Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-11-22 / 47. szám

sorozata? S íme már egy hónap óta befejeztetett. Nagyt. Szerkesztő úr engedelmével — habár elkésve — válaszolni óhajtok, hogy ha lehet jobban értsük meg egymást.* Előre bocsátom, hogy dr. Szabó Aladár tanár úrnak reám s a velem együtt gondolkodókra kimondott kemény ítéletével, mint subjektiv dologgal, bővebben nem foglalkozom. Hogy mi maradiak vagyunk; hogy a mi álláspontunk mellett bekövetkeznek a félt veszedelmek; hogy mi nem teszünk semmit a szegény nép könnyítésére; hogy nem ártana egy kicsit a bibliával is törődni; hogy komolyan úgy gondolkozva, mint a mi cikkemből kitetszik, ugyancsak megérdemelném azt a bizonyos csépet; hogy mi az egyházi élet felvirágoztatására és fellendítésére irányuló becsületes törekvéseket meg sem értjük, sőt megérteni sem akarjuk stb, az ilyen és ezekhez hasonló, magas piedestálról aládörgött feddőzéseire dr. Sz. A. tanár úrnak csak Pál apostol szavaival felelek: »Mi bolondok vagyunk a Krisztusért, ti pedig bölcsek vagytok a Krisztusban: mi erötelenek, ti pedig erősek: ti dicséretesek, mi gyalázatosak vagyunk. Mind ez ideig mind éhezünk, mind szomjúhozunk, mezítelenek vagyunk, arcul veretünk, és bizonytalan helyeken bujdosunk. És fáradozunk, tulajdon kezeinkkel munkálkodván, ha szidalommal illettetünk, jót kívánunk : ha háborúságot szenvedünk, békességgel tűrjük; ha gyaláztatunk, imádkozunk: e világnak seprei lettünk és mindeneknek elvettetett állatjok mind ez ideig. Nem azért írom ezeket, hogy titeket megszégyenítselek, hanem titeket intelek«. (I. Kor. IV. 10—14.) Cikkemre vonatkozó cáfolataira azonban felelek. Ön tanár úr azt állítja, hogy az én cikkem egyenesen a létező hiányok elleplezése végett íratott. Hát jobban értsük meg egymást! Én nem állítottam, hogy nincsenek bajok, hiányok, csak azt, hogy azoknak egyedüli és főoka nem minden áron a lelkészekben és a hitélet hanyatlásában keresendő. Ön azt írja, hogy képtelen s helylyel-kozzel illetlen kifejezéseket tulajdonítok önöknek; hogy azoknak az állításoknak legnagyobb részét én gyártottam meg. Szórólszóra nem idéztem az Ön, vagy mondjuk az Önök által hangoztatott vádakat, csak az essenciát, a mit tartalmaztak; legkevésbbé sem értettem félre Agrippát, sőt az általa írottakat is mint az én impresszióimnak megfelelőket vettem át; az is igaz, hogy önök úgy nem nevezték nevén a gyermeket, mint én, hanem burkoltan, hímes takaró alatt mondottak el még keményebb dolgokat is. Kérdezzen meg csak dr. Sz. A. tanár úr bármely elfogulatlan lelkészt, hogy minő benyomást keltettek benne az itt-ott, de elég sürün közönség elé dobott vádak ? Én nem félek a választól, a mit Ön kapni fog! Azt pedig köszönöm, hogy egy részét elég őszinte elismerni sajátjáénak. Az én felszólalásom kiindulási pontja az volt, hogy az egyházi életben mutatkozó égető sebekért nem kell főleg és különösen a lelkészeket s azok között a kis egyházak lelkészeit okolni, mint a hogy okolják. És Ön tanár úr, épen saját cikkével igazolja a legfényesebben az ez irányban való felszólalásom jogosultságát, a mit pedig ízekre tépni akar! Mint nagy város lakosa, a tapasztalat közvetlenségébe mártott ecsettel festi az ott felburjánzott erkölcsi bajokat, azután ezeket írja: »Ha önök látták a nagy egyházak bajait, mért nem gondoskodtak azok orvoslásáról? Egyházmegyéken mért nem indítottak mozgalmat a nagy egyházakban tapasztalható sebek gyógyítása végett? egyházkerületeken, a hova a kis egyházak lelkészei és presbyteriumai szintén elérnek hatásukkal, mért nem tettek indítványokat a nagy egyházak felvirágoztatására« ? Nem vette észre nt. tanár úr, hogy ezeket írván, nem engem tép ízekre, hanem önön ízeit nyújtja nekem?! Hát azért, mert azok a bajok ott megvannak, mi vagyunk a hibásak? Hát én itt Kóróson, vagy másik lelkész társam nevetlen faluban befolyhatunk arra. hogy Budapesten vagy Pécsett a presbyterek eljárjanak a templomba ? az uri nők ne imádkozzanak könyvből, hanem csak énekeljenek; hogy a cselédek, sőt a leányok is ne vigyék magzataikat az angyalcsináltatóba ; a nagy tömegek ne idegenedjenek el a Krisztustól? stb. És ezek után felkiált dr. Sz. A. tanár űr ezt mond: ván: >Nem fájt önöknek, hogy a nagy egyházakban annyi ember vész el, hogy a városokból a bűn kiszivárog a falukra is« stb. Dehogy nem fájt! sőt fáj most is, és elég lelkipásztori gondot ad — de szívesen cselekeszszük — a hazakerülteket a mennyire lehet a megtérés útjára vezérelni. Hanem fáj egyéb is, sok más is, hogy többet ne említsek, az is fáj nekünk, hogy néha, mikor szükség van, tudják, hogy a »kis egyházak lelkészei és presbytóriumai elérnek hatásukkal az egyházkerületekhez is<? — mert azok választanak. Addig mindegyik »voks«, azután pedig »mór«. Indítunk mi mozgalmat is az egyházmegyén, felszólalunk némely nem célra vezető, terhes, nyomasztó célzat, intézkedés ellen ; küldjük is a képviselőt ... hajh! mást diktál a magasabb politika ! De legjobban faj, hogy még a magzatelhajtás bűnét, vagy legalább okát is ránk méltóztatik aggatni. E bűnről szólva, dr. Sz. A. tanár úr két kezébe rejtve arcát sír, zokog keservesen. Szinte jól esett olvasnom, hogy ezt. a bűnt nemesen és mélyen érző szive egész fajdalmával siratja. Ámde az ő fájdalmának nem az a főforrása, hogy ez a rettentő bűn sokfelé harapódzik, hanem hogy a lelkészek ennek —-- mert bűn .— megbüntetése végett világi hatósághoz mernek jelentést lenni. Ezért már igazán fáj a %<jke«. Nagyt. tanár úr talán tud arról, hogy a világi lapok hasábjain is sokszor volt már ez a nemzetirtó bűn tárgyalva; talán tud tanár úr arról is, hogy ott mily erős hangon volt elítélve a papi testület, nem azért, mert erős tudatos hitet nem élesztenek a népben, hanem hogy nem járnak kellő lelkiismeretességgel a. világi hatóságok kezére a bűnösök kipuhatolásánál, noha ők érintkeznek legközvetlenebbül a néppel; talán tud arról is tanár úr,, hogv legfőképen a lelkészekre háríttatik a felelősség súlya. (Vége köv.) Nagy Imre. körösi reform, lelkész. TÁRCA. Az asszony hivatása. Beszéd, Moitocl Adolftól. Felolvastatott a Lorántffy Zsuzsanna nőegylet alakuló gyűlésén, (Folytatás,) Egész lényéhez illik ellenben azon szerény kör, melyet mi az asszonynak szántunk, mintha csak neki készítették volna előre. Az a karcsúbb, egyúttal gyengébb testalkat, sebesebben dohogó szív, érzékenyebb idegrendszer, szerveinek finomsága, sőt vonásainak lágvsága is mind, mint Péter mondja, »erőtlenebb eszközzé« 1

teszik, mi által természeténél fogva erősebb, kitartóbb munkára, erő* A válasz közlése mult számunkból tárgyhalmaz miatt maradt ki. fízerk. 1 I. Péter III. 7.