Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-12-13 / 50. szám

ha egyszer-akkor ismét aktuális lesz az állami theol. fakultások kérdése, akkor hozzászólunk gyakorlati szempontból is, mert ebben a tekintetben nagyon sok tisztázandó része van a kérdésnek. Hogy csak Kolozsvártt vagy Budapesten is állíttassák e protestáns theol. fakultás? Ilogy hány és milyen tanszékek szerveztessenek ? Hogy az egyházaknak milyen befolyás biztosíttassék a tanárok kinevezésére? Hogy a meglevő theol. akadémiák s az állami fakultás vagy fakultások között milyen legyen a viszony? Ezek s az ezekhez hasonló gyakorlati kérdések, ha valósításra kerül a sor, előzetesen mind megoldandók. Akár miként fejlődjék nálunk a szentesítést nyert vallásügyi törvények alapján az állam és az egyházak közötti viszony, az államra nézve sem lesz közönyös a lelkészképzés kérdése, s nagy politikai hiba volna -részéről, ha ily fontos kulturális kérdésben tovább is a nem törődés kényelmes álláspontj ara helyezkednék. Se. F. Egyházi ünnepeinkről. Felolvastatott Budapesten dec. 5-én, a 2-ik adventi estén. Tisztelt közönség! Talán többen is vannak közöttünk olyanok, kik a közélet zajában a mindennapi teendők által lekötve, nem is gondoltak arra, hogy mi az elmúlt vasárnapon átléptük már az újév küszöbét, s ma már az új esztendőnek 4-ik napját éljük. Igen, mert nemcsak a polgári, hanem az egyházi társadalomnak is megvan a maga külön időszámítása, csak hogy a polgári életben január 1 - ét tekintjük az évforduló napjául, az egyházi életben pedig advent első vasárnapját. E nappal kezdődik tehát az újév, mely nap egyszersmind a karácson ünnepére való előkészületnek első vasárnapja. Épen azért most, midőn egy új esztendő első napjait éljük, nem lesz talán alkalomszerütlen egy rövid pillantást vetni ünnepeinkre, azoknak eredetére és jelentőségére. Ünnepeink magukban véve is elég anyagot szolgáltatnak az elmélkedésre, mert eltekintve azoknak históriai jelentőségétől, mindegyikben egy-egy mély vallásos gondolat van kifejezve. Már pedig az ember bármilyen szorgalommal dolgozzék a mindennapi kenyérért, vagy a dicsőségnek egy gyorsan eltűnő sugaráért, mégis jól esik olykor feltekinteni az égre, honnan hitünk szerint származik minden jó adomány. Az ember a mindennapi élet zajában igen könnyen megfeledkezik teremtőjéről, s az őt környező dolgokban és tüneményekben nem ismeri fel az Isten gondviselő szeretetének nyomait, pedig a természetben minden, az égitestek forgása és egy hangya cérnaútja, a százados tölgyek és a kis ibolya virága ékesen hirdetik az Isten bölcseségét és jó-ágát, melyet énekes könyvünk oly szépen fejez ki a 19. zsoltárban, midőn mondja: »uz egek beszélik és nyilván hirdetik az Úrnak erejét, az ég mennyezeti szépen kijelenti kezének munkáit. A napok egymásnak tudományt mutatnak az ö böleseségéröl; egy éj a más éjnek beszél az Istennek ö nagy dicsőségéről.« A világon minden tünemény hathatósan ösztönöz minket arra, hogy tekintetünket az égre függeszszük ; de kiváltképen buzdítanak erre ünnepeink, melyeknek egyenesen ez a rendeltetésök, s ebben van vallásos jelentőségök, a lelki életre vonatkozólag építő hatásuk. Azok a nagyon felvilágosodott emberek, kik a vallásos radikálismus képviselői, azt állítják ugyan, hogy ünnepeinknek semmi építő ereje nincs, mert azon események, melyek históriai alapját képezhetnék, csupa legendák, a túlcsigázott fantázia szüleményei, melyek csak symbolumi jelentőséggel bírhatnak, s a beteges lélekre lehetnek hatással. Ez állítás azonban csak akkor állhatna meg, ha a keresztyén ünnepek alapját képező események csakugyan puszta legendák volnának, s ha általában az ünnepeknek valláserkölcsi építő ereje amaz elbeszélésektől függne. De ha a keresztyén ünnepeknek alapját egy-egy mélyebb, az emberi lélekben gyökerező vallásos eszme képezi, s ha az az eszme vagy igazság a Krisztus személyével elválhatlan összefüggésben áll: akkor azoknak valláserkölcsi értéke és építő ereje minden kétségen felül áll. Annyit azonban el kell ismernünk, hogy azon formák, melyek által az egyház a vallásos buzgóság megnyilatkozását szabályozza, s bizonyos szertartások végzésére irányozza, múlékonyak, az idővel együtt változók, s azoknak is kell lenniök, ha csak a keresztyénség elévülni nem akar. De az ünnepek alapját képező vallásos eszme változhatatlan, úgy hogy mi az egyházi szokásoknak, az ünneplés módjának minden különbfélesége mellett is egynek érezhetjük magunkat az ős egyház hívő tagjaival. Az ünneplés módját, a különböző szertartásokat tehát nem szabad olyanoknak tekintenünk, mint a melyek a keresztyén vallás lényegéhez tartoznának. Mint egyházi szokások lassanként állottak azok elő, s az idők változásai, s a különböző korszakoknak egymástól eltérő izlése és gondolkozása átalakító befolyást gyakoroltak reájuk. így pl. a róm. és prot. egyház között lényeges különbség van az ünnep jelentőségének felfogásában és az ünneplés módjában. A róm. egyházban az ünnep a vallásos színi játéknak egy neme, melynek az a célja, hogy az emberi képzelődést foglalkoztassa. A prot. egyház ellenben az ünnepeket csak olyan alkalmaknak tekinti, melyek a keresztyén üdvnek, a Krisztus megváltó munkájának egy-egy kiválóbb mozzanatát teszik elmélkedésünk és valláserkölcsi építésünk tárgyává. Ez az oka azután annak, hogy a róm. egyházban a fényes papi szolgálat lényeges alkatrésze az isteni tiszteletnek, sőt a legmagasabb fokú üdveszközlő cselekvény. ellenben mi protestánsok úgy vagyunk meggyőződve, hogy üdvünk nem a külső fényes szertartásoktól, hanem sokkal inkább függ a Krisztussal világba lépett új életelv elsajátításától, függ az Istennek lélekben és igazságban való imádásától. Azon ünnepek tehát, melyek a prot. egyházban meghonosodtak, kivétel nélkül mind a Krisztus megváltó munkájával állanak szoros kapcsolatban. Lássuk ezeket az ünnepeket. Első helyen kell megemlékeznünk a vasárnapról, mely a keresztyénségnek legrégibb és leggyakoribb ünnepe. Hogy a vasárnap, mint ünnepnap, épen minden 7-ik napon köszönt be, ennek oka az időnek hetekre való felosztása, s a hold változásán alapszik, mely tudvalevőleg négyszer 7 nap alatt teszi meg a földkörüli útját, s az egyik változástól a másikig épen 7 nap, vagyis egy hét szükséges. Az időnek ezen hetekre való beosztása nemcsak a zsidóknál volt meg, kiknél egyenesen vonatkozással van a világ teremtésére, hanem ismeretes volt csaknem minden régi pogány népnél, még azoknál is, melyek Mózesnek a világ teremtésére vonatkozó elbeszéléséről mit sem tudtak. A vasárnap megünneplésének vallásos jelentősége azonban nem az időnek hetekre való beosztásán alapszik, mert hiszen akkor e napot mind azon népek megünnepelték volna, melyek az időnek a hold változásai