Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-12-06 / 49. szám

Szeressük ezen új eszméket, hiszen ezek mellett is a régiek maradunk: megmarad lelkünk s vele Istenünk s azzal az ő egyszülött fia a Jézus Krisztus is! ismételve mondom, ezen mi szeretetünk mellett sincs okunk félteni az alapokat! De igen is itt bizonyodik be Krisztus ama szavának igazsága: »nem békét hoztam, hanem harcot«. Igen, mert azok is, a kik tévednek, azok is, a kik a régihez ragaszkodnak, (nem akarnak engedni) a magok nézetét védelmezik és hol szellemi, hol pedig, fájdalom igen gyakran, fizikai eszközökkel is, harcra kelnek ellenünk! III. A reformációt tehát csak úgy biztosítjuk a jövőnek, ha küzdeni, kitartóan küzdeni is készek vaggunk a szellem szabadságáért, a reformációért. A szellem szabadságáért kell küzdenünk: küzdjünk tehát szellemi fegyverekkel! A reformációért, az igéért, a Krisztusért kell küzdenünk, vegyük tehát figyelmeztetésül a Krisztus szavát: »Péter dugjad hüvelyébe azt a kardot! Az én országom nem e világból való!« Kövessük szavát és legyünk szelidek, mint a galambok és okosak, mint a kigvók! Kíméljük tévedezö testvéreinket: ne fizessük a roszszat roszszal, hanem a rosszat győzük le jóval! Inkább mi szenvedjünk, tűrjünk, sem hogy általunk szenvedjenek mások! Inkább mi hozzunk áldozatot! sem hogy másoktól követeljünk ilyet! Hiszen a gyarlóság emberi dolog, emberi tulajdonság! Ez szelídítsen bennünket! Inkább imádkozzunk érettük: »Uram bocsásd meg nekik, mert nem tudják : mit cselekesznek!« Tudjunk lemondani, tudjunk várni; várjunk türelemmel, míg a gyermekkorukat élők felserdülnek, míg azok, a kik most csak tejjel táplálkoznak, keményebb eledelt is képesek megemészteni! Ne feledjük el sohasem, hogy Ráchel siralmán túl is hangzik a biztatás, hangzik a vigasztaló prófétai szó: »Vissza jő az eszme!« Az eszme a koporsóból is kitör és eget kér! Ne legyünk tehát kishitűek, s bár talán ellenünk fordúl is az egész világ, ne csüggedjünk, csak küzdjünk, csak várjunk, csak reméljünk türelmesen! Küzdjünk kitartóan! Még egy eszme sem diadalmaskodott küzdelem nélkül! Mondjunk le — néha-néha — a jelen előnyeiről, a jövő diadaláért, de ne adjuk fel az eszmét sohasem! Ne mondjunk le azon hitünkről, hogy végül is diadalmaskodni fog: a szellem, az eszme! íme ez fogja biztosítani a reformációt a jövőnek! Mert ha megőrizzük a szellem szabadságát, szeretjük annak újító hatását és küzdeni is készek vagyunk érette, akkor megteremtjük azt az egyházat, a melyen »a pokol kapui sem fognak diadalmaskodhatni!« Most pedig erősödjünk meg e munkára, a Krisztus érdeméért megtisztulván bűneinktől s újra születvén szellemileg és lélekben vele egyesülvén, hogy így méltó vendégei legyünk ez asztalnak, * méltó harcosai legyünk ama nagy, ama szellemi harcnak, melyet a világosság vív a sötétség ellen, melyre Krisztus zászlaja alatt indultunk és melynek csak egy vége lehet a — diadal! * A reformáció emlékünnepe után a tanári kar és az ifjúság közösen járult az Úr asztalához. ISKOLAÜGY. A kecskeméti ev. ref. jogakadémia. Levél a Szerkesztőhöz. I. Kecskemét, nov. 28. Igen tisztelt Szerkesztő úr! Becses lapja f. évi 45. száma a dunamelléki ref. egyházkerület közgyűléséről referálván, e referádában a kecskeméti jogakadémiáról a következő megjegyzések foglaltatnak: »Gsilléry Benő olvasta a kecskeméti jogakadémia állapotáról szóló évi jelentést, melyben élénk színekkel festi az akadémia tanügyeinek hanyatlott állapotát. Hogy a tanulók nagyrészben szegény sorsúak lévén, kenyérkeresetre vannak utalva. így történik aztán az, hogy az előadás idejét ügyvédi irodában, vagy más elfoglaltságban töltik. Természetesen a tanulást is elhanyagolják. A közgyűlés megbízza az igazgató-tanácsot, hogy tegyen javaslatokat, hogy miként szüntethetők meg e bajok«. Igen tisztelt Szerkesztő úr! Épen hat hete, hogy egy súlyos és kínos betegség ágyba döntött. Ez volt oka annak is, hogy a jogakadémiáról szóló évi jelentést és egyéb ügyeket nem én referáltam az egyházkerületi közgyűlésen. Még ma is gyenge egészséggel, de tovább már el nem csitítható kötelességérzettel teszem meg, a vezetésem alatt álló intézet reputációja érdekében alábbi megjegyzéseimet, becses lapja fent idézett referádájának ránk vonatkozó passusaira. Nagyon kérem, kegyeskedjék teljesen jogosult fél világosító soraimnak becses lapjában helyet engedni. Hogy Csilléry Benő kartársam, mint a jogakadémiai tanári kar engem helyettesítő küldöttje, minő »élénk« színekkel festette az akadémia tanügyeinek »hanyatlott* állapotát, azt nem tudom, de azt tudom, hogy az általa előterjesztett évi jelentésben, melyet még én szerkesztettem, szórói-szóra a következők foglaltatnak: »A joghallgató ifjúság leckelátogatási szorgalma és colloquiumokbani részvétele, miként a mult, úgy a jelen tanévben sem volt kielégítő, mert 52 joghallgató közül, kellő szorgalom és colloquium hiánya miatt az első félévben 5; a második félévben 48 közül 15 joghallgató leckekönyvének aláírása tagadtatott meg, s az első félévben 13, a második félévben 18 joghallgatót volt kénytelen a tanári kar leckelátogatási hanyagság miatt fegyelmi büntetésekkel sújtani. E kétségkívül szomorú jelenség valódi okaira — melyek a jelen tanévben is fönforogtak — már mult évi értesítőnkben s a Főtiszt, egyházkerülethez intézett évi jelentésünkben rámutattunk. Ennek orvoslása azonban alig volna másképen elérhető, mint hogy szegénysorsú hallgatóink magasabb és számosabb ösztöndíjakban részesíttessenek, úgy, hogy ez ösztöndíjakban létfentartásuk eszköze megadatván, ne legyenek kénytelenek ügyvédi és más irodákban dolgozva, a leckelátogatásokat tömegesen elhanyagolni.-!; A vizsgálatokról viszont a következőket mondja a jelentés: »Tartatott összesen G2 vizsga, vagyis 15-el több. mint a mult tanévben. A megvizsgáltak közül képesíttetett 40, nem képesíttetett 22. A nem képesítettek az összes vizsgázóknak 35'4%-át képezik, a mi a mult évi 14'8%-hoz képest 20'0%-myí visszaesést jelent. I^fe,Visszaesés mutatkozik még annyiban is, hogy a