Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-12-13 / 50. szám

szerinti beosztását ismerték. A zsidók is a hétnek utolsó napját nem a hold változása miatt ünnepelték, hanem a teremtés befejezésének emlékére, midőn Isten iránti hálájuknak isteni tisztelettel és munkaszünettel adtak kifejezést. És ezt a legnagyobb szigorral megtartották. De azon nagy szigornak nem volna értelme, ha a szombatot pusztán csak a nyugalom napjának tekintették volna. Ennek bizonyára mélyebb vallásos jelentősége is lehetett a zsidóknál. A természetben ugyanis — a mint egyes egyházi tudósok a szombat vallásos jelentőségét igazolni akarják — a maga folyton működő erőivel, Istennek teremtő keze van kijelentve, ki mindeneket alkot és igazgat. De a természetben tapasztalható folytonos változás — bár Istennek teremtő erejére utal — még sem fejezi ki egész mivoltában az istennek lényegét, mert ő épen ellenkezőleg a természet változásaival szemben örökkévaló és változhatlan valóság, mely tulajdonságát a földi viszonyok közt a teljes nyugalom jelképezhetné legmegfelelőbben. Hihető tehát, hogy valamint 6 munkanap az Isten teremtő erejének jelképe, ügy a 7-ik nap, a szombati nyugalom, az Isten változhatatlanságának és örökkévalóságának symboluma. És a gondolat adja meg a 7-ik nap megszentelésének vallasos jelentőségét. Mi keresztyének azonban a szombat helyett a vasárnapot ünnepeljük, s ez ünnepünket sokan egyjelentésűnek veszik a zsidók szombati ünnepével. De helytelenül, mert a mi vasárnapunk nemcsak a megünneplés módjában, hanem az iinnep jelentőségében is különbözik, mi azonnal szembetűnik, mihelyt ennek eredetével tisztába jövünk. Az ős keresztyének kezdetben egy napot sem tartottak külön s ebben megjelölt szent napnak, mert ők azt vallották. hogy a keresztyén ember egész életének egv Istennek szentelt ünnepnapnak kell lenni. Ezért ők minden nap összegyűltek imádkozni, s minden nap éltek a szeretet vendégségével összekötve úrvacsorájával, Krisztus engesztelő halálának emlékezetére. Máskülönben egyik napon csak úgy végezték dolgaikat, mint a másikon. A hivatalos munkaszünet tehát előttük ismeretlen volt. De nem sokára, talán már az apostoli korban, a napok között némi különbséget tettek. Minthogy Idvezítőnk halála pénteki és feltámadása vasárnapi napon történt, e két napon ünnepélyesebb isteni tiszteleteket kezdtek tartani, melyeken kifejezést adtak ezen napok vallásos jelentőségének. így pénteket a bűnbánat és vezeklés napjának tekintették, melyen böjtölve és térdepelve imádkoztak, kifejezvén mély bünbánatuk s vezeklésük által, hogy Krisztus mi érettünk halt meg, s önfeláldozása által példát adott nekünk arra, hogy igazi rendeltetésünket ne a világias életmódban keressük, hanem a mennyország javai után állhatatos törekvésben. A vasárnap ellenben az öröm napja volt, mert ezt a napot, melyen az ldvezítő feltámadt, olyannak tekintették, mely bizonyosokká tesz minket arról, hogy igazi hazánk nekünk is a mennyben van, s az oda jutásban a halál minket meg nem akadályoz. E napon ezért az első keresztyének fennállva imádkoztak, öröménekeket énekeltek és nem böjtöltek. Lassanként ezután kiemelkedett a vasárnap a többi napok közül, s valóságos ünnepnappá lett. A vasárnap megünneplésére vagy az ünneplés módjára nézve azonban sem Jézus, sem az apostolok utasítást nem adtak, s csak Krisztus után a III. században tétettek erre vonatkozó hatósági intézkedések; az a szokás tehát, hogy vasárnapon a munkától tartózkodni kell, nem evangéliumi rendelésen alapszik. Sőt ellenkezőleg, midőn a farizeusok szemrehányást tettek Jézusnak, hogy ő szombat napon betegeket gyógyít, vagy hogy tanítványai éhségök csillapítása végett kalászokat szaggattak, nyiltan kimondja, hogy a szombat 50. szám. .: |: lett az emberért, s nem az ember a szombatért; vagyis a hét egy bizonyos napjának megünneplése csak a test pihenése céljából szükséges, de a hol a heti ünnep az emberi élet szükségeivel ellentétbe vagy összeütközésbe jő, ott az embernek fia ura a szombatnak is. A munkától való tartózkodást azonban már a pogányok az ünnep lényegéhez tartozónak tekintették. így a rómaiak megtiltották ünnepnapon a törvénykezést és minden terhesebb munkát, hogy a léleknek is legyen ideje istennel és a vallásos dolgokkal foglalkozni. A vasárnapi munkaszünet e szerint nem a zsidó szombati nyugalomra vezetendő vissza, mert annak általános humanitárius alapja van. Nagy Konstantin császár szabályozta először a vasárnap megünneplését, megtiltván e napon a törvénykezést, a nyilvános színházi előadásokat és zajosabb mulatságokat, de a mezei munkát, ha sürgős volt, Ő is megengedte. Innen kezdve a vasárnap a keresztyének rendes heti ünnepnapjává lett, melyet néha túlságos szigorral ünnepeltek — a mi azonban nem foly a keresztyénség lényegéből és e nap eredeti vallásos jelentőségéből — néha pedig kizárólag a mulatság és nyugalom napjának tekintették. Mindkét eljárás helytelen és túlzott. Kárhoztatásra méltónak tartom, ha valaki a nélkül, hogy lelke késztetné arra, csupán a maga kegyességének fitogtatásából egyebet sem tesz. mint egész nap imádkozik és mellét veri. A világon semmi sem visszatetszőbb, mint az álszenteskedés, a mesterkelt kegyesség, mely a keresztyénség szellemével éles ellentétben áll. De másfelől az is visszaélés, ha valaki a vasárnap vallásos jelentőségére semmit sem ad, s azt egyszerűen csak olyan munkaszünetes napnak tekinti, melyet a munkás emberek kedvéért rendelt az állam. A vasárnap megün leplésenek szívből kell jőni. A benső vallásos szükség-érzetnek kell vezetni az embert az istenházába, hogy ott levetve a mindennapi életnek ezer gondjait, Istennel társalkodjék, s ebből magának újabb erőt és kitartást merítsen a további küzdéshez. ISKOLAÜGY. A kecskeméti ev. ref. jogakadémia. Levél a Szerkesztőhöz. II, Kecskemét, nov. 28. Igen tisztelt Szerkesztő úr! Becses lapja f. évi 45. számának idézett referádájában jogakadémiánkra vonatkozólag még a következők is foglaltatnak: ^Felhívja továbbá a jelentés a közgyűlés figyelmét arra a sajnálatos körülményre, hogy a tanári fizetés felette csekély lévén, a jogakadémiai tanárságra az arra hivatottak és tudományosan készültek nem pályázhatnak, és így azokat oly fiatal erők szokták elnyerni, kik nem annyira hivatásból, mint inkább a joggyakornoki évek elkerülése céljából igyekeznek ez állásokra. így aztán a tanügy kárára, a tanári kar folytonosan változik. Bendezendő volna tehát a jogakadémiai tanárok fizetése olyformán, hogy az legalább a kecskeméti törvényszéki birák fizetését megüsse. A közgyűlés e tekintetben is javaslatot kér az igazgató-tanácstól«. Hát igaz, hogy ha az ide vonatkozó felterjesztésből egyes mondatokat kiragadunk és a maguk összefüggéséből kiszakítunk, akkor lehet annak oly féle értelmezést adni.