Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-02-01 / 5. szám

ez az álláspont a monotheisticus supranaturalismus. A legmagasabb álláspont az. midőn <iz ember a természeti törvényeket Isten lényege szü^ségképeni nyilvánuld sémák ism,eri el. Az ember fürkészi e törvények titkait és ha valamit nem ért: tisztelettel hajol meg az istenség előtt Nem azt mondjuk ezzel, hogy a vallás és tudomány egyes pontokon összeütközésbe jön egymással, mert a kettő harcban nem állhat, mert a vallás nevében egyetlen tudományos igazságot sem szabad visszautasítanunk és mert az igazság isteni jelleggel van felruházva, az isteni kijelentésnek részét alkotja. A vallásos ember első kötelessége mindenben keresni az igazságot, mert midőn azt keresi, Istent keresi, midőn azt szereti. Istent szereti. Az igazság azonban csak szűk határait mutatja az isteni megismerésnek, ha külsőségekben keressük, de ha a szív mélyére tekintünk, melynek dobbanásában .lézus eme beszéde szól hozzánk: 0 szerető Atya. Istent a maga lényegében ismertük meg. Ennyiben fejtettük ki a vallás eredetének kérdését, mely kifejtés azonban egy nagyobb munkának csak rövid kivonata. A vallást első mozzanatában ragadtuk meg és nagy vonásokban kisértük a fejlődés fokozatain át a legmagasabb pontig. Első tekintetre a kérdés túlhajtásának tűnhetik föl ez eljárás és van benne igazság, mert ha a vallást első nyilvánulásban feltaláltuk és kifejtettük: a kérdést is megoldottuk. Mondtuk már, hogy fejtegetésünk tapasztalat- és lélektanon alapszik, a tapasztalat pedig nem egy, hanem több jelenség megfigyelése után áll elő, mennyivel inkább a lélektan, mely a tapasztalat ténvein épül fel. E tapasztalattal párosult lélektan tanított meg, hogy a vallás forrását az emberben keressük, hogy a vallás a lélek saját ténye, de az ily állítás mindig igazolásra vár, mert azok előtt, kiknél a. tekintély nem eléggé irányadó, egyszerűen fiatus vocis lehet minden állítás. Ilyen állítás az is, hogy a vallás főleg érzelem, de hat az értelemre és akaratra, épen azért igazolni kellett. Ezen két állításból jött a harmadik, t. i. a vallás a végesnek a végetlenhez való viszonya, objective: reális viszony, subjective: e viszony öntudatra jutása a bensőben, mikor a vallás már nyilatkozik, először ugyan gyarló módon, de mindig tökélyetesebben és ezt az állítást is igazolni kellett a tárgyalásnak megfelelő módon. Végül azért sem állhattunk meg a vallásos nyilatkozat első zsengéjénél, mert a tárgyalt rész szoros összefüggésben áll e munka többi részével, mely az elsőnek habár nagy vonásokban történt kifejtését is, :

— de megkövetelte. Molnár Lőrincz. Egyházpolitikai apróságok. Az állam csupán olyan vallásfelekezetet tűrhet meg kebelében, melynek dogmái nincsenek ellentétben a haza törvényeivel és érdekével. Mivel pedig csupán az az állam fejlődhet s emelkedhet nagyra, melynek polgárai testvéreknek tekintvén egymást, békében, szeretetben élnek: ennél fogva meg nem tűrhet olyan vallást, mely gyűlöletet, szeretetlenséget tanít; mely az ő felekezetéhez nem tartozó polgárokat eretneknek, pogánynak, nálánál alábbvalónak, megvetendőnek, kiirtandónak tart; s ez által folytonosan veszélyezteti a közbékét. Most már akárhogy csűrik-esavarják a dolgot, annyi bizonyos, hogy az orlhodox zsidó egyedül a zsidót tartja Isten választott népének, a többi goim; a nazarénus minden más felekezetűt kárhozatra méltónak ítél; a katholikus vallás minden mást eretneknek bélyegez, és kirekeszt a mennyországból . . . egyedül az evangéliumi vallások hirdetik azt, hogy mindenki idvezülhet Istennek ingyen kegyelméből; mindnyájan Istennek, egy Atyának gyermekei, tehát testvérek vagyunk. Nem is volt az államnak soha sem baja a reformátusokkal, általában a protestánsokkal, akkor, midőn a haza érdekéről, az ország sorsáról volt szó. * * * Vaknak kell lennie, a ki nem látja azt a XIX. század utolján már szinte képtelennek tetsző állapotot, hogy az országok mindaddig veszélyeztetve lesznek a katholicismus képviselői, a klérus által, míg ez az országon kívül álló fejre köteles hallgatni. A római egyház csak neki engedelmeskedő államot tűr meg, mással nem fér össze. Ez a papizmus lényege. Itt csak egy segít gyökeresen. A pápai intézményt kell eltörölni; és minden felekezetnek a saját országában legyen legfőbb feje Ekkor lehetnek nemzeti egyházak. Példa rá a reformált egyház; melylyel sehol sincs az államoknak semmi baja. Csudálom, hogy ennek megvalósításával még vár a felvilágosodás ezen százada. * * Elszomorodtam, midőn a főpásztori levél megjelenése előtt még tekintélyes szabadelvű lapok is azt, hirdették, hogy szakadás van a főpapok között az egyházpolitikai programm miatt. Ez a balfelfogás és hiú remény abból származik, mivel még a kath. intelligencia sem ismeri sem a klérust, sem a maga vallását. A vallásból csupán annyit tud. a mennyit bele szivárogtatták gyermek korában. Valami kevés reminiscentia maradt a kis katekbismusból. Annyit tud, hogy a gyermeket illő megkereszteltetni; házassági eskü előtt meggyónni szükséges: a temetésnél a fizetés szerint kántornak vagy papnak kell fungálni; s az elhunytakért divatmisét mondatni. De hogy mi az a gyónás; minő rejtelmekkel van az gyakran kapcsolatban; mire jő az a mise ... azt ugyan kevés tudná megmagyarázni. Még kevésbbé ismeri azokat a rettenetes dogmákat, melyek ellen szive, érzelme fellázad, s melyeknek vége anatbemával végződik. Beszélgettem erről sok kath. mívelt emberrel, kiknek mindezekről nem volt tudomása s erősen protestáltak az ellen, mintha ők olyat hinnének vagy elfogadnának. Ezért mondom én azt már régen,, hogy a kath. mívelt osztály csupán az anyakönyvben katholikus, szivében, értelmében nem pápista. * * * Szóval bebizonyult az, a mit mindazok tudtak előre, kik a klérust a maga céljában ismerik, hogy a döntő pillanatban egyöntetűség lesz közöttök. A főpásztori levélnek aláirta a nevét egytől egyig mind, Kolostól Moldován Jánosig.