Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-12-06 / 49. szám

Mint Isten léte a teremtett világ mindenségében, úgy határtalan és kimeríthetetlen az ő kijelentése az ember szellemi világában, ő van a makro- és a mikrokozmoszban. Nemcsak törvényei kormányozzák, hanem személyes jelenléte is áthatja s vezeti mind a két világot. Mint ő az egész teremtettséget, napokat, csillagokat, levegőt, aethert és űrt — úgy kijelentése Krisztus igéjével — tudományában és életével az Ige megtestesülésében hatja át az ember szellemi világát; s ez az átható erő ép oly határtalan ós kimeríthetetlen, mint Ő maga. Maga az írott kijelentés, az Evangélium is (bár János evangélista szerint koránt sem foglalja magában mindazokat, a melyeket Jézus mondott és cselekedett), legalább nekünk, korlátolt szellemű embereknek, így is kimeríthetetlen. Majdnem kétezer esztendő óta, az egymást követő nemzedékek milliói ós milliói, olvassák, elemezik, magyarázzák, fejtegetik és hüvelyezik azt a kis könyvecskét, melyet bibliának, szorosabban újtestamentumnak s legszorosabban evangéliumnak nevezünk s mindig újat és újat találnak benne, A legnagyobb, legmélyebb és legmagasabb szellemek, a legjobbak és a legbölcsebbek s megannyian mind összevéve sem meríthették ki. Isten, a ki akarta, Jézus a ki mondotta és cselekedte, Szent Lelke, a ki megíratta, nem is akarta, hogy valaha kimeríttessék s minden igében földeríttessenek annak titkai. Örök táplálékul adta azt az emberiségnek, hogy annak tanulmánya, vizsgálata, világossága soha se fogyjon el s az arra való ösztön soha se lankadjon meg és feleslegessé ne váljék. Mint a hogy a termékenyítő eső szüntelen megújulása a földnek, úgy az írás vizsgálására s tanulmányozására a léleknek folyvást és örökre szüksége van és lesz. Az úgynevezett igehirdetés, a prédikációban s a biblia szövegmagyarázatában, csak egyik módja és eszköze ennek, de nem egyetlen s habár a legátalánosabb s leginkább hozzájárulható — még sem a legfontosabb. Az evangélium szellemét megérteni s elsajátítani, magunkévá tenni az által, hogy mi egészen az övéi legyünk, hogy levegőnkké váljék, a melyben lélekzünk, eledelünkké, a melylyel táplálkozunk, ruházatunkká, a melybe belsőleg öltözködünk, vánkosunkk a, a melyre fejünket lehajtjuk, mint Jákob a kőre a pusztában s a kúttá, melyből magunknak is, másoknak is az örök élet italát merítjük, melyből a ki iszik, nem szomjúhozik meg soha: ez az igazi ós egy szükséges dolog. Az evangéliumok tartalmazzák a Krisztus tudományát — ez a prédikáció. De mást, fontosabbat is tartalmaznak: a Jézus életét — s ez a fő, mert ebben van velünk ós az élet, ós pedig úgy a földi, mint az örök élet. Az élet pedig nem egyes — habár magokban is fontos, szent és igaz — tételek magyarázatából vagy bebizonyításából, hanem az evangéliumi léleknek egész életünkre s minden cselekedetünkre, gondolatunkra, gondolkodás- és cselekvésmódunkra alkalmazásából ós abba teljesen átviteléből áll. Az ember élete peclig — s belső élete még inkább mint a külső, nagyon változatos, sokféle és sokoldalú. De a Krisztus életében és tanításaiban mindenre van útmutatás, csak meg kell keresni s mindenre van példaadás, csak követni kell. Azok közt a sokféle, ele soha sem elegendő utak, módok ós eszközök között, a melyekkel élünk — akarnak különféle felolvasásaink s azok egyéni hatásai (a mennyit elérhetünk velők) szolgálni némileg. — Mint a kívánatos eső, mely számos egyes csöppekből áll s majd itt, majd ott öntöz meg egy-egy darab földet, majd egy szikkadt agyag- vagy szomjas homokterületre, majd egy szálas erdőre, vagy hímes mezőre, majd televónyre, majd sziklára ömlik : úgy keresünk mi is különböző talajokat; ele mint az eső, mind az ég csatornáiból jő — úgy mi is mindig abból a mennyei forrásból merítünk, akár merre fordulunk. S épen most, korunkban, nem kétszeresen szükséges-e az erkölcsi ós vallásos érzések ébren tartása, sőt élesztése, mikor a társadalmi ós családi erkölcsök ismét lazábbakká lesznek, s a vallásosság, bár a rajongás, babonák és türelmetlenség tünetei azt élénkebb színben látszanak feltüntetni, de a benső, a valódi vallásosság annál inkább hanyatlóban van ! Hadd permetezzen hát a langy ós termékenyítő eső most is, itt is. Kérjük, a Mózes énekével, a Lelkek Urát: Csepegjen mint az eső az én tudományom., folyjon mint a harmat az én beszédem, — mint az eső cseppjei a pázsiton, és mint záporeső a füvön. Szász Károly. Reformáció- és deprekátio ünnepi beszéd. Elmondatott Eperjesen 1804 okt. 31-én. Mélyen tisztelt, kartárs urak! Kedves ifjak! Ma épen 377 éve annak, hogy egy egyszerű wittenbergi augustinus barát által megindíttatott a nagy szellemi mozgalom, mely egy űj kort volt hivatva teremteni. S az eszmék, melyeket hirdetett, oly fenségesek, oly dicsőek valának, hogy meghajoltak előttük nemcsak a kor tudósai, a műveltség zászlóvivői, hanem, a mi annál sokkal többet jelentett: a hatalom birtokosai, a fejedelmek is! Igen, az egyszerű barát által hangoztatott elvek: a lelkiismeret szabadsága, az Isten előtt való egyenlőség s a népek testvéries együvétartozása, e nagy eszmék, meghódították a királyok szíveit, meghódították a népeket, a nemzeteket s az emberiség, mint egy álomból ocsúdva fel, új életre ébredt!