Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-02-01 / 5. szám

hitfelekezetünket örömmel és hálával töltötte el. Az egyik az, hogy ő császári és apostoli királyi felsége zsinati törvényeinket legkegyelmesebben szentesítette; a másik, hogy a magyar törvényhozás, méltányolva hitfelekezetünknek a kulturcélok körüli áldozatait és felismerve szükségeit, részére az állam támogatását tekintélyes összeggel felemelte; mindkét örvendetes tény keresztülvitelét nagyméltóságod nagy befolyása és buzgalma mozdította elő. Fogadja azért nagyméltóságod hálás köszönetünket azon jó kívánságunk kíséretében, hogy az isteni gondviselés nagyméltóságodat a haza és az egyház javára, a felekezetek közötti állandó békés egyetértés megteremtése érdekében sokáig éltesse. Csálcy Albin gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter erre következőleg válaszolt: Mélyen tisztelt uraim! Nagy igazsága van igen tisztelt szónokuk ő méltóságának abban, hogy a közpályán működő férfiaknak legszebb jutalma az az elismerés, a mely munkásságukat kíséri. Ez elismerésre tagadhatlanul szükség is van, ha azt akarjuk, hogy a munka sikeres legyen, mert azon erő nélkül, a melyet egy hatalmas közvélemény támogatása nyújt, a legönzetlenebb, legtisztább törekvés sem érhet el eredményt. A mi az épen fenforgó esetet illeti, hálával fogadom az elismerést az ev. ref. vallásfelekezet részéről. Meg vagyok győződve, hogy azok az országos zsinati törvények, a melyeket ő felsége a király jóváhagyólag megerősíteni méltóztatott, minden tekintetben olyanok, a melyek egyaránt szolgálják az állam és az egyház érdekét. De a midőn ezt kijelentem, nem habozhatom bevallani, hogy az elismerés és hála nagyobb részével én tartozom az ev. ref. vallásfelekezetnek, a mely a kulturális célok előmozdításában a kormány törekvését mindig kész volt hazafias áldozatkészséggel támogatni. Egyházpolitikai mozgalmak. (A politikai pártok. Az egyházak. A társadalom. A törvényhatóságok Az egyházpolitikai kérdések állandó forrongásban tartják a pártokat. A javaslatok beterjesztése előtt elvileg mindenik párt a kérdések megoldása mellett nyilatkozott. Akkor ugyancsak járta az elvekennyargalás. A pártok egymásra licitáltak a szabadelvüségben. Mióta a javaslatok ismeretesek, a névleges szabadelvüekhek oldozni kezdett a bocskoruk. Többen kiváltak a szabadelvű pártból. Belejátszott a dologba a reverzális kérdése is. Több honatya — mindenik pártról — a klérus nyomása alatt a választások alkalmával az ultramontánoknak Ígérkezett el. Ezeket most igen helyesen az igéret beváltására szorítják küldőik. A szabadelvü párt a kilépések által számban veszített, de sokat tisztult. Tömörült, egységesebb lett. A nemzeti párt hallgat. Sajtója azonban, kivált a Pesti Napló, egészen az ultramontanizmus szolgálatába szegődött. Ennek tolja a szekerét a Budapesti Hirlap is. E párt lapjai közül csak a Magyar Hirlap küzd szilárdan az egyházpolitikai javaslatok mellett. A szélsőbal kinos belső harcban vergődik. Ugrón, Polonyi, Bartba minden áron az ultramontánizmus ölébe akarták átjátszani az egész pártot. Egy időben már csak az Eötvösféle töredék s ennek sajtója, az Egyetértés, volt a javaslatok mellett. Most azonban az anyapártban is tisztulni kezd a helyzet. Vezetői: .lusth, Helfy, Holló stb. a párt közlönyében sorra kijelentik, hogy az egyházpolitikai javaslatokat meg kell szavazni. Ezt kívánja a párt programmja, tradíciója és összes eddigi múltja. A helyzet tehát tisztul. A taktikázás kezdi lejárni magát. A közvélemény nyomása elvhűségre kényszeríti az ingadozókat. Az egyházpolitikai reform, úgylátszik megválasztja, megrostálja s ezzel megtisztítja a politikai pártokat. Az egyházak magatartása nagyon különböző. A római egyház előbb püspökei tanácskozmányából, azután a budapesti kath. nagygyűlésből, kibérelt sajtójában kezdettől fogva szüntelen támadta és támadja a javaslatokat. Eszközeiben egy cseppet sem válogatós. Lapjai, hecckáplánjai piszkos eszközökkel, főpapjai tömérdek ámítással és valótlanságok felhordásával tüzelik híveiket a javaslatok ellen. A gondolkozni nem tudó tömeg s a feudális arisztokrácia körében tüzet rérfog

ot

f az izgatás. Az intelligens osztályt azonban nem tudták elvakítani. A protestáns egyházak közé is bedobták a tüzes taplót. Legutóbb a protestáns nagygyűlések eszméjével izgatnak. A tűz nem fogott, a prot. egyház nem ült fel ellenségei e jó tanácsának. A harcot nem szabad a felekezetiség harcává tenni. A nagy küzdelem, melynek izgalmait éljük, első sorban a nemzeti liberalizmus és a klerikalis-feudalis reakció harca. A protestántizmusnak, mint egyháznak, nem szabad ebbe a harcba bele menni. Ezzel csak mérgesítené a küzdelem felekezeti mozzanatait. Az egyházpolitikai javaslatok nekünk egyházilag nem kedveznek, nem a mi javunkra készültek; tehát mint egyház, nem is foglalhatunk mellettök állást. De hitelveinket sem sértik, társadalmi és politikai eszméinket pedig előbbre viszik, következőleg ellenzői sorába sem léphetünk. Mint a haladás és a nemzeti fejlődés hívei üdvözöljük a reformokat s érettök készséggel meghozzuk a kívánt áldozatokat. Annak azonban örülünk, hogy a római és klerikális propaganda túlzásainak, melyek a kath. nagygyűlésen botrányosan kicsúcsosodtak, maga a nemzeti társadalom akar »megállj«-t kiáltani. A féket vesztett ultramontanizmusnak leghatásosabb ellenszere a felvilágosult kath. társadalom nyugodt és férfias ellenállása. És ez az üdvös ellenhatás, istennek hála, megindult. Két irányban szervezkedik; társadalmi úton és a törvényhatóságok termeiben. Budapestről, a terézvárosi körből indult meg a társadalmi szervezkedés. A szabadelvű katholikusok köréből. Andrássy Gyula, Szivák Imre, Radocza János s több előkelő fővárosi polgár áll az élén. »Föl kell fegyverezni a társadalmat a reakció ellen; ki kell mutatni, hogy az egész magyar nemzet öntudatosan akarja a szabadelvű reformokat. Nem szabad megengedni, hogy Magyarországon felekezeti párt alakulhasson, akár katholikus, akár református, akár zsidó párt«. Andrássy grófnak e szavai nagy tetszéssel fogadtattak a haza minden vallású szabad polgárainál. S most egymásután indulnak meg a tiltako-