Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-12-06 / 49. szám

arra hívom fel, hogy a teremtés törvényeivel összhangban járjon, mert ez minden rendnek, minden békének az első feltétele, a teremtményekre nézve. Nem akarom én az asszonyt megalázni, még sokkal kevésbbé őt feláldozni, mikor azt kívánom tőle, hogy szeretettel és alázattal éljen a férfiért, kinek ő az ékessége; ép oly kevéssé alázom meg vagy áldozom fel a férfit, kit Isten dicsősége, ha felhívom őt, hogy »Istent testével és lelkével dicsőítse, mert azok Istenéi* vagy a milyen kevéssé aláznám meg a bolygó csillagot, ha felszólítanám, hogy maradjon a neki rendelt úton, mely szerényebb ugyan, de az egyedül biztos s a melyen a világegyetem összhangját nem zavarja. Tu dom, nagyon is jól tudom, hogy ki alázza meg a nőt, vagy ki szolgáltatja ki őt.: a világ, a majd könnyelmű, majd elvetemült világ, ez, ki őt hűtlenül oltalmába veszi. Ti alacsonyítjátok le és szolgáltatjátok ki őt védtelenül, valahányszor önzéstek kielégítésére, s a ti elméletetek dicsőségére kiemelitek helyzetéből, melybe Isten helyezte és melyben én megakarom tartani. Már le is alacsonyítottátok és kiszolgáltattátok, mikor regényeitekben, színdarabjaitokban és társadalmatokban oly magasra emeltétek és a férfit, lábaihoz vetettétek, mert az ő rendeltetése a férfit segíteni és dicsőségére szolgálni, nem pedig elpusztítani és asszonyossá tenni. Sőt még ma is lealacsonyítjátok és kiszolgáltatjátok, mikor egy más emancipációt kerestek számára, mint a minőt az evangéliumtól nyert és esztelenül oly jogokat igényeltek számára, melyek a férfiakat illetik. Mert oly hivatás helyébe, melyet be tud tölteni és be kell. hogy töltsön, olyat állíttok elébe, melyre képességei nincsenek és melyet nem szabad követelnie. Ugyan micsoda fogalmaitok vannak az asszonyról, ha azt hiszitek, hogy hajlandó felcserélni azt a csendes dicsőséget., mely egy neki való, jól betöltött működési körből sugárzik felé, azért a hiúságért, hogy egy idegen, neki nem rendelt körben hajótörést szenvedjen? Hogyan hiszitek, hogy kielégíthetné őt az, hogy tökéletlen férfi legyen, mikor tökéletes nő lehet? hogy adná fel természetes és jogos befolyását azért, hogy hiába kapkodjon egy erőltetett és bitorlott befolyás után? Igazán nem maradna akkor más hátra, minthogy gyáván panaszkodjék a felett, hogy Isten asszonynyá teremtette és magamagát csalja meg ezen méltatlan sajnálkozás jogtalansága által és az által, hogy megbánás és szégyenérzet nélkül elkoldulja a férfiak szokásait, erkölcseit, nevét és ruházatát. . . Bizonyos vagyok benne, hogy az asszonyok szivök szerint velem vannak és ha tudott valaki mosolyogni, mikor a nő állását, az Isten beszéde alapján fejtegettem, ez biztosan nem asszony volt. Mert melyik nő nevetett valaha, ki e nevet annak valódi értelme szerint megérdemelte, ha az önmegtagadására és önfeláldozására hivatkoztak ? Ez kenyér, mely éhségüket és víz, mely szomjukat oltja. De tovább megyek. Nemcsak a nevére méltó asszony, hanem minden asszony, méltó vagy méltatlan, egyformán megindul ezen szivét közelről érintő szavakra; a méltó örömében, a méltatlan a szégyen érzetében. Ti magatok is, kik őt az általam megjelölt pályáról elcsábítjátok, ti is — valljátok csak be — szivetek mélyében nekem adtok igazat. Bármit mondtok pedig, ha mindjárt kelletlenül is, be kell ismernetek, hogy kénytelenek vagytok őt becsülni, ha az én tanácsaimat követi ; és minden hizelgéstek dacára megvetitek, ha reátok hallgat. És — merem állítani — hogy azok közül, kik engem hallgattak, a többség mindenesetre, az általam kifejtett elveket nemcsak helyeselni, de méltányolni, sőt csodálni fogja. Tanuljátok meg azért e példából is, hogy mennyire igaz a Szent-írás beszéde. Mert mit is tettem egyebet, mint hogy az Írást vizsgáltam előttetek. Megvallom most, hogy eleinte, mikor az asszony hivatásáról kezdtem gondolkozni, ezen eddig kevésbbé tanulmányozott kérdésben igen távol voltam mostani szilárd, biztos nézeteimtől. Eltökéltem tehát, hogy a bibliát fogom e tárgyban megkérdezni, általa fogom magamat vezettetni. Midőn azonban így kutatni kezdtem annak tizenöt századot felölelő negyven könyvében, megszégyenülve láttam, hogy egyes elszórt megjegyzések helyett — a mint vártam — egy tökéletesen kikerekített, egységes tanra bukkantam, mely könyvről-könyvre, századról-századra száll, a próféták kezeiből az apostolokéiba megy át; hol az első kutató csak megjelöli és másnak engedi át további kiépítését. Oly tanra, mely legnagyobb csodálkozásra ragadott, a mint az általános és mély tudatlanság köréből, bölcsesége, teljessége s e mellett egyszerűsége és tisztasága által előragyog és minél inkább gondolkoztam felette, e csodálat csak annál inkább növekedett. Mert mindez csak fokozatosan tűnt fel előttem; az asszony hivatásköre a Szentírásban, mely eleinte oly korlátoltnak látszott, minden lépésnél inkább-inkább tágult. Igaz, hogy eleinte keresni kell a nőt a bibliában, de ha egyszer megtaláltuk az ő állását, ez ép oly áldásos, mint dicsőségesnek tűnik tel előttünk. S még ezen körülményben is rejlett, rám nézve, egy tanúság: az t. i., hogy a nő az életben is, mint az írásban, legyen nagy, de elrejtve mások szeme elől. Bátran mondhatom, hogy minden vallás és minden rendszer közül egyedül a Szent-írás ismerte fel és értette meg igazán az asszony természetét. Egyedül ő áll az arany középúton úgy a déli és a germán népek ellentétes nézetei között, melynek egy része az asszonyt a férfi rabszolgájává alacsonyítja le, míg a másik a férfi sorsának urává teszi őt. Csak az írás kiméli meg a nőt, úgy a szomorú lealacsonyítástól, mint a túlzott hódolattól. Az által, hogy oly igazságokat hozott egymással kapcsolatba, melyekben a világ csak ellenmondásokat, talál, oly állást biztosít a biblia az asszonynak, mely annál nemesebb, minél önmegtagadóbb és csak azért kívánja tőle a hallgatást, hogy annál biztosabban visszahelyezhesse minden eredeti jogaiban. Ismerjétek hát meg, ti férfiak, milyen kincsetek van a bibliában. Ostromoljátok kérdésekkel, hogy láthassátok azt a fényt, melylyel még oly tárgyakat is megvilágosít, melyek szorosan véve nem látszanak feladatai közé tartozni. Kérdezzétek meg ti a gondolkozás emberei, ha