Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1894 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1894-11-01 / 44. szám

Honosítsuk meg a házi istentiszteletet. A valláserkölcsi életnek a házi istentisztelet egyik igen fontos tényezője. A templomon kívül főként a családi tűzhely az az oltár, a mely körül állva, égfelé emelkedhetnek a buzgóság szárnyain a mi éneklésünknek s imádságunknak ihletett szavai, Misem olyan szívreható, misem olyan léleknemesítő, mint az a jelenet, mikor összeteszi kis kezét szépen s az édes anya elmondása mellett imádkozik a lefekvő kis gyermek. Lélekzetüket is visszatartva hallgatnak akkor a felnőtt testvérek s magába száll az a durva apa is, a ki talán átkozódó, istenkáromló szavait hallatta még csak az imént is. Vájjon, ha nemcsak kis gyermekét imádkoztatná az az édes anya, hanem éneklésre, imádkozásra hívná fel a családnak minden tagját; ő kezdené az éneket, ő mondaná avagy olvasná az imádságot: nem levetkezné-e rövid időn durvaságát az apa, nem felhagyna-e az emberi méltóságot mélyen lealázó átkozódással s istenkáromlással, s így nem »imádságnak háza« lenne-e akkor csakhamar az a ház, melynek falain kívül úgy, mint belül, káromlásnak s átkozódásnak undok szavai hallatszottak a közelmúltban is? Imádságnak háza lenne igenis, s tornáca a valláserkölcsi élet nagy templomának! Hogyan állunk most igen sok, talán a legtöbb háznál a valláserkölcsi életet tekintve? Otthon a hat munkanapon át soha csak egy szava sem hallatszik sem az éneklésnek, sem az imádkozásnak, valláserkölcsi tartalmú könyvet, bibliát nem olvas senki; sőt ilyen könyv nincsen is a háznál. Vasárnap reggel felöltözik gondosan kivasalt ruhájába az eladó leány, felveszi gyolcsingét a legény s templomba mennek az édes anyjuknak kíséretében. Az apa otthon maradt ház- és jószágőrzőnek. Neki még annyi ideje sincs, hogy kilenc órára megtisztálkodjék. De ha volna is erre ideje s ha volna is a ki otthon maradjon ház- és jószágőrzőnek: ő mégsem menne templomba, mert neki nem jut templomi ruhára. És miért megy templomba az a gondosan kivasalt ruhás eladóleány s főként az a gyolcsinges legény ? Talán énekelni, imádkozni s prédikációt hallgatni? Énekelni énekel ugyan a szájával, az látható; de szeme és esze ott van, azon a helyen, a hol az a lány ül, a kihez szívének érzelmei vonzzák őt. Ide néz, vagy legalább ide gondol ő akkor is, mikor imádkozik és prédikál — a lelkész. Valóban nincs semmi nagyítás abban, ha azt állítom, hogy a legtöbb legény csak azért siet ma templomba, hogy odaülhessen, a honnan legjobban lehet látni — az eladólányokat. A mai fiatalság templombajárása legtöbbször nem istentisztelet, hanem csak találkozási alkalom a szó egyenes értelmében. És az iskolahagyott serdülő gyermekek nemesbülnek-e szívérzelemben, okulnak-e, értelmesbülnek-e valamit a vallás- és erkölcstudományban, a templomi közistentisztelet idején? Nemesbülnének, okulnának minden bizonynyal, ha olyan helyen ülnének, a hol szem előtt volnának. De ezeket hátraszorítják a nagyobbak s ott ülnek ezek, a hol nem is igen hallható a lelkész szava s a hol szabadon nyüzsöghetnek, beszélgethetnek, mutogathatnak, mert oda nem lát sem a lelkész, sem a tanító, sem a gyülekezet lent ülő egyetlen tagja sem, templom után pedig senki sem »leckézteti* őket. Ezekre nincs hát építő, nemesbítő hatása, sőt nem is lehet a templomi közistentiszteletnek. Hát a felnőttekre, a családapák- és családanyákra van-e? Csak pillanatnyi és nem maradandó nyomokat hagyó a hatás ezekre is. A prédikáció szép eszméi, magasztos gondolatai visszhangra találnak ugyan ezekben, emelkednek ők a léleknek szárnyain, mikor ezeket hallják, de egyszeri hallásra nem sajátíthatta el, nem dolgozhatta fel a lélek ezen eszméket, gondolatokat; a mint jöttek, el is szállnak azok nagy hirtelenséggel s gyors egymásutánban. Hát az öregekre van-e vallásosságot ébresztő, erkölcsöket nemesítő befolyása a templomi közistentiszteletnek ? Volna, ha a lélek készségét a test erőtelensége le nem szállítaná náluk a legalsó fokra. Szunyókálnak templomainkban öregeink csak. Igy pedig hatásról, eredményről beszélni miként lehetséges ? A templomi közistentisztelet maradandó nyomokat hagyó hatásáról tehát, a mi nincs, ne legyen, sőt nem is lehet mai alakjában szó! Mai alakjában, a mikor 10—20 ezer lelket számláló egyházközségben is csak egy templom van, egy olyan nagy templom, a melyben nyáron a hőség miatt fulladoznak, télen pedig csakhogy meg nem fagynak az olt buzgólkodók. Azért, ha nincs házi istentisztelet: ne beszéljünk általában az Istennek lélekben és igazságban való imádásáról sem; mert ott, a hol a szív érzelmei nem nemesbülnek, az értelem gondolatai nem épülnek a közistentisztelet hatása alatt: beszélhetünk-e akár lélekről, akár igazságról ? A házi istentiszteleten gyermekek, ifjak, öregek, férfiak és asszonyok, mind-mind ott lehetnek szívvel, lélekkel, az éneklésre, imádságra és a felolvasásra függesztett, összpontosított zavartalan figyelmezéssel. Egy-egy eszme, egy-egy gondolat, mely a vallásos és erkölcsi élet köréből vétetett, előjön százszor is; újra meg újra ismételtetik s így a jelenlevőknek, a hallóknak úgyszólván vérükké válik. A mit sokszor hallanak, bevésődik az letörölhetetlenül a szívnek is, az érzelemnek is a táblájára. Bevésődés nélkül csak falra hányt borsó minden