Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-12-06 / 49. szám

Úr hallgatásán, kicsinylésén és látszólagos ellenállásán győzedelmeskedik és a várt gyógyításon kívül még a legnagyobb dicséretet is kivívja magának, melyet ember tőle valaha elnyert: »Asszony, nagy a te hited!« A kereszt alatt látjuk a hét ördögtől megszabadított Mária Magdolnát, a háladatos asszony mintaképét, a ki bátorsága és szeretete által tesz túl az apostolokon; tovább marad a koponyahegyen, korábban van már a sírnál mint ők, mindenek közül kiválasztatik, hogy előtte jelenjék meg először a sírból téltámadott Mester és ő általa hirdettessék először, a feltámadásnak boldogító híre azok előtt, kik hivatva vannak azt az egész világnak hirdetni. A kereszt alatt találjuk Dorkát a jó cselekedetekkel és alamizsnaosztogatással bővelkedő jótékony asszony mintaképét, ki, minek utána egész életét Joppe szegényeinek szentelte, a sok köny által mutatta meg, mely érte omlott, hogy mi volt ő az egyháznak és azon ür által, mely utána maradt. Ebben a szellemben látjuk Phőbét is, Kenchrea diakonisszáját működni, a mint a szentek és kivált az apostolok irányában a vendégszeretetet gyakorolja és példája által a jövő századokban egy sereg más asszonyt buzdít e hivatás betöltésére, akár e néven, akár más néven lettek is a világ előtt ismeretesek. A kereszt alatt találjuk Priscillát. a Krisztust szolgáló nő példányképét, a mint férjével, Aquillával versenyez, akár a veszélyek közepette, melyeket magára vállal, hogy a pogányoknak megmentsék nagy apostolukat, akár a beszélgetésben, melyeknél tisztázódik és megerősödik az ékesszóló Apollós hite. És ugyan e szellemben teszi Lydia is kockára életét, hogy az apostolnak megnyissa házát, a mely egyszerre templommá változik és központja lesz Philippiben és Macedóniában az evangéliumi tevékenységnek. Mit mondjak még? Beszéljek arról, milyenek voltak Júlia, Lois, Evodia, Syntika, Mária, Persida, Salome, Triphana, Triphosa és még annyian az evangéliumi asszonyok közül vagy azok közül, kik ezek nyomdokain járlak; mi lett Perpetua, Mónika és Frv Erzsébet? A kereszt alatt, a bibliával, azzal a bibliával kezében, melynek az Úr és a világ bizonyságtétele szerint senki annyit nem köszönhet, mint az asszony; a kereszt alatt, kezében a bibliával, így szeretem legjobban látni az asszonyt. így van ismét visszaadva az Úrnak, a férfinak; így maga-magához igazán méltó. Mily nemes alárendeltségében, mily méltóságteljes alázatosságában, mily erős szelídségében! A mi adományt nyert, mind az emberiség szolgálatának szenteli s teszi ezt oly tűzzel, a minőt mi férfiak csak szenvedélyeink között ismerünk; kényszerít bennünket így azon beismerésre, hogy az, a ki megfosztott eredeti szentségünktől száműzetésünk e világában, egyúttal az, ki feltünteti előttünk a szentség legkevésbbé elborult képét. Oh ti, kik sziveinkben oly könnyen olvastok, engedjétek meg, hogy én is olvassak egyszer a tietekében! Eleget, talán sokat is beszéltem már hozzátok. Fogadjátok el hivatástokat, de Jézus kezéből; vágytok azt betölteni? tegyétek, de Jézus keresztje alatt s most kövessetek, ha az elvekről az életre térek, hogy megmutassam, miként kell e feladatot az élet különböző viszonyai között betölteni és hogy miként lesz a nő, mint leány, mint feleség és mint anya valóban a férfi »segítsége, ki hozzá hasonlatos*. Megismertétek az asszony rendeltetését — nézzük őt most az életben; ez legyen második beszédem tárgya. Itt meg kellene állnom, de nem hagyhatom el e helyet anélkül, hogy férfi hallgatóimtól is meg ne kérdezzem, hogy e magyarázataim alapján, mint vélekednek az asszony hivatásáról. Voltak talán köztük, kik csak nehezen tudták elnyomni a kétely egy mosolyát, a mikor a nők korlátoltabb és mégis magasztos hivatási körét megjelöltem, mert — mint valaki megjegyzé — ez őket arra inti, hogy nagy elveket kis kötelességekre alkalmazzanak. Két ellentétes felfogásból lehet e mosolyt kimagyarázni: az egyik az asszonyt ama feladat alá, a másik a

fölé helyezi. Voltak idők, voltak és vannak népek, melyek előtt az első nézet ellen kellene síkra szállnom és a férfiak ellenében az asszony méltóságát kellene megvédenem. Nemcsak a régi és új idők pogánvai ellenében volna ez szükséges, de a keresztyénség kebelén nagygyá lett egynémely tudós és erkölcstanító ellenében is. Hogy csak egy példát mondjak, Kant, kit az erkölcsi érzés ereje és mélységére nézve a mostani kor egyetlen bölcsésze sem szárnyalt túl, ez a Kant, a férfi részére foglalja le a nemes erényeket mind: míg a nőnek csak a »szépeket« osztja ki, melyek alatt ő bizonyos kellemes, önkéntelenül végzett, erőltetést vagy fáradságot nem igénylő erényeket ért. »Ne beszéljetek, mondja, az asszonynak tisztéről vagy kötelességéről; ne várjatok tőle áldozatokat vagy önmegtagadást. Ha, például vagyonotok egy részét akarjátok feláldozni, hogy egy barátotokon segítsetek, ovakodjatok ezt feleségtekkel közölni. Miért terhelnétek elméjét oly titokkal, melyet nem bírna elviselni és miért szakítanátok meg vidám csacsogását*.1

Mit mondasz ehhez, keresztyén nő? Nem sokkal lealacsonyítóbb-e rád nézve ez a Kant által tanácsolt kímélet, mint a pogányság idejében alárendelt helyzetetek volt. Hogy ily büszke és kemény beszédet megcáfoljunk, nem kell a férfit arra emlékeztetnünk, hogy mi mindent köszönhet a nőnek, csak arra, hogy mivel tartozik magamagának, kiből az vétetett és mivel Istennek, a ki neki őt adta. A keresztyénség idejében azonban, Franciaországban — és másutt — a jelenkor nézetei szerint, inkább az ellenkező felfogástól kell tartanunk. Inkább az asszony érdekében fognak tanaimmal szembeszállni; és pedig nem az udvariasság egy elavult neme kedvéért — mint ezelőtt hatvan évvel — de a most divatos előítéletek rendszerei nevében. Majd szememre hányják, hogy azon alárendelt helyzetnél fogva, melyet részére kijelöltem, őt lealacsonyítom s védtelenül kiszolgáltatom, a helyett, hogy a férfival egyenlővé tenném; hogy oly önmegtagadó életutat jelölök ki neki a helyett, hogy felhívnám, hogy egyszer már éljen saját magának. Nem, nem! Épen ellenkezőleg, saját igazi megbecsültetését és javát szolgálom, mikor 1 Kant : »Über das Gefühl des Schönen und Erhabenen*.