Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1894-12-06 / 49. szám
míg tavaly három joghallgató vizsgázott kitüntetéssel, a jelen tanévben egy vizsgázó sem érdemelte ki a kitüntetést*. A leckelátogatások tömeges elhanyagolásának valódi indokait a következőkben tárta fel 1892/93-ik évi jelentésem. »E kétségkívül szomorú jelenségnek ha nem is mentségéül, de magyarázatául és némi enyhítéséül szolgálhat ama tény, hogy az ifjúság nagyobb mérvű leckemulasztásainak oka nem annyira korhely hanyagságban, vagy léha iskolakerülésben keresendő és lelhető fel, hanem sokkal inkább azon körülményben, hogy ifjaink legtöbbje helybeli szegénysorsú szülőktől származva, önfentartásáról — sokszor elaggott szüleinek segélyezéséről — kénytelen önmaga gondoskodni s e létfentartás eszközeit részint ügyvédi irodákban, részint a városi törvényhatóságnál, vagy a törvényszéknél díjnokoskodással beszerezni, a mely kényszerű kenyérkereset nagyon természetesen az előadások pontos látogatásától is elvonja ifjaink közül azokat, a kik szorult anyagi helyzetüknél fogva arra utalva vannak; a mint hogy erről a fegyelmi vizsgálat folyamán úgy az igazgatóság, mint a tanári kar, minden kétséget kizáró meggyőződést szerzett magának.« Nagyon természetes azonban, hogy e kényszerű kenyérkeresetből folyó leckemulasztásokat a tanári kar igazoltaknak el nem fogadhatja, s épen ezért az 1892/93-ik tanévben 57 hallgató közül az l-ső félévben 14; a Il-ik félévben 15; az 1893/94-ik tanévben az 1-ső félévben 52 közül 5; a Il-ik félévben 48 közül 15 joghallgató leckekönyvének aláírását volt kénytelen a kar megtagadni, illetőleg felfüggeszteni. Hát ezek kétség kívül elvitázhatlan s az egyházkerület előtt is az én igazgatóságom ideje, vagyis az 1891/92-ik tanév óta, tehát már harmadízben, teljes őszinteséggel feltárt ténykörülmények. De kérdem, lehet-e valamely tanintézet hanyatlott állapotára következtetni abból, hogy egyrészt a tanári kar a tömeges leckemulasztásokkal szemben teljes szigorral alkalmazza a fegyelmi szabályokat; másrészt pedig abból, hogy a visgálatokon egyik tanévben többen buknak el mint a másikban ?! Én azt hiszem, hogy tanintézetünk állapotát sokkal inkább lehetne desolutnak nevezni akkor, ha egyrészt a tanári kar megfeledkezve kötelességéről, vétkes hanyagsággal hunyna szemet a fegyelmi szabályokba ütköző cselekmények fölött; másrészt ha saját bűnét leplezgetve, rózsás színű jelentéseket terjesztgetne fel a fentartó testületekhez. Viszont, ha a tömeges leckemulasztásokból föltétlenül lehetne valamely tanintézet hanyatlott állapotára következtetést vonni, akkor Magyarországon a leghanyatlottabb. a legdesolutabb állapotban a budapesti tud. egyetem jogi kara volna, a hol köztudomásúlag, de a vallás- és közokt. minisztérium hivatalos jelentéseiben is konstatáltan, a hallgatóknak, 80—90%-a nem jár az előadásokra. Már pedig, hogy a budapesti egyetem jogi kara más országokban alig feltalálható virágzásnak ne örvendene, ezt, azt hiszem, joggal állítani senki sem fogja. Ugyanez áll a vizsgálatokon megbukottak magas %-át illetőleg is. Nem az a tanintézet áll hivatása magaslatán, a hol a vizsgázók közül boldog-boldogtalan, készült és készületlen derűre-borúra keresztül bocsájtatik, hanem sokkal inkább az, a hol a tanári kar ismerve súlyos kötelességét, lelkiismeretesen megrostálja a vizsgára jelentkezőket. Az utóbbi években, legalább az én igazgatóságom ideje, vagyis azóta, a mióta első sorban engem terhel e tekintetben a felelősség, nem is talán a vizsgára jelentkezőknek csekélyebb készültsége, hanem a vizsgáló bizottságok szigorúbb eljárása okozza a bukottak nagyobb %-át. Élénk illusztrációjául szolgál ennek a jogakadémia 1891/92-ik évi évkönyve, első, melyet mint igazgató már én szerkesztettem, a melyben ide vonatkozólag a következők foglaltatnak : »A felfüggesztettek és nem képesítettek száma az összes vizsgázóknak 23'5%-át képezi. Ez kétségkívül magas % a tavalyihoz (1890/91. tanévhez) képest, mikor az összes vizsgázóknak mindössze 3'5°/0 -ka nem képesítetett, de eredménye ez nem annyira a vizsgára jelentkezők gyengébb készültségének, mint inkább a vizsgálatok színvonalának emelése céljából, a vizsgálatokon céltudatosan alkalmazott nagyobb szigornak. A mely szigornak alkalmazását — az indokolatlan túlszigor mellőzésével — vizsgá'ó bizottságaink ezentúl is föladatuknak ismerendik*. A mint hogy a föntebb közölt adatokból láthatólag azóta folyton föladatuknak is ismerték. Nincs okom egyébként eltitkolni azt sem, hogy e teljesen indokolt nagyobb szigor kifejtését azon korábbi és a tanári kar előtt sem ismeretlen szállongó hírek is okozták, hogy »mi sem könnyebb, mint a kecskeméti jogakadémián letenni a vizsgálatokat.« És bár a leghatározottabban tiltakoznom kell minden oly felfogás ellen, mely e szállongó hírekből az intézet korábbi vezetése, vagy vizsgáló bizottságainak eljárása ellen akarna meg nem engedhető érveket kovácsolni, annyi mindenesetre tény, hogy az 1875/76-ik tanév, vagyis az akadémiák országos újjászervezése óta (a korábbi időkből adatok most nem állnak rendelkezésemre) az 1891/92-ik tanévig a levizsgázottaknak csekély évi százaléka látszólag a fenti állításnak ád igazat és a vizsgáló bizottságoknak a mostaninál jóval enyhébb eljárásáról tanúskodik. A jelzett 16 tanévből ugyanis 10 tanévben a vizsgálatokon visszavetettek %~a 3 5 és 12'5 között ingadozik s a 16 év átlaga is csak 12 8°/0 , mert 932 vizsgázó közül mindössze 119 vettetett vissza; a mi mindenesetre csekély percent és a vizsgálatok színvonalának emelését méltán tette szükségessé; a mint hogy ezt az elvet a fent idézett 1891/92-ik évi jelentés határozottan ki is fejezte s a tanári kar azóta következetesen alkalmazza is. A tanintézet állapotainak hanyatlására mutat-e tehát, egyrészt a vizsgálatok színvonalának céltudatos emelésére, másrészt a tömeges leckemulasztások szigorú megtorlására irányuló eljárás és nem-e inkább arra, hogy a tanári kar kényes és súlyos feladatának teljes magaslatán áll s az intézet reputációját a könnyen szárnyra kelő gyanúsításoktól minden irányban megoltalmazni igyekszik ? Én azt hiszem, hogy e tekintetben igen tisztelt Szerkesztő úr is egyetért velem s ebben a reményben jelen soraim szives közzétételét kérve,* vagyok kiváló tisztelettel Dr. Kovács Pál, jogak. igazgató. A nagykúnsági evang. ref. gimnáziumok. Református fáradságot vett magának, hogy »Az alföldi ref tanügy emelkedése« című cikkemnek állítólagos tévedéseit helyreigazítsa — mint írja — a három nagykúnsági gimnázium mindegyikének reputációja szempontjából, de voltaképen csak Mező-Túr érdekében. Úgy veszem észre, hogy Református abban a hiszemben van, hogy én a mezőtúri főgimnáziumról némely dolgokat a más két nagykúnsági. főleg a kisújszállási gimnázium elő* Készséggel adtunk helyet e tárgyilagos és a jogakadémia belsó' életét leplezetlenül feltáró levélnek. Szerk.
