a mai haladottabb történeti módszer kutatásait államegyházi és rendőri intézkedésekkel elnémítani lehetne! Az ilyen megrendszabályozott, theologia nem állana többé az igazság, hanem csak a tradíció szolgálatában! Üjabban a »Kreuzzeitung« s a »Reichsbote« némely orthodox betűbiróságok részéről arról is értesült, hogy a porosz kultuszminisztérium a jövőben büntetésből hét orthodox tanárt fog kinevezni a bonni theol. fakultásra, s már az egyetemes zsinat alkalmával is az ú. n. »Strafprofessor* képezte a magán beszélgetések tárgyát, Ilyen eljárást azonban Bosse vallásügyi minisztertől föl nem tételezhetünk, ki több ízben — így közelebbről a hallewittenbergi egyetem jubileumán is — hangsúlyozta az akad. tanszabadság jogosultságát sőt szükségességét a theologiákon. Nem hiszszük tehát, hogy nevezett két lap riadójára keresztes hadjáratot indítana az akad. »eretnek« professzorok ellen. Megtehette azt annak idején a Wöllnervagy Baumer-féle minisztérium, de nem való az a mai korba. Elvégre magában az igazságban kell meglennie az erőnek >a bonni theologia* legyőzésére. Az igazságérzetnek denunciálásra nincsen szüksége. Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás. IRODALOM. Nyílt levél a szerkesztőhöz. Kedves Barátom és Bajtársam! Lapod 50-ik számának nyílt terében egy »Nyilatkozat* jelent meg Brósz Károly és Vargha Ferenc miskolci »szaktanár oh* neveivel. Egy becstelenítő irat, a mely a te engedelmeddel egyszerre szeretne erkölcsi halottakká tenni: engem, főmunkatársamat és a »Sárospataki Irodalmi Kör«-t. És miért?! Egyszerűen azért, mert nem engedtem meg — mint szerkesztő — Brósz és Vargha uraknak, hogy dr. Halász Sándor ev. ref. leánynevelő intézeti tanár érdekében, mint irodalmi párbaj segédet, lapunk hasábjain prokátoroskodjanak. Imé halld az esetet a maga hamisítatlan valóságában és ítélj s ítéljen lapodnak t. olvasóközönsége is. Buza János szaktanár és főmunkatársam, az én egyenes felkérésemre ismertette lapunk 43. számában dr. Halásznak Wettstein után fordított állat- és növénytanát s ennek leendő bekövetkezéséről a fordítót is értesítette. A fordító sürgönyileg kérte az ismertetés elmaradását, de későn, lapunk már nyomva volt. Legott haragra gyúlt és keresett magához bajvívó-társakat azzal a hamis okadatolással, hogy nem jó az embernek »pro domo* beszélni. És talált is. Megtalálta a nyilatkozó szaktanár urakat, »a kiket legjobb meggyőződése szerint igen jól informált«. Az információra nagy szükségük lehetett, mert Brósz K. a polgári iskolánál, Vargha F. pedig — mint jó forrásból tudom — a róm. kath. gimnáziumban van alkalmazva s így rólunk sárospatakiakról s irodalmi törekvéseinkről édes-keveset tudhattak alaposan, lévén az egyik különben is ág. evangélikus, a másik pedig r. kath. felekezetű. A jól informált két szaktanár csakugyan írt is aztán egy ellenbírálat-félét, a melyet maga a haragos fordító (!) némi igazításokkal s egy levél kíséretében küldött el hozzám, tudatni akarván velem, hogyha a tudós szakvéleményt ki nem nyomatom, fővárosi lapokban fognak bennünket megbélyegezni. A beküldött véleményt, a melyben — mint láthatod — a piszok-mocsokról alig lehet felismerni a szakembereket, csakugyan nem nyomattam ki (ez az egy igaz van a